A LÉNYEGRŐL

Szándékosan nem írtam mostanában. Ki akartam maradni a nemzeti ünnep eseményeinek kommentálásából, ami mind a mai napig uralja a médiát, az internetes portálokat.

Mégis akkor mi lehet az a lényeg, ami megérdemli azt, hogy címben is hangsúlyozzuk?

Mindenekelőtt az, hogy a magyar társadalom hogyan viszonyul ahhoz a politikai rendszerhez, amiben él.

A közvélemény kutatások azt mutatják, hogy a magyar választóknak egy-másfélmilliós sokasága tartja a maga számára egyedül üdvözítőnek a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Megtalálják benne egzisztenciális biztonságukat, politikai credójukat. Ne részletezzük, hogy ez a társadalmi csoport mely rétegekből rekrutálódik pontosan, legyen elég annyi, hogy az úgynevezett középosztály adja a zömöt és az az idősebb generáció, amely elégedett a fokozott állami szerepvállalás hangoztatásával. Ez érthető is, hiszen utóbbiak az alávetettségben és kiszolgáltatottságban szocializálódtak, ahol mindig megmondták nekik, hogy mit kell cselekedniük (és mit nem szabad), cserébe pedig valamiféle valós vagy virtuális biztonságban tudhatták magukat (volt munkahely, megélhetés, némi jutalom).

A választók többsége azonban – csaknem nyolcmillió ember – igen elégedetlen jelen helyzetével. Ugyanakkor olyan helyzetben van, hogy nem lát elegendő erőt a politikai palettán, amelyben megbízva, esetleg változtathatna helyzetén. Egyrészt nincs elegendő forrása arra, hogy valóban kifejezze elégedetlenségét (se kedve se pénze arra, hogy különböző megmozdulásokon vegyen részt), és nem lát olyan politikai platformot, amelyet jó szívvel támogatna.

Persze ebben szerepet játszik az a propaganda, amely az elmúlt hét évben folyamatosan „karakter gyilkolta” az ellenzéki pártokat. Ez a választók tudatában és véleményalkotásában igen jelentős szerepet játszik. Hiába bizonygatják az érintett pártok és politikusok, hogy a rágalmak egy része légből kapott, ez nem jelenik meg olyan erővel, mint a kormányzati kommunikáció.

Nem véletlenül nem használom a „polgár” szót. A politikai pártok – mindkét oldalon – előszeretettel használják ezt a jelzőt. Csak azt feledik el, hogy ma kis hazánkban elenyésző a polgárok száma. A polgár ugyanis nem egy jelző a választóra aggatva, hanem egyfajta magatartási forma. Ez pedig meghatározza azt a személyt, akire ez a jelző ráillik. Így lesz a jelzőből főnév.

A polgár tulajdonsága, hogy felelősséget vállal. Elsősorban saját magáért és közvetlen környezetéért. A polgár tudja, hogy az állam az elsősorban nem hatalom felette, hanem egy szolgáltató intézmény, amely különféle közjószágokat (védelmet, oktatást, gyógyellátást, államigazgatást, jogszolgáltatást, stb.) biztosít az adóiért cserébe. A polgár kevéssé befolyásolható. Az általa halott kommunikációt képes felülbírálni, összehasonlítani azt a mindennapi valósággal, ebből következtetéseket levonni.

Valljuk be őszintén: igen kevés honfitársunk cselekszik így!

Sokkal egyszerűbb a számunkra ismerős (vagy ismeretlen, de jól hangzó) propagandát elfogadni és magunkévá tenni. (Álljon itt egy kis példa: A napokban, egy társaságban szóba került a Mindenki című film és annak Oscar díja. A társaság egy tagja – hangsúlyozva hogy a filmet nem látta – azt nemzetellenesnek mondta, azzal érvelve, hogy ez a Soros-féle manipuláció kapta meg az Oscart. Néhányan döbbenten hallgattuk, és értetlenségünknek adtunk hangot, hogy miként lehet bármiféle véleményt is kialakítani arról, amit nem láttunk. A szóló azonban kitartott amellett, hogy amit állít biztos igaz, mert számára meghatározó médiumok fogalmazták meg azt. 

Ez persze csak egy csepp (nincs benne a tenger), de mutatja, hogy az egyébként átlagos embereket miként hálóz be napjaink elfogult kommunikációja.

Persze önállóan véleményt alkotni munkás. Gondolkodni fárasztó. Utána nézni híreknek, megnézni, hogy az érintett vagy az „ellentétes oldal” miként vélekedik ugyanarról — rabolja az időnket. Esetleg órákat kell ülni a net előtt és nem árt, ha nyelveket is tudunk. Ám mindez nem kerülhető meg, ha felelősen szeretnénk dönteni a saját sorsunkról és életünkről.

Éppen ezért: jó lenne már, ha a társadalom eme állapotát figyelembe vennék az ellenzéki pártok is. Úgy kell programjaikat és kommunikációikat szervezni és tervezni, hogy az érthető módon elérjen a társadalom legelhagyottabb rétegeihez is.

Ha nem ezt teszik, úgy ne csodálkozzanak azon, hogy a továbbiakban is ellenzéki vegetálásra lesznek utalva, és az ország rohan majd az egyre mélyülő káoszba.

Ceterum censeo OV esse delendam!

IFJÚ TITÁNOK!

Szokás volt – anno – a feltörekvő ifjabb nemzedéket „ifjú titánoknak” nevezni, de ennek volt egy másodlagos értelme is: Ti tán tudjátok mit kéne tenni?

Valahogy így vagyok én ezzel az üstökösként feltűnt Momentum mozgalommal és az azt megszemélyesítő fiatalokkal. Egy tehetséges, tanult, némi tapasztalatokat is szerzett fiatal társaság. De valami – ahogy mondani szokták –: nem gömbölyű velük kapcsolatban. Súlyos szavakat használnak, céljuk a jelenlegi elit eltávolítása. (Ez egyébként minden fiatalabb generáció célja szokott lenni, de idővel rájönnek: nem megy.)

Kétségtelen tény, hogy az Nolimpia kezdeményezésükkel átütő sikert értek el. Jól mérték fel, hogy a lakosság miként vélekedik jelen helyzetéről és a miként vélekedik arról, hogy mekkora forrásokat kellene mozgósítani a nemzetközi játékok 2024-es megrendezésére, a megtérülés legcsekélyebb esélye nélkül. Ez a siker azonban nem kellene, hogy ekkora arcot adjon a mozgalom képviselőinek.

Csak néhány keresetlen kérdés hozzájuk, miként gondoljátok az elit leváltását?

Miként gondoljátok kis hazánk további működésének jobbítását? Milyen elképzeléseitek vannak az ország működéséről (államigazgatás, költségvetés, fékek és ellensúlyok rendszere stb.)

Mert, hogy ezekről igen keveset halottunk. A napok egyik konkrétuma, miszerint a GDP 3,5 százalékát fordítanák az oktatásra. Ez szép. De minek a kárára, hogyan és miből?

Milyen értékek mentén kívántok politizálni?

Szolidárisak lesztek vagy sem? Konzervatívak az elképzeléseitek, vagy radikálisok? Az nem válasz, hogy „ügyek mentén” kívántok politizálni. Ez ugyanis ugyanolyan populista szöveg, mint amit a jelen kormányzat hangoztat, és ugyanolyan pragmatikus politizálásra utal. Azaz: egy dolog a fontos: bekerüljünk a hatalomba.

Márpedig ez nagyon kevés. Hofi erre azt mondaná: „…az is hülye, aki erre kardot ránt.”

Nézem a TV-ben a mozgalom (most már párt) elnökét. Szerinte az elmúlt 25 évben a politikusok elszúrták ezt az országot, mert lehetett volna másként csinálni. Ez igaz. Csak egyetlen probléma van vele: a politika és a történelem nem ismeri a „ha”-kat.

