LÁZÁ(R)LMOK

A történelem nem ismerete egy hétköznapi ember esetében bocsánatos. Lázár János azonban a keddi kormányinfón egy kicsit elvetette a sulykot.

Egy kérdéssel kapcsolatban kijelentette, hogy ő ugyan kisebbségben van, de mégis csak tűrhetetlen, hogy a gyilkos Kádár János a társadalom nyolcvan százaléka szemében, mint nagy formátumú politikus, benne van az első háromban. Megemlítette, hogy a kormány mindent megtesz majd annak érdekében – oktatás stb. –, hogy ezt megváltoztassák.

„…Szó bennszakad, hang fennakad,/ lehellet megszegik.” – írta Arany. Valahogy így éreztem én is. Ami ott és akkor elhangzott az nem más, mint nyílt állásfoglalás a történelem megmásítására, a hatvan esztendővel ezelőtti események saját szájíz szerinti átalakítására.

Kezdjük rögtön az elején. A megszólaló egy valamiről tendenciózusan elfeledkezik, vagy nem olvasta az elmúlt negyed század alatt megjelent, az 1956 októberi forradalommal (népfelkeléssel, ellenforradalommal – olvassa mindenki a neki legjobban tetsző kifejezést) kapcsolatos kutatások eredményeit.

Konyev Marsall, 1956-ban a VSZ EFE parancsnoka

1956. november 4-ét követően Magyarország nem volt szuverén. Annyira nem, hogy Zsukov, amikor elrendelte a „Forgószél” hadműveletet, Konyev vezetésével, azt az utasítást adta az itt állomásozó Különleges hadtest vezetőinek, hogy a háborús gyakorlatot kövessék. A szovjetek 24 óra alatt átvették az ország teljes irányítását, és bevezették a katonai közigazgatást. (E post nem elegendő arra, hogy az összes ezzel kapcsolatos dokumentumot egyenként felsoroljak, elégedjünk meg néhánnyal, amik mindenki számára elérhetők: Vjacseszlav Szereda–Alekszandr Sztikalin: Hiányzó lapok 1956 történetéből (Móra Ferenc Könyvkiadó 1993), Györkei Jenő-Horváth Miklós: Szovjet katonai intervenció 1956 – H&J kiadó, Budapest, 2001. 179 old. Huszár Tibor: Kádár — A hatalom évei,  Corvina Kiadó, Budapest, második kiadás 2012. 24-25. oldal, Jelcin dosszié, Századvég Kiadó –’56-os Intézet, Budapest, 1993. 145. oldal. — a teljesség igénye nélkül.)

Több száz közigazgatási szakembert – katonai egyenruhában és alárendeltségben – rendeltek Magyarországra. Ezek aztán egészen 1957 májusáig ültek a helyükön és irányították a közigazgatást.

Kádár János és az Ideiglenes Intézőbizottság  gyakorlatilag semmit sem tehetett az itt tartózkodó „trojka”: Mikojan, Malenkov és Arisztov beleegyezése és jóváhagyása nélkül.

Huszár Tibor Kádár-monográfiájából ide illő jellemző idézet: „…»aligha túlzás kijelenteni, hogy a történelemnek e nem egyszerű időszakában éppen Malenkov és Szuszlov kormányozták Magyarországot«

A fenti mondat ne függjön a levegőben, a megszálló csapatoknak „I.Sz. Konyev, a Szovjetunió marsallja november 24-én Magyarország valamennyi katonai helyőrségének a parancsnokát (kommendánsát) Budapestre rendelte tanácskozásra. A Varsói Szerződés csapatainak főparancsnoka ezen az eligazításon értékelte a Magyarországon kialakult politikai és katonai helyzetet, majd meghatározta a helyőrség-parancsnokságok feladatait: »Az üzemi bizottságoknak nyújtsanak segítséget a pártszervezetek megalakításához és irányításához, és adjanak segítséget a pártszervezeteknek a munkások és alkalmazottak körében folytatott tömegpolitikai munkájához, gyakoroljanak befolyást a munkástanácsokra, a pártmunkások részére adjanak segítséget a pártszervezeteknek az ellenséges elemektől történő megtisztításához, a helyi államhatalmi szerveken keresztül ellenőrizzék a rendőrség munkáját, kutassák fel és kobozzák el a fegyvereket, biztosítsák a járőr- és őrszolgálatok pontos ellátását, és emeljék a városparancsnokságok munkájának színvonalát«

Ennyi elég is a hirtelen bizonyításhoz.

Hruscsov és Szerov a II. VH alatt

Az 56-os és 1957 elejei „rendcsinálás” (megtorlások, letartóztatások) eseményei sem igazán Kádárhoz köthetők, hiszen a katonai közigazgatás keretében a Szerov tábornok vezette KGB szervezte meg a letartóztatásokat. (Lásd: Maléter és társai)

Kétségtelen tény, hogy az 1956 utáni megtorlásokat Kádár számlájára szokták írni, de ez nem igazán állja meg a helyét. Kádár ezekben az időkben a báb szerepét játszotta. Nem igazán volt beleszólása a dolgokba. Mi több a későbbi perekről is Moszkvában döntöttek.

Ezek tények. Dokumentumokkal (magyar és szovjet jegyzőkönyvekkel) bizonyíthatók.

1957. május 1-i nagygyűlés

Az egy másik dolog, hogy 1957. május elsején minden idők legnagyobb tömegtüntetésén támogatták a Kádár-vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt és az újjá alakult MSZMP-t.

Ezek is tények.

Meg tények azok a történések is, amelyek – főleg a ’60-as évek elejétől – a magyar melósok életszínvonalának növelését, az ország gyarapodását szolgálták.

Ettől még persze diktatúra volt. A polgári demokrácia és a liberális állam intézményei ismeretlenek voltak. Voltak törvények – legyenek azok diszkriminatívak, és egyoldalúak –, amelyek mindenkire érvényesek voltak. És ezeket alkalmazták is.

Csaknem három évtized távlatából nézni a Kádár-féle hatalmat nem azt jelenti, hogy annak tényeit kényünkre-kedvünkre változtathatjuk meg. Már csak ezért sem, mert ezzel saját magunknak hazudunk. Elvesszük annak lehetőségét a következő generációktól, hogy apáik, nagyapáik hibáiból, tévedéseiből tanulhassanak.

A történelem meghamisítása arra is jó, hogy alkalmazhassuk mindazokat a módszereket és hatalmi technikákat, amiket elleshettek a most regnálók.

Nem véletlen, hogy sokaknak ma Magyarországon déjá vu érzése van.

Ceterum censeo OV esse delendam.