A VÉG KEZDETE — VAGY A KEZDET VÉGE?

A cím indokolt. Napjaink gazdasági eseményei baljós jövőt rajzolnak fel, nem csak az idei, hanem a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. A pénzügyminiszter igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy a tervezett költségvetés irányszámai tarthatók, még akkor is, ha a magyar forint tovább romlik.

Ordasabb hazugságot elképzelni is nehéz. A 2019-es költségvetés irányszámait a 311 Ft/Euro árfolyam mellett állapították meg. Ez az jelenti, hogy ilyen árfolyamon tervezik a költségvetés bevételi oldalán a bevételeket (export, adók stb.) Igen ám, de 330 Ft-os árfolyamon ez még azt is eredményezheti, hogy a magyar export forintban többet hoz a konyhára, mint a tervezettek. A probléma nem a kivitellel van, hanem a behozatallal és a fogyasztással.

A behozatalunk sokszorosát veszíti az árfolyamváltozáson. Csak néhány példa: az élelmiszereknél a tej, a zöldségek és gyümölcsök együtt drágulnak a valuta leértékelődésével. Márpedig a magyar fogyasztók legnagyobb része (főleg a városlakók) import élelmiszert fogyasztanak. Tehát minden vásárlásnál „buknak” a dolgon. A tömegtájékoztatás leginkább a nyaralásra utazókat riogatja azzal, hogy bizony a költőpénzük jelentősen drágul. De azért valljuk be, legalább magunknak, hogy bizony ma már csak a tehetősebb réteg utazik külföldre vakációzni, a többség marad otthon, mint Sajó.

(Akik nem ismerik e klasszikust: Hacsek megkérdezi Sajót, hogy hol nyaralnak. Mire a válasz: „háromszéken”. Az szép táj– dicséri partnerét Hacsek – Erdély szép hely. Mire Sajó felvilágosítja: Nem Erdély, hanem kiteszünk a gangra három széket, és kiülünk oda, ha süt a nap.)

Az idősebb generáció emlékszik még a Kádár-kor ’80-as évekbeli propagandájára, amikor az áremeléseket a „cserearányok romlásával” indokolták. Ez akkor az ország eladósodásához vezetett (aminek nagyságrendje a mai eladósodásunkhoz képest elenyésző).

Azt lehet látni, hogy a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája dilettáns, még a nemzetközi pénzügyi szervezetek (bankok, befektetési alapok) gyakorlatát sem veszik figyelembe. A nemzetközi pénzügyi szférában már régen a kamatemelések korszaka kezdődött. Csak a magyar jegybank tart ki az alacsony alapkamat mellett. Úsznak az ár ellen. Márpedig azt lehet csinálni, csak egy idő után elfogy az erő, és vízbe lehet fulladni.

Ez a jelenség – hiába kommunikálja a kormányzat, hogy gazdasági válság közelg – akkor is káros, ha közben azt szajkózzák, hogy nincs szükség a jegybank beavatkozására. Nő a nettó adósságállomány – mert nő a „cserearány” –, és egyre nehezebb lesz kitermelni újabb államkötvények kibocsátásával (alacsony kamatok mellett) ellensúlyozni azt.

Szóval ez lehet a sikergazdaság végének kezdete. Tartunk a szakadékba!

A kezdet vége pedig azt jelenti, hogy a parlament ellenzéki pártjai megválasztásuk idején milyen fogadalmakat tettek a jelentős, és markáns politizálásra. Nos, úgy látjuk, hogy ennek a „szép” kezdetnek itt van a vége. Az ellenzék a jelentősebb törvények elfogadásakor szinte feltett kézzel szavazott vagy nem a benyújtott javaslatokra. Az mégis csak röhej, hogy a költségvetés 155 igen szavazattal ment át a „nem tisztelt házon”, a StopSoros törvény szavazására nem mentek be az ellenzékiek. és még folytathatnánk. Gyalázatos a politikájuk, hónapok alatt elvesztették azt a támogatást, amivel a szavazás idején még rendelkeztek.

Így aztán érvényes Hofi Géza mondása, amit ugyan más kontextusban mondott:

„Az is hülye, aki erre kardot ránt!”

Ceterum censeo OV esse delendam!

HETEDIK

Nem József Attila versét elemzem, sőt még a hetedik alkotmánymódosítást sem, hiszen ezt részletesen megtették a különböző médiumok (pártállásra való tekintettel). Sokkal inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy milyen következményekkel járhat mindez az átlagember szintjén.

