VAKOK VÍVÓMECCSE

No, egy pillanatra úgy nézett ki, hogy valami elindul, de azon nyomban hamvába is hullt.

A választópolgárban – már amelyikben, tisztelet nekik – felvetődik a kérdés: ezek tényleg ennyire impotensek (nem férfiúi tekintetben, arról nincsenek információk)?

Az eredmény és a napvilágra került hírek szerint — igen.

De mi is ennek az oka?

Forrás: Internet

Az ok, amit már sokszor megírtam a polgári és demokratikus hagyományok hiánya. A magyar közgondolkozásban (a köznép, az átlagos magyar választó, az állampolgárok döntő sokasága – használja mindenki a számára megfelelő elnevezést) nincs benne a demokratikus játékszabályok betartásának szükségessége. Nincs benne a gondolkodásában, hogy az érveket – a közjó és a kormányzás céljának meghatározását – nem erőből, hanem kompromisszumok sokaságával, minél szélesebb részvétellel kell kidolgozni.

A pártok – ez viszonylag világosan bebizonyosodott a rendszerváltás óta – nem voltak képesek a társadalom és a politikai problémák adekvát kezelésére. A pártok szentül meg vannak győződve arról, hogy a mögöttük álló tagság és támogató tömeg kifejezi az egész társadalom akaratát és törekvéseit.

Már pedig tudjuk, hogy ez nincs így. Nem is lehet, mert a hazai pártok programpártok és médiapártok. Nem a társadalom egy rétegének vagy nagy csoportjának érdekeit képviselik politikailag, hanem a saját értékrendjük vagy hatalmi céljaik megvalósítását.

Ez persze abból fakad, hogy maga a társadalom (az emberek sokasága) sem képes megfogalmazni, hogy milyen politikai vagy hatalmi struktúrában szeretne élni. Mivel nincs megfelelő demokratikus (hosszú idő alatt kialakult szokásrendszer) hagyománya, és nem is tudja igazán, hogy miként működik egy polgári demokrácia.

Teljes egészében aláveti magát a politikának – hiszen ezt tette az elmúlt másfél évszázadban –, mert ahhoz van szokva, hogy a politika „úri huncutság”.

Forrás: Internet

Nos, ebben a környezetben vívják sajátságos harcukat az ellenzék pártjai. Mindegyikben forr a küldetéstudat. Jobbnál jobb – és ostobábbnál ostobább – javaslatokkal állnak elő, amelyek megvalósítása kétséges, mert vagy nincs meg hozzá a gazdaság teljesítőképessége, vagy mert nincs meg hozzá a társadalmi támogató háttér.

Így aztán nincs más lehetőségük, mint hangosságukkal, a támogatás nagyságának hangsúlyozásával megszerezni a dominanciát. (Lásd: FIDESZ szalámipolitikája az első OV-kormány alatt, és 2010 után.)

Egyetlen igazi céljuk van: megszerezni a hatalmat, és a lehetőségek szerint felszámolni a dúlást, ami az elmúlt hat esztendőben végbement.

Ennek azonban megvannak a maga veszélyei. Ugyanis egyszerre nem nagyon megy a valódi demokratikus intézményrendszer helyreállítása (Az alkotmánytól az Alkotmánybíróságon át az oktatásig és a szociális rendszerekig) és a gazdaság növekedési pályára állítása.

Ez utóbbi problémái pedig azt erősítik, hogy az átlagember nem igazán érzi meg a változás pozitívumait. Mivel a demokratikus rend értékei a számára nehezen konvertálhatók, (mert nem adnak érte semmit a közértben) így az intézmények helyreállítása számára szinte semmit sem jelent. A polgári szabadságjogok a többség számára nem mások, mint üres jelszavak. Nem foglalkozik se az alaptörvénnyel, se fékek és ellensúlyok rendszerével.

Így aztán a a jelen ellenzéki pártok vakon (a társadalom igazi helyzete ismeretének hiányában) vagdalkoznak egymással, ahelyett, hogy valami közös többszörös alapján együtt dolgoznának — egyébként tök mindegy, hogy kinek a vezetésével.

Persze mindegyik párt saját presztízsét óvja, és be akarja bizonyítani, hogy bizony nála van a megoldás kulcsa, és nélküle bizony minden kezdeményezés kudarcra van ítélve.

A legnagyobb baj az, hogy ebből az egóból egy cseppet sem hajlandóak leadni, akkor sem, ha ez egyébként a mindenki által áhított célt veszélyezteti.

Ceterum censeo OV esse delendam!