NEMZET, KULTÚRA, NEMZETI KULTÚRA

 A SzFE ürügyén – tiltakozás a szervezeti átalakítás, az alapítványi működés és a hatalom által kinevezett kuratórium működése ellen – érdemes lenne tágabb értelemben elgondolkodni azon, hogy milyen szándékok sejlenek fel, és milyen propagandával szembesülünk manapság a kultúra mezébe burkolva.

Szerintem tisztázni kellene először is a fogalmakat.
Ehhez a legjobb módszer, ha a tudományt (nyelvtudomány) hívjuk segítségül. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest 2008.) szerint a nemzet fogalma:
„Történelmileg kialakult tartós emberi közösség, amelyet közös nyelv, közös terület és gazdasági élet s a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátosságok tartanak össze.”Ez persze felvet egy másik kérdést is, miszerint mit tekintünk kultúrának?
A fent említett kötetben erre is kapunk választ:
„Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. / A művelődésnek valamely területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása.”Nos, ezek alapján meghatározható, hogy kis hazánkban mit is érthetünk kultúra, nemzeti kultúra alatt. Mindazokat az értékeket, amelyeket eddig ez a kis ország létrehozott, és amire büszke lehet: gazdaságban, művészetekben, tudományban.
Persze a kultúrán belül is változnak az értékek az idők folyamán. Ma, a modern világban, már nem biztos, hogy azonosan ítélünk meg egyes értékeket, amelyeket születésük (létrejöttük) idején kiemelkedőnek tartott a közösség. Ezek az értékek – ha nem is tűnnek el –, de fontosságuk és ismertségük esetleg csökken, ám azért megmaradnak a közös kultúrkincs részeként.
Csak egy, napjainkban sokat emlegetett példa: Jókai nagyságát senki sem kérdőjelezi meg, a XIX. század irodalmi életének meghatározója, művein a XX. század generációi nőttek fel, elfogadva és magukévá téve az azokban foglalt erkölcsi értékeket. A ma ifjúsága azonban nem igen forgatja regényeit. Nem azért, mert érvényét vesztette volna azok mondanivalója, hanem azért mert a mai fiatalok számára érthetetlen a nyelvezete és a stílusa.
Ahogyan változik a társadalom összetétele, a bennünket körülvevő környezet, úgy változnak értékeink is, úgy változik a kultúránk. Alig három évtizeddel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt az infokommunikációnak az a hatása, amely megváltoztatta mindennapi életünket. Az így változó értékrend természetesen nem tagadja az eddig felhalmozott kulturális értékeinket, ám más kontextusba helyezi azokat.
A ma embere büszke arra, hogy a magyar kultúra mikkel gazdagította az országot a tudományban, a művészetekben, az építészetben és a mindennapi életben. Büszke arra, ahogyan eleink megteremtették a magyar irodalmat Batsányi Jánostól Vörösmarty Mihályon át Esterházy Péterig (Hogy a többit ne is említsem.). Bartók, Kodály, Kurtág György megkerülhetetlen nem csak a hazai, de a nemzetközi zenei életben. Munkásságukra nem csak a magyar kultúra hagyományai hatottak, hanem – tágabb értelemben – a világ is, amiben éltek, élnek.
A magyar tudományossággal szeretünk büszkélkedni, kihangsúlyozva, hogy hány tudósunk tett le hatalmas eredményeket nem csak a hazai, de a nemzetközi szinteken, a legmagasabb presztízsű díjakkal elismerve. (Lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_vonatkoz%C3%A1s%C3%BA_Nobel-d%C3%ADjak)
A mai magyarok erre mind büszkék!
Kultúra és hatalom
A történelem arra tanít minket, hogy a hatalom, a kultúrát mindig igyekezett saját érdekei szolgálatába állítani. Ám azt is láthatjuk a múltat vizsgálva, hogy ezt egyetlen hatalomnak sem sikerül megvalósítania, csak ideig-óráig (történelmi léptékkel) dicsekedhetett talmi sikerekkel. Ennek a legjobb példája az egyetemi autonómia, amely mintegy 700 éves múltra tekint vissza. De ugyanúgy nem tudták a középkori hatalmak megakadályozni a reneszánsz elterjedését, mint ahogy néhány száz évvel később a modernizmust sem, hiába próbálták azt kiátkozni Savonarolától Hitlerig a hatalmat birtoklók.
A kultúra ugyanis a társadalom egészének része, nem politikai kategória. A kultúra a társadalom változásait követi, arra reagál a maga különböző módjain (tudomány, művészetek, építészet, stb.).
Ez a mindennapokban gyakorlatilag független a hatalomtól és a politikától.
Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a hatalom csaknem minden esetben igyekszik maga alá gyűrni a kultúra egyes részeit, azzal a szándékkal, hogy az „szolgálja” a hatalom fenntartását és az általa hirdetett érdekeket.

A hatalom azonban csak „adminisztratív” eszközökkel rendelkezik, amelyek lehetnek egy adott időben akár hatékonyak is, érhetnek el – a hatalom szempontjából – átmeneti sikereket, azonban ezek sohasem tartósak. Többnyire az adott hatalom bukásával automatikusan megszűnnek. Emlékezzünk az aczéli „3T”-re, hogy csak a legeklatánsabbat említsem. Ez ellen is képes volt a társadalom (és a kultúra) védekezni, hiszen megtanította társadalmat a „sorok közötti” olvasásra, és kialakította a szamizdatot.
Hasonló a helyzet a mai Magyarországon is. A hatalom a maga dölyfösségében kísérletet tesz arra, hogy előírja a társadalomnak, hogy a kultúrában mit tekint követendőnek, mit tekint elsődlegesnek.
Létrehozhat különböző szervezeteket és intézményeket, amelyek nagy rössel állnak be ennek a változtatásnak a sodrába – sok esetben önnön legjobb meggyőződésüket feladó klientúrával –, ám ezek „sikerei” csak átmenetiek lehetnek. Láthatjuk mekkora ellenállást és felháborodást vált ki a legújabb „projekt”, amelyet az Alapjogokért Központ tett közzé. Érdemes elolvasni a linken a „Rólunk” ismertetőt. Magáért beszél. Ellene megy minden olyan folyamatnak, amely ma a világban, közvetlen környezetünkben történik.
A hatalom kis hazánkban ért el sikereket. Az MTA „elintézése” a kutatások hatalmi befolyásolása, az alap- és közoktatás centralizálása, a felsőoktatás „kiszervezése” ma már látható károkat okoz és okozott. A távolabbi hatása még nem mérhető fel, de a tendenciák alapján jósolható, óriási károkra számíthatunk. Ezt egy nemrégiben megjelent tanulmány szemléletesen igazolja.
Napjaink tiltakozása mutatja, hogy a társadalom egy jelentős részének fontos a kultúra függetlensége. Nem igazán kér a hatalom hagymázos történelem és kultúraképéből.
Érhet el a hatalom talmi eredményeket, de jobban tenné, ha tudomásul venné: a kultúrát képtelen lesz a saját elképzelései szerint saját arcára igazítani. Mert ez az arc hazug és csúf. Ezt a társadalom látja, és nem fogadja el!
Ceterum censeo OV esse delendam!