Az, hogy ezek után a „keresztény értékrend” szerint kell elbírálni mindent, és ennek az értékrendnek kell alávetni tulajdonképpen minden döntésünket – ez maga a megtestesült abszurd.

Hiába mondja a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, hogy ezt nem „vallási alapon” kell értelmezni, hanem egy tágabb kulturális értelemben, ez attól még marad az, ami: az elmúlt 27 esztendő legnagyobb politikai hülyesége.

Ez az ország Szt. István óta soknemzetiségű ország. „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Az Intelmekből azt is meg kellene fogadnia a mai politikának (lásd: Käsler Miklós ömlengését László királyról), hogy a hit milyen helyen áll a királyi hatalom gyakorlásában: „…Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass…”

Nos, a mindennapi életünkben azt tapasztaljuk, hogy e keresztényi erényeket bizony-bizony nem nagyon gyakorolják a mai – sokszor királyi hatalommal (már ez is avítt fogalom 2018-ban) rendelkező  –, magukat politikai elitnek tartók. Nincs bennük könyörület, nincs bennük az elesettek segítését kiváltó alázat, nincs bennük semmi, amit egyébként a Tízparancsolat előírna.

Az átlagember pedig csak néz ki a fejéből, hiszen eddig azt hitte, hogy a vallása, kultúrája a sajátja. Úgy gyakorolja, ahogy akarja! Senkinek nincs beleszólása. Magyarország (micsoda ostobaság az Alaptörvénytől, hogy kis hazánkat megfosztja a köztársaság büszke jelzőjétől) államformáját tekintve köztársaság és ezt – az európai keresztény (katolikus, református, protestáns) ötszáz éves hagyomány szerint – eltagadni azt jelenti, hogy megszűnik a hagyományos elkülönítés állam és egyház között.

És ha már a Tízparancsolatnál tartunk:

Milyen hatalom az, amelyik az állami politika rangjára emeli az emberek közti megkülönböztetést bőrszín, vallás (vallástalanság), nyelv vagy politikai meggyőződés szerint?

Milyen hatalom az, amely a korrupciót, a lopást szintén az állami működés részévé teszi?

Milyen hatalom az, amely a rászorulókat nem segíti, hanem „rendőri intézkedés” hatálya alá rendeli?

Milyen hatalom az, amely folyamatosan hazudik, mi több, a valóság tényeit elzárja a társadalmi nyilvánosság elől (azt csak bírósági ítéletekkel lehet belőle kikényszeríteni), és amely minden kérdésben (szociális, egészségügyi, oktatási és egyéb, a társadalom tagjait közvetlen érintő) ordas hazugságokkal manipulál?

Milyen hatalom az, amely saját hatalmát – minden adat ellenére (a szavazatok 49, 27 százalékával) – pusztán jogi manipulációval (a választási törvény testre szabása a második Orbán-kormány idején) képes fenntartani?

Mindez az ország, a választópolgárok számára azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenféle erkölcsi megfontolást, értéket sutba vág ez a hatalom. A bírói testületek bedarálásával pedig az átlag állampolgároknak egyszerűen nem lesz hová fordulnia, ha a hatalom atrocitást követ el vele szemben.

Nem lesz biztonságban – no, nem a migránsok kitalált erőszakossága ellen – a saját hazájában: nem garantálják az egészségügyi ellátást, a nyugdíjak vásárlóértékét, a lakhatáshoz való jogot, a tanuláshoz való jogot.

Senkinek se legyen kétsége: a hetedik nem az utolsó. A hatalomnak ugyanis – ha már nincsenek meg a fékek és ellensúlyok, márpedig ezeket az elmúlt nyolc esztendőben gyakorlatilag lebontották – az a tulajdonsága, hogy tevékenységét hajlamos az élet minden területére kiterjeszteni. Ha az egyik intézkedését „beveszi” a társadalom, akkor feljogosítva érzi magát arra, hogy tovább lépjen a korlátozások útján. Ennek vagyunk ma tanúi.

Eljön majd az idő, amikor egy kisebb társaság nem állhat meg majd meg viccet mesélni az utcán, mert azt már „gyülekezésnek” nyilvánítják, és feloszlatja a rendőrség.

Gondolkodjuk már el, emberek, meddig tűrjük még, hogy a kiszervezzék alólunk a saját életünket?

