ALÁZATOSAN URALKODNI?

Kedden (2019. december 26-án) kezdődött a második keresztényüldözésről szóló konferencia fővárosunkban. Ez a post most nem arról szól, hogy miként üldözik a keresztényeket más országokban, hanem inkább arról, hogy az ország miniszterelnöke miként viszonyul a hatalomhoz.

Orbán Viktor miniszterelnök idézett Szent István Imre herceghez írott intelmeiből. Szerinte az a több mint ezer éves írás „lelki és politikai iránytű …mi, magyarok mégis úgy olvassuk, mint nekünk szóló személyes üzenetet.”

Idézte a jól ismert sorokat, miszerint: „…vésd emlékezetedbe, hogy (…) indulat, dölyf és gyűlölség nélkül, békességben, lélekben alázatosan és szelíden kell uralkodnod, mivel minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az áldozat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

Majd mintegy mellékesen megjegyezte, hogy „a magyar kormány is ebből dolgozik”.

No, itt álljunk meg egy pillanatra. A formális logika szabályai szerint ezzel a szöveggel a miniszterelnök elismeri, hogy ő (és kormánya) URALKODIK.

Hogy is van ez? Magyarország államformája köztársaság. Az ország vezetését a választásokon (elméletileg) megválasztott képviselők és tisztségviselők gyakorolják, a néptől (szavazóktól) kapott felhatalmazás alapján, azok érdekében.

Szent István egy abszolutista uralkodó volt. A demokráciának abban a korban még híre-hamva sem volt. Az uralkodó egy személyben volt minden világi hatalom megtestesítője.

Ha egy magát demokratikusnak (?) mondó – ámbár illiberális, keresztény demokráciát hirdető – ország miniszterelnöke uralkodni akar, az bizony elég bornírt a 21. században Európa közepén.

A szög tehát kibújt a zsákból. Szó sincs arról, hogy a miniszterelnök a nép szolgája (miniszter szolgát jelent), hanem minden magyar uralkodójának szerepében látja magát, sőt teljes kormányát.

Ez már csak azért is felháborító, mert erre senki sem hatalmazta fel, még saját – végtelenségig manipulált – szavazótábora sem.

Ideje lenne, ha az emberek elkezdenének gondolkodni.

A kis elszólások manapság egyre szaporodnak, és akaratlanul is lerántják a leplet a mai hatalom világképéről és politikai módszereiről.

Egyre többször botlunk diktatórikus elemekbe. A törvényhozás egyre gátlástalanabbul hozza azokat a törvényeket, amelyek korlátozzák a demokrácia intézményeit, fosztják meg az állampolgárokat legalapvetőbb jogaiktól.

Ma már ott tartunk, hogy az érinthetetlennek tűnő intézményeket – amelyek a demokrácia letéteményei – rombolnak le: a bíróságoktól, az Alkotmánybíróságon át, az oktatási rendszerig. Ma már a polgári társadalom alapja, a magántulajdon, is veszélybe kerül, hiszen az uralkodó által kinevezett és favorizált hűbéresek (oligarchák) szinte következmények nélkül tehetnek tönkre szuverén vállalkozásokat, szerezhetnek meg mások tulajdonában álló javakat.

Mindezeket természetesen „törvényesen”, hiszen a törvényhozás döntő része is az uralkodó kiszolgálását tekinti hivatásának.

Sokszor leírtuk, mondjuk, hogy ez már réges-rég nem demokrácia, hanem valami más: diktatúra, autokrácia, kinek mi tetszik. A kérdés csak az, hogy a társadalom nagy része mikor veszi észre, hogy lassan már a levegőt is elszívják előle, és ez az állapot előbb-utóbb csődhöz (társadalmi és nem okvetlenül gazdasági) vezet.

Tessenek ezen elgondolkodni!

Ceterum censeo OV esse delendam!

MORÁLIS VÉSZHELYZET

Forrás: Internet, Hir24

Letört és Dunába hajított Kolodko szobor, Szakács Árpád beszéde a díjátadón, Lázár János koszorúzása Horthy sírjánál.

Valami nagyon nincs rendben se a politikai „elit”, se az átlagemberek gondolkodásával és morális értékrendjével.

A probléma persze nem most kezdődött, csak mostanra vált láthatóvá, mindennapi jelenséggé. A rendszerváltás után az akkori politikai elit azt hirdette, hogy vége az „átkos” által „előírt” társadalmi értékeknek. Nem érvényesek. Csakhogy a helyére nem tett semmit.