A rendszerváltás befejezetlenségének emlegetése meg egész egyszerűen sületlenség! Magyarország rendszert váltott ’89-’90-ben. Gyökeresen megváltozott gazdasági rendszere, és állami, jogi struktúrája. Minden kezdő politológus tudja, hogy ez a rendszerváltás igazi kritériuma, nem pedig a tapasztalatokkal nem rendelkező – néha még küldetéstudatának foglyaként működő – politikai elitjének szerencsétlenkedése.

Az igaz, hogy a világban bizonyos „politikai-filozófiai” válság van. Kiürültek a „nagy narratívák” (konzervativizmus, liberalizmus, szocializmus) elvi megközelítései. Ám ez nem azért van, mert az ezt képviselő politikusok buktak meg, nem képviselve elég határozottan elveiket, hanem azért mert az elmúlt negyed században úgy megváltozott a világ (gazdasági, tudományos és társadalmi-szerkezeti szempontból), hogy a fenti ideológiák már nem képesek az így felhalmozódó problémákat kezelni.

Ezért lennék nagyon kíváncsi, hogy ezeknek a fiataloknak milyen víziójuk van a világról, a saját jövőjükről, az országról és a társadalom állapotáról, lehetőségeiről.

Nem elég azt hangoztatni, hogy „becsületesnek kell lenni”. A becsületesség relatív fogalom. Egyetlen ma regnáló hatalomban levőtől sem halottam, hogy ne lenne becsületes, mi több, annak sajátos megtestesülése.

Jobb lenne, ha tisztába tennék magukban a legalapvetőbb fogalmakat: nemzet, haza, Európa, Világ.

Azt pedig tudomásul kell venni, hogy az ellentétes oldalon álló politikai riválisok között illúzió együttműködésről, „békéről” beszélni. Ha azok rákényszerülnek is együttműködésre, ez csak saját politikai és gazdasági érdekeik alapján történik. Nem lehet béke az olajfák hegyén!

Az árkokat nem ti fogjátok betemetni. Lehet, hogy néhány centivel csökkentitek a mélységét, de megszüntetni az ilyen és hasonló megnyilvánulásokkal nem sikerülhet!

Járjátok az országot! Dicséretes! Építitek a közösségeiteket, hurrá!

De egy kicsit több alázatot, és szerénységet vár el a választó! Ne tévesszen meg benneteket a kitelepüléseiteken megjelenő néhány száz ember! Ugyanis a választásokat azok szokták eldönteni, akik otthon ülnek, és nincs lehetőségük gyűlésekre járni!

És ez nem azt jelenti, hogy ne figyelném kíváncsian ezeknek a fiataloknak a feltűnését. De azt elvárom tőlük, hogy vegyék komolyan magukat! Viselkedjenek politikushoz méltón! Adjanak egyértelmű programot, víziót.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MINDIG, MINDENKIT, LEHET HÜLYÉBBNEK NÉZNI

Forrás: Internet - Varanusz

Ami az elmúlt hetekben végbement ebben az országban, azt nem lehet komolyan venni.  A kormány reakciói a NOLIMPIA kezdeményezésre egy szóval jellemezhető: szánalmas. Matolcsy jegybankelnök kémhistóriája Rejtő Jenőt idézi: „Most kavarja, vagy nem kavarja?”. Miniszterelnökünk az európai történelem legrosszabb korszakainak retorikáját idézi az „etnikai homogenitás” felidézésével. Mi több, még meg is magyarázza, mondván: ezt már ki lehet mondani, mert néhány évvel ezelőtt még nem lehetett.  Két nappal később pedig mind szóvivője, mind Lázár János kínos magyarázatokkal és csúsztatásokkal próbálta menteni a menthetetlent. A hasznos idióták huzavonája a szombathelyi színházzal kapcsolatban…. és még folytathatnánk. Pedig mindez csak három hét zanzája.

