ELLENZÉK! MEGY AZ IDŐ!

Forrás: Internet, Orbán sajtótájékoztató

Az elmúlt két hét bővelkedett eseményekben. Talán a legnagyobb durranás az Európai Parlament határozata volt, amely elítélte az Orbán vezette kormány antidemokratikus intézkedéseit. Persze Brüsszelben a hangsúlyok nem az általánosság síkján jelentek meg, hanem a CEU és a tervezett un: „civil törvény” ellenében.

A média – mármint az a kevés, amelyben még megjelenhetnek ellenzéki vélemények – igyekezett hűen bemutatni, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent. Hogyan kezdődik meg a 7. cikkely szerinti eljárás, milyen jogi és egyéb vizsgálatok alapján hozhat újabb határozatot ez ügyben az európai törvényhozás.

Mindez persze a kormány kommunikációjában – élén a miniszterelnökkel – úgy jelent meg, hogy ez egy újabb „Soros jelentés”. Ez a kijelentés ráépült a már hónapok óta folyó ellenségképzés propagandájára.

De mi a lényeg?

Először is: az ellenzéki pártok kevéssé használták ki azt a lehetőséget, amit az EP határozata hozott. Alig, vagy csak kis mértékben, jelentek meg értelmező vélemények a pártok részéről. Egy-egy megszólalás ugyan hangsúlyozta, hogy ez kimondottan a regnáló hatalom (kormány) ellen irányul és nem a magyar társadalom, a magyar választók ellen.

Még mindig hiányzik a kicsit „lebutított” magyarázat, ami eléri a társadalom szélesebb rétegeit, esetleg azokat is, akiknek egyébként halvány gőzük sincs az Unió szervezeti és döntéshozatali felépítéséről.

Forrás: Internet

Másodszor: Hiábavalónak látszik a kormánynak és miniszterelnökének szóló figyelmeztetés. Orbán Viktor a továbbiakban is folytatja „unortodox” külpolitikáját és gazdaságpolitikáját. Azért az mégiscsak furcsa, hogy az „Új selyemút” kezdeményezésre az Európai Unióból egyedüliként vett részt. Most nem részletezném, hogy milyen más állam és kormányfők vettek ott részt, akik rendszere korántsem a demokráciáról híres.

Orbán Viktor tehát fittyet hány az uniós figyelmeztetésre, járja továbbra is a maga útját, amely minden, csak nem „unió kompatibilis”.

Harmadszor: Az ellenzék egyöntetűen üdvözölte az uniós határozatot, de ezen kívül szinte semmit nem tett annak érdekében, hogy valamiféle kompromisszumos egységet hozzon létre a saját térfelén.

Az már látszik, hogy a mai hatalom rendszerét nem lehet összefogás nélkül megdönteni. Minden erre való kezdeményezés (új párt) nem erősíti, hanem gyengíti a közös fellépést, hiszen új és még újabb elképzelést visz be az egyeztetések tematikáiba.

Negyedszer: Az ellenzéki pártok (már azok, akik mérhető tömegtámogatással rendelkeznek) egyetlen út előtt állnak: vagy egy közös cél érdekében képesek kompromisszumos megállapodásra, vagy az elkövetkező húsz-egynehány évre bebetonozzák Orbán Viktort a hatalomba.

A megoldás pedig egyszerűnek látszik: Ki kell használni a választási törvénynek azt a tulajdonságát, hogy igen erősen az egyéni választókerületekre koncentrál, és a mandátum elosztásban pedig jelentősen a legtöbb szavazatot nyerő formációt preferálja.

Tehát arra kell törekedni, hogy a 106 egyéni választókerületben egyetlen, ütőképes jelöltet állítsanak a FIDESZ-es pályázóval szemben. Itt persze figyelembe kell venni azt is, hogy a Jobbikkal gyakorlatilag nem lehetséges az együttműködés, és bizony előfordulhat, hogy a következő választáson több egyéni körzetet nyerhetnek meg, mint legutóbb.

Ám ez nem menti fel a demokratikus ellenzéket sem a kompromisszumok, sem az összefogás alól. Fel kellene hagyni azzal a gyakorlattal, hogy – bármekkora is egy-egy párt támogatottsága – egyes pártok meg akarják mondani a „tutit” a többieknek. Ez a gyakorlat biztosan a 2014-es fiaskóhoz vezet.