Ceterum censeo OV esse delendam!

ÚJ NER

Lassan elkezdi a nyár mutatni igazi arcát, az emberek legtöbbjének ilyentájt nem a politika a legnagyobb gondja. Le kell szedni az epret, fel kell készülni az aratásra, gondolkodni kell azon, mi legyen a gyerekkel az iskolai szünetben… Kevesebbek meg azon törik a fejüket, hová menjenek nyaralni.

Forrás: Internet

Ez utóbbiak közé tartoznak a „NER-lovagok”, akik – „hála” a parlamenti vagyonbevallás rendszerének – nem nélkülöznek, mi több, szépen gyarapodnak.

Egyikük, a volt kancellária miniszter is beszámolt gyarapodásáról. Ismét megtudtuk, mindenki annyit ér, amennyije van! Lett vadászkastély résztulajdonos és bevásárolta magát a Párizsi Nagyáruház (volt Divatcsarnok, azelőtt Terézvárosi Kaszinó, majd Párisi Nagyáruház) tulajdonosai közé is.

Átlagembernek szinte felfoghatatlanul nagy összegekről van szó, több százmillióról, de ez legyen a legkisebb probléma ebben (ne mondják, hogy irigykedek).

Sokkal nagyobb problémának tartom azonban, hogy mindezeknek a vagyonoknak az eredetét nem sikerül felderíteni. Hiába hallom, hogy az egyik ellenzéki párt (nevezetesen a DK) eljárást kezdeményez ebben az ügyben, kivizsgálandó, miből keletkezett a vagyon, amikor az érintett személy teljes munkálkodása alatti összes jövedelme nem fedezi mindezt.

Óhatatlanul felvetődik a gondolat, hogy itt valami nem stimmel!

Az egyik (magát ellenzékinek tartó) televízió meg is kérdez egy – az üzlet résztvevőjét ismerő – újságírót, az Ausztriában élő Paul Lendvait, akit azonban mondanivalója közepén, a műsoridő lejártára hivatkozva lekevernek az adásból, mielőtt az kifejthette volna mondanivalóját.

 A dolog itt, elsőre, furcsa véget ért. Mit sem enyhít ezen, hogy egy nappal később az egyetlen ellenzéki rádió felhívta az öreg tudósítót, aki akkor elmondta, hogy valóban túllépték az adásidőt, de azóta se keresték meg az ügyben, és kifejtette a titokzatos osztrák résztulajdonos szerepét az ikonikus budapesti ingatlan beruházásban.

Azt azonban még a mai napig sem tudni, hogy Magyarország egyes kormánytisztviselőinek – akiknek javadalmazása, egyébként méltán kiemelkedő – honnan származik a legális, befektetésre alkalmas vagyona.

Forrás Internet -- Youtube

A gyorsan gazdagodó réteg, amely az elmúlt tíz esztendő alatt szedte meg magát az ország gázszerelőjével az élen, milyen forrásokat csapol meg, honnan keletkeznek több százmilliós (milliárdos) vagyonok?

A kérdés persze költői. A gazdasági elemzések, a napfényre kerülő különös üzletek, állami és önkormányzati beruházások körüli anomáliák megmutatják azt, hogy folyamatosan az adófizetők és az európai adófizetők pénze vándorol a NER lovagjaihoz.

Mindebből szorosan következik, hogy az elkövetkező években sem fog ez változni, hiszen továbbra is érdekük, hogy az állami költségvetést és a – csökkenő, de ezért még mindig csordogáló – uniós támogatásokat megcsapolják.

Éppen ezért nem hiszek azokban a „jóslatokban”, amelyek az hirdetik, hogy a mostani miniszterelnök kivezeti országunkat az Unióból. Miért is tenné? Senki sem olyan ostoba, hogy levágja az aranytojást tojó tyúkot. Lehet azt esetleg seprűvel kergetni, hajkurászni a kiskertben, nagyon vigyázva arra, hogy azt el ne hagyja, mert akkor odavan a mindennapi jövedelem.

Sokkal inkább arra számítok, hogy az uniós támogatások visszavágása, amely épp most van napirenden Brüsszelben, olyan hiányokat okoz majd a hazai költségvetésben, amiket már nem lesz képes a kormány „megszorító intézkedésekkel” korrigálni, kénytelen lesz szembenézni az egyre nagyobb politikai elégedetlenséggel. És ez lesz a NER vége.

Ceterum censeo OV esse delendam!