 A legújabb geg pedig a főváros vezetésének legújabb közleménye, miszerint a 3-as metró pótlására beállított autóbuszok üzemeltetése még „megtakarítást is eredményez. „Pénzügyi szakértők szerint” – szólt a hír – a pótlásra szánt buszok üzemeltetése olcsóbb, mint a metróé. Meg is jegyezték, hogy a BKV költségei közül a metró viszi el a 40 százalékot, ezen belül is a 4-es metróra költött pénz a többihez viszonyítva is kiemelkedő.

Az átlagolvasó (rádióhallgató, TV-néző) szinte rezzenéstelenül megy el a hír mellett. Nem érinti meg, nem gondol bele, nem fedezi fel az ordas csúsztatást (hazugságot), hanem a propaganda szabályai szerint még örül is, hogy lám-lám, bölcs városatyáink milyen jó megoldást találtak.

De azért járjuk körül egy kicsit ez utóbbi közlést. (A fentieket kivesézték már sokan – bár szerintem elég eredménytelenül.)

Felújítani kell a metrót, ez nem kétséges. Az is alapkövetelmény, hogy a tömegközlekedést biztosítani kell a vonalon, amíg nem járnak a szerelvények. (Halottuk Tarlós Istvántól a sirámokat néhány hónappal ezelőtt, hogy a kormány „megfúrta a pótlást biztosítandó busztendert.)

A vicc ebben az, hogy még meg is akarják magyarázni, hogy a kisebb kapacitású, lassabb, környezetszennyezőbb felszíni buszközlekedés üzemeltetése olcsóbb.

Ez a számtanpélda csak úgy lehet igaz, ha az egyik oldalon minden költséget beszámítunk, a másiknál pedig csak az üzemanyagköltséget számoljuk el.

A metró üzemeltetése kétségtelenül nem csak abból az áramfogyasztásból áll, amelyeket a szerelvények felhasználnak. A vonatok napi karbantartása, a személyzet munkabére, az állomások üzemeltetésével kapcsolatos kiadások: a takarítástól a peronőrökig bezárólag, a pálya karbantartása kétségtelenül jelentős összeg.

Ám ezt összehasonlítani a pótlásra beállított buszok üzemanyag és sofőr költségeivel idiotizmus. Az lehetséges, hogy az így felállított egyenletben olcsóbb a busz. De azt is figyelembe kell venni, ha a metrónál minden költséget figyelembe veszek, akkor a buszok esetében is be kell számítani a közutak felújítását, a gépjárművek karbantartását és egyéb költségeket.

A BKV azért számolhat falsul, mert a főváros útjainak felújítása, karbantartása nem a BKV kompetenciája, hanem a fővárosé. A költségvetés más-más alfejezetéhez tartozik.

Forrás: Internet

Ám ha mindezt a főváros költségvetésének szintjén nézzük, akkor egészen más a „leányzó fekvése”. Ugyanis minden az adófizetők pénzéből megy, így azoknak mindegy, hogy azt mivel és hogyan címkézik fel: ki kell fizetni!

Azzal, hogy ezt a „pénzügyi szakértői elemzést” közzétették, feltételezték, hogy a budapesti polgárok fenntartás nélkül elhiszik, amit hallanak, mert az autentikus (szakértői) forrásból származik.  Márpedig elég sokszor tapasztaltuk: a szakértők olyan véleményt adnak, amilyet a megrendelő kíván. Így megint csak egy jól csomagolt ordas hazugságba botlottunk.

Ez pedig a tartalmán kívül azért felháborító, mert totálisan hülyének nézik a fővárosban élőket, azt hiszik, hogy bármely bornírtságot lenyomhatnak a torkukon!

Ideje lenne már túllépni ezen a hatalommániás, hazudozó, a fővárost és az országot romlásba döntő NER-en túllépni!

Ceterum censeo OV esse delendam!