A lényeg: Ha képesek összefogni, és az egyéni körzetekben egy jelöltet indítani, akkor esélyük lehet arra, hogy akár 60 vagy több körzetben elvigyék a mandátumot. A listás mandátumok alapján pedig az ellenzéki pártok meghatározhatják a későbbi koalíció összetételét, amely akár megszerezheti a kétharmadot is. (Persze nem hagyható ki a kommunikációból az, hogy a választók listás szavazataikat az ellenzékre adják.)

Ez a kompromisszumos megoldás lehet egy módszer arra is, hogy a ma még inaktív választóknak is valamiféle „értékelhető” választási lehetőséget adjanak.

Az idő vészesen telik! Ahogy múlnak a hónapok úgy vész el a lehetőség a fentiek megvalósítására és célok és programok eljuttatására a választópolgárokhoz.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MÉG MÉLYEBBRE — ELBUNKÓSODÁSUNKRÓL

„Ennél nincs lejjebb” – halljuk számtalanszor. És mindig megtapasztaljuk, hogy van!

Most nem Bayer Zsolt szerencsétlen és ostoba szövegéről szeretnék írni, mert az a szöveg és az utána következő mentegetőzés is az embert minősíti.

Azt sem kell sokat emlegetni, hogy a magyar parlament kezd egy külvárosi kocsmához hasonlítani, ahol az egymást becsmérlő felek végül a kocsma előtt vesznek fizikai elégtételt a bent elhangzottakért. Ha esetleg vér is folyik, hát majd jön a rendőrség és a mentők.

Van ennek a szellemi és kommunikációs mélyrepülésnek egy másik vonzata, ami túlér a politika szintjén, és mélyen benyúlik mindennapjainkba.

A társadalomszociológia ismeri azt a jelenséget, hogy az emberek hajlamosak úgy viselkedni, ahogyan azt a számukra mértékadóktól látják. Ha a felmutatott minták alpáriak, nagy valószínűséggel ez megjelenik a mindennapokban, s adott körülmények között egy egész nagyobb közösséget, a társadalmat frusztrálják. Persze ez egy kicsit leegyszerűsített modell, de a mindennapok tapasztalatai alátámasztják. Ront a helyzeten az is, ha az iskolában, a családi nevelés során is érvényesülnek a fenti minták, a gyerekek (fiatalok) nem tanulják meg a társadalmi együttélés legelemibb normáit sem.

Bármely percben, bármely szituációban találkozhat az átlagember is ezzel, de azon kívül, hogy morog az orra alá, esetleg fennhangon vagy csak magában „lebunkózza” a másikat, nem történik semmi. Illetve történik, a helyzet fokozatosan romlik, az egész társadalom elbunkósodik.

Itt kell megjegyezni azt is, hogy ha a hatalom kommunikációja is követi az elbunkósodást (Lásd: BZs „írásai”), akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a mindennapi gyakorlatunkban is ez lesz a „trendi”.

Márpedig, ha ez a fajta kommunikáció eluralkodik, annak az a következménye, hogy ha valamely közszereplő (párt, civil szervezet, értelmiségi stb.) kicsit is cizelláltabban fogalmazza meg véleményét, úgy az nem érheti el a célját, mert egész egyszerűen meg sem értik.

Az érthető, ha valakit pofán veréssel fenyegetek. De az már kevéssé megy át: „Nem értek vele egyet, mert cselekedete nem hatékony, és nem éri el a célját”.

Az már régen tudható, hogy a népesség legnagyobb része a tőmondatokban megfogalmazott, legegyszerűbb üzeneteket érti meg. Ilyenek mostanában a hatalom plakátjai: kékek, néhány szavasak. A tömeg nagy részének agyába beégnek ezek a tőmondatok, nem is vizsgálja annak tartalmát és értelmét. (Hogy is lehetne egyébként „megállítani” egy várost, és miért is?)

Az erre születő válaszok pedig a hazai ellenzék részéről bonyolultak, és szerteágazók. Operálnak ugyan ők is mindenféle tőmondatokkal, de azok se meggyőzőbbek, mint ami ellen egyébként megszülettek.

Mi lehetne a megoldás? Talán egyszerű, és bonyolult is egyben. Az ellenzéknek olyan, az emberek hétköznapjaihoz, problémáihoz kötődő ellentmondásokra kell felhívni a figyelmet, amit meg is ért a társadalom és képes saját helyzetéhez kötni.

Ami pedig a hétköznapi bunkóságot illeti: meg kell tenni mindent azért, hogy ismét érték legyen az egymáshoz való viszonyunk. Ne a politikusok ostoba bunkósága határozza meg az életünket, hanem az emberi és társas viselkedésünk íratlan törvényei.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ORBÁN ÉS AZ EU

Forrás: Internet

Az elmúlt napokban nagyon sokan elemezték Orbán Viktor brüsszeli szereplését. Egyesek szerint felmosták a miniszterelnökkel a parlament üléstermét, és saját frakciója előtt is meghunyászkodott kiskutyához hasonlított. Idéztek újságokat, nyilatkozatokat pro és kontra, mindenki saját pártállása szerint értékelte az eseményeket.

Nézzük azonban a tényeket, és azok lecsapódását a magyar valóságban. Kicsit „földöz ragadt” valóságunkban a fenti híreknek – sajnos – nagyobb a füstje, mint a lángja.

A magyar valóság ugyanis, várhatóan, egy jottányit sem fog megváltozni. Lehetséges, hogy a kormány meghátrál CEU ügyben, sőt, még az is lehetséges, hogy a kék „Állítsuk meg” reklámtáblák is eltünedeznek egy idő után.

De nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a CEU megmaradása – és természetesen az ezt jelképező akadémiai szabadság – egy nagyon pici szegmense Orbán rendszerének. Annak alapjait nemhogy megrengeti, de még csak meg se karcolja. Miért is tenné, hiszen a különböző kutatások és riportok azt mutatják, hogy a társadalom legnagyobb részét meg sem érintette ez a probléma. Az átlag magyar embert nem érdekli, hogy adnak-e Budapesten két diplomát egy egyetemen, nem tudja – a legnagyobb többség –, hogy kicsoda Soros György.

Ne legyenek illúzióink. A Néppárti frakció és az Európa parlament állásfoglalásai nem fogják Orbán hazai támogatását erodálni, sőt, mit sem fognak változtatni a hatalomgyakorlási módszerein.

A mai hatalmat csak a magyar társadalom távolíthatja el.

Az az átlagember, aki nem néz híreket a televízióban, nem tájékozódik a netről nemzetközi hírekről. Döntő többségük ma még egy valamivel foglalkozik: a mindennapos túlélést biztosító problémák megoldásával. Ha ebben a küzdelemben akad némi pihenőideje, akkor bizony a valóságshow-kkal és könnyed műsorokkal vigasztalja magát. Nincs energiája, se kedve a „nagypolitikával” foglalkozni. A politikának ezt a részét nem érti, azt értelmiségi huncutságnak tartja.

Más lenne a helyzet, ha ezeket a problémákat – az egész Orbán-rendszer lényegét – odavinnék a saját környezetébe. Sokkal jobban megértenék a „zemberek”, ha kisebb-nagyobb környezetükben levő visszásságokat, az általuk megélt tapasztalatokat magyaráznák az ellenzéki aktivisták, így mutatva be a NER mindent maga alá gyűrő, társadalomellenes működését.

Felirat hozzáadása

El kellene mondani a választóknak, hogy amíg a tömegmédia el van foglalva Orbán brüsszeli szereplésével, addig a törvényhozásban olyan törvényeket terjesztenek elő, amelyek

 minden állampolgárt érintenek, és amelyekről egy szó sem esik. Például: jelentősen emelni akarják a közlekedési bírságokat, vagy a közoktatásról szóló törvény módosítása , ami egyben a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt is módosítja. Lehetne még folytatni a sort…

A lényeg az, a mindennapok gyakorlatához és a valódi élethelyzetekhez alkalmazkodva kell bemutatni, hogy milyen kárt okoz a mai hatalom az általa oly nagy becsben tartott „magyar embernek”!

Így lehetne nagyobb támogatottságot szerezni ahhoz, hogy leváltható legyen Orbán és csapata. A vidék erre mozdulna, és a közvélemény kutatási statisztikák bizonyára sokkal kevesebb választóról mutatnák ki, hogy inaktív, nem tudja, kire-mire kell szavaznia.

Ceterum censeo OV esse delandam!