POLITIKAI PUZZLE — ÉS BENNE AZ ÉLETÜNK

Mindenki ismeri az időt rabló, de szórakoztató puzzle játékot, ahol kis amorf darabokból kell összerakni egy szép képet, amelynek értelme van. Logikus gondolkodásra, a kapcsolódások felismerésére ösztönöz. Jó játék, és kísértetiesen hasonlít a valósághoz.

Az életünk is egyfajta ilyen összerakós játéknak fogható fel. Benne vagyunk magunk, mint egy kis amorf darab, és kapcsolódik hozzánk sok-sok más darabka, amelyek életkörülményeinket határozzák meg. Ahogy egyre bővül az illeszkedő darabok száma, úgy lesz ez az összefüggő kapcsolati halmaz azonos a bennünket körülvevő világgal.

Minden mindennel összefügg, így nem tekinthetjük magunkat „függetlennek” a világtól. Ha növekszik az olaj ára, előbb-utóbb megjelenik ez a benzin, a zsemle és minden más árában. Ha rosszra fordul az időjárás, akkor kevesebb a termés, többet kell fizetnünk a piacon a napi betevőért. Ezek csak a legkézenfekvