TRUMP (ÉS ORBÁN) VILÁGA

Világraszóló (történelmi) választási siker (vereség) az amerikai elnökválasztáson. A hazai és nemzetközi kommentek (hivatalosak és magánjellegűek) lepték el a netet, az állami és kereskedelmi adókat — vérmérsékletük és politikai beállítottságuk szerint.

A baloldaltól a jobboldalig különböző nézetek látnak napvilágot, a legváltozatosabb jövőképeket festve elénk.

Egy valami pozitív az egészben: az emberek sokasága – véleményformálók, szakértők és egyszerű polgárok – ráérzett arra, hogy ha valami komolynak tetsző változás jelenik meg a világban, az valamilyen módon hatással van az egészre, így gyakorlatilag minden emberre. Persze nem egészen közvetlenül, de áttételes formában mindenképpen.

Vannak, akik már az Egyesült Államok krízisével riogatnak, a kapitalizmus összeomlását vizionálják. Vannak, akik a háború közvetlen veszélyétől tartanak, mások pedig azt gondolják, hogy ezzel az egész világon győznek a szélsőséges jobboldaliak, mintegy bátorítást nyerve a világ egyik legnagyobb hatalmától.

Keep calm (=mindenki nyugodjon le a p..ba!)! A kását nem eszik olyan forrón, és ami a hazai, esetleges párhuzamokat illeti, néhány dolog, ami végletesen megkülönbözteti az amerikai és hazai viszonyokat:

Amerikában ugyan most nyert egy elnökjelölt (és lett az USA 45. elnöke), egy alapvetően populista kampánnyal, amely elsősorban a képzetlen, fehér, kicsit perifériára szorult emberekhez szólt. De egy valami nem igazán változott: Amerikában továbbra is szilárd demokrácia van, az ott működő fékekkel és ellensúlyokkal. A képviseletek eltolt választási rendszere, a képviselőház és a szenátus különállósága, az USA legfelsőbb bírósága (amely betölti az alkotmánybíróság szerepét) tagjainak életfogytig tartó mandátuma, a sajtó és kommunikáció (államtól való) függetlensége, a tagállamok önálló törvényhozásai, nem beszélve a polgárok alapvető demokratikus gondolkodásáról — mind biztosítja azt, hogy az USA nem válhat egy diktatórikus állammá.

Kétség kívül az Egyesült Államok elnökére mindenki úgy tekint, mint a világ egyik leghatalmasabb emberére, de ez a valóságban nincs így!

Az elnök áll ki a kamerák elé és jelenti be a fontos döntéseket, de ez nem jelenti azt, hogy azok az ő fejéből pattannak ki. Nem is feltételezhető – bármekkora politikai és egyéb tapasztalatokkal rendelkezik –, hogy minden felvetődő problémára adekvát választ képes adni. Ezért van az elnök mögött a stáb, amely tulajdonképpen kidolgozza az elnök „mondanivalóját. Ez a szakértői testület figyelembe veszi a mindenkori politikai helyzetet (kül- és belpolitikában egyaránt), kidolgozza a lehetséges döntési alternatívákat figyelembe véve a különböző alsó- és felsőházi politikai véleményeket, a különböző lobbi csoportok (pénzügy, gazdaság, helyi, tagállami érdekeket, civil és szociális szervezetek kívánalmait stb.) érdekeit.

Így szinte kényszerítve az elnököt egy többé-kevésbé kompromisszumos megoldásra és annak kihirdetésére.

Ez nem lesz másként Donald Trump esetében sem. Azok a kampányban elhangzó ígéretek – például a hazai termelés megtízszerezése –, majd szép lassan a süllyesztőbe kerülnek, mint végre nem hajtható dolgok. Ugyanígy valószínűen szép lassan erodálódik majd a védővámok és a mexikói kerítés ügye is.

A fékek és ellensúlyok rendszere működik az USA-ban. Ezek olyan erősek, hogy volt már rá precedens, hogy meg is buktatták az elnököt.

Trump világa tehát igen behatárolt. Mint jelölt, persze beszélhet bezárkózó és megerősödő Amerikáról, de mindezt csak addig teheti, amíg a választók engedik!

Nem így van ez kis hazánkban. Itt a fékek és ellensúlyok rendszere már a múlté. A populizmus nálunk azért virulens, mert a magyar lakosság nagy része – mert az bizony fáradságos – nem képes gondolkodni, és érdekei szerint cselekedni. Elfogadja mindazokat a fals és igaztalan magyarázatokat és propaganda szövegeket, amelyekkel egyre romló életkörülményeit magyarázzák.

Milyen dolog az, hogy egy érvénytelen parlamenti szavazást hatalmas sikernek állít be a kormányzat egyik ideológiai korifeusa.

Milyen dolog az, hogy a parlamenti szabályokra – és a politikai korrektségre – fittyet hány a miniszterelnök, mondván, hogy ha most elsőre nem sikerült az Alaptörvényt módosítani, majd megpróbáljuk újra.

Szóval, amikor Hillary Clinton gratulál a győztesnek és felajánlja segítségét és közreműködését, az azt jelenti, hogy egy demokratikus szavazás eredményét senki sem kérdőjelezi meg, de az sem jut eszébe, hogy az így nyert felhatalmazással az új elnök visszaélhet. (Erre az esetre is megvannak a törvények az USA-ban.)

Csak egy kicsit gondolkozzunk már el, ha saját mini, tekintélyelvű rendszerünket akarjuk az egyik – elismerten – legerősebb demokráciához viszonyítani.

Szóval kis magyar valóságunkban kevés dolog változik majd. Esetleg az USA-ból származó termékek lesznek drágábbak. De A mostani hatalom nem lesz se erősebb, se gyengébb.

A hazai viszonyokon nekünk kell változtatni.

Ceterum censeo OV esse delendam!