Az állampolgárok döntő többségének halvány fogalma sem volt arról, hogy mit jelent a „polgári demokrácia”, hogy az milyen morális és hétköznapi viselkedésnormákat jelent. Nem volt gőze sem arról, hogy ebben az új társadalomban hogyan változik az egyén és az állam viszonya, hogy mit jelent az egyén kötelezettsége és joga, a szolidaritás elvét újra kell írni és fogalmazni.

A szociológia tudománya ismeri az „értéktelenség” (anómia) állapotát. Kis hazánk ebbe az állapotba került három évtizeddel ezelőtt, és még mindig ennek a levét issza.

A hirtelen kialakult morális „légüres térbe” ugyanis fokozatosan szivárogtak be az avítt és veszedelmes nézetek. Ahelyett, hogy a hatalomra került politika a kezdetek kezdetétől megismertette volna a társadalommal a polgári demokrácia értékeit (a hatalom korlátaitól ez egyén felelősségéig, nem részletezem), inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy kezdett a nem éppen szeplőtlen múltra – különösen a 2. világháború előtti korra – úgy tekinteni, mint valamiféle követendő mintára.

Forrás: Internet: Múlt-Kor

Ezt a Kádár-korszakban margóra szorított szélsőjobb csoportocskák egyre jobban kihasználták, hiszen támogatásnak érzékelték, hogy az akkori politikai elit gesztusokat tesz feléjük. (Emlékezünk a Horthy temetésre, majd Boros Péter, alias Hóbagoly különböző nyilatkozataira.) Ezen felbuzdulva az elmúlt harminc évben elegendően populista és történelemhamisító propagandával képesek voltak a társadalomban növelni befolyásukat. Itt kell megjegyezni, hogy ezek a csatlakozók főleg a polgári átmenet vesztesei közül és az alacsonyabban képzettek közül kerültek(nek) ki.

A csalódott és frusztrált emberek hajlamosak másban, rajtuk kívül álló dolgokban, keresni saját sikertelenségük okait. (Ha csak a különböző „gárdák” tagjainak a rekrutációját nézzük, azok magukért beszélnek: csalódott, beszűkült egyének, akiket meg lehet vezetni azzal, hogy „magyarságukban” támadják őket.)

Az elmúlt tíz évben ez a populista propaganda – és valós politikai filozófia nélküli kormányzás – lassan az egész országban „átmosta" az erre fogékonyak agyát.

Ez pedig „több, mint bűn, ez hiba”!

Miért is? Mert a képzett és gondolkodó – a megerősödő polgári értékeket követő – populációt teljesen elidegeníti saját társadalmától. Ahelyett, hogy tenne valamit a társadalmi gondolkodás megváltoztatása érdekében – mert egyébként minden erre alkalmas fórumától megfosztják – inkább feladja a kilátástalannak tűnő küzdelmet és elhagyja az országot.

Forrás: Internet: 444.hu

Helyüket pedig kontraszelektált, a hatalom által támogatott félműveltek foglalják el, akik saját morális ostobaságaikat zúdítják a társadalomra és a nyilvánosságra. Ez pedig nem más, mint a szélsőséges hatalom – már-már goebbelsi hatékonyságú – propagandája.

Minél inkább nem tapasztalják a társadalmi ellenállást, tiltakozást, úgy kapnak egyre nagyobb vérszemet. Gátlástalanságuk pedig tovább mérgezi azokat, akik modern korunkban csak a hatalom kommunikációs eszközeit érik el.

A kár felmérhetetlen. Lassan egy generáció nő fel valamiféle teljesen ostoba „magyarság tudatban”, aminek egyébként semmiféle valós alapja nincs.

Ugyanakkor a hatalom már tíz éve rombolja az oktatási rendszert, aminek következtében tudatlan emberek sokasága termelődik újjá, akiket bármire manipulálni lehet. Maga a hatalom sem áll a moralitás csúcsán, hiszen hatalomgyakorlásával – saját maga által is hangsúlyozva: lásd Kövér László beszédét a Nemzetvédelmi Egyetemen – lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét, mindennapi gyakorlatában követhetetlenül teszi gyakorlattá a korrupciót, nem csak az anyagit, hanem az egzisztenciálisét is, hiszen gátlástalanul osztogat stallumokat, állásokat és más javakat a hozzá hűségesek számára.

Mindez a társadalomban úgy rakódik le, hogy amit szabad a felsőségnek azt én is megengedhetem magamnak. Ez pedig mérhetetlen károkat okoz, hiszen aláássa a polgári társadalom egyik legfontosabb alapkövét: a magántulajdont és a személyes szuverenitást.

Gondolkozzunk el ezen!

Ceterum censeo OV esse delendam!

Népstadion vs Puskás Ferenc stadion

Forrás: Internet

A mai nap (2019. november 15-én) avatják fel a Népstadion helyén felépített Puskás Ferencről elnevezett arénát. A miniszterelnök szerint egy országban száz évente kerül sor hasonló beruházásra.

Nos, ez megint a szokásos lódítás!

Már csak azért is, mert a Népstadiont – az új kissé leharcolt, de daliás elődjét – 1953. augusztus 20-án avatták fel számos nemzetközi sportdiplomata jelenlétében. Jelen volt például Avery Brundage a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke. A nyitó mérkőzésen a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva (miért is?) csapott össze, a végeredmény 3:2 volt a hazaiak javára.

A Népstadion befogadóképessége az állóhelyekkel 104 ezer fő, az ülőhelyek száma 68 976 volt.

A most felépült stadion befogadóképessége 67 155 szurkolói hely.

Van azonban a két stadion között – tartalmában is – egy óriási különbség: a mostani stadiont azzal a szándékkal építették, hogy majd ez fejleszteni fogja a magyar labdarúgást, és tekintélyt szerez az országnak, lehetőséget biztosít nemzetközi mérkőzések megtartására.

Forrás: Internet

A „régi Népstadiont” azért építették, hogy eleget tegyenek annak a tömeges igénynek, hogy minél többen szurkolhassanak a magyar csapatoknak. Mind hazai mind nemzetközi mérkőzéseken.

Akkoriban – ’50-es ’70-es évek – ugyanis volt foci kis hazánkban. Tömegek látogatták a mérkőzéseket hétvégenként, nem csak a stadionban, hanem a legkülönbözőbb csapatok pályáin is.

Tekintsünk el attól a technikai szemponttól, hogy kis hazánkban a hatvanas évek elejéig elenyésző volt a televízióval rendelkező családok száma, és a televízió sem serénykedett a nagy összecsapások közvetítésében (nem volt rá technikai eszköze).

Így az emberek, ha focit akartak nézni, kénytelenek voltak elzarándokolni a pályákra és élőben élvezni (vagy szomorkodni) kedvenceik játékát.

Forrás Internet: FTC-Dózsa 8:3

Megismétlem: akkor ugyanis volt foci, érdemes volt meccsre járni.

Puskásék aranyérmesek voltak az 1952-es olimpián, utódaik megismételték ezt a bravúrt 1964-ben és 1968-ban is. 1954-ben a VB-n éppen hogy alulmaradtak a németekkel szemben, de szépen csillogott az ezüstérem is. 1964-ben pedig bronzéremmel tértek haza a VB-ről.

Tömegek jártak a Fradi, a Vasas, a Honvéd, a Dózsa, a Diósgyőr, a Videoton, a Győri ETO és számos más csapat mérkőzéseire. Nem tekintették rendes kamasznak azt, aki nem fújta fejből a válogatott és a kedvenc csapat legjobb játékosainak a nevét. Ezt még akkor is tudta, ha nem nagyon járt meccsre.

Mindebből csak azt hámozom ki, hogy előbb kellene valamiféle nézhető focit csinálni, és utána stadiont.

Mert az, hogy manapság lassan mindenütt épülnek ezek a sportlétesítmények, amelyek kihasználtsága enyhén szólva is kérdéses, ez nem tekinthető másnak, mint pazarlásnak, az adófizetők pénze elherdálásának.

Fordítva ülünk a dakota lovon. Előbb kell normális, szép és élvezetes focit csinálni, aztán – az igények kielégítése végett – építeni stadionokat. És itt az igények alatt a nézők igényeit értem és nem a regnáló miniszterelnökét.

Szóval felépült a stadion. Kíváncsian várom, hogy miként lesz kihasználva! (Nem a mai napra gondolok, hanem mondjuk: az elkövetkező 5-10 évre.)

Ceterum censeo OV esse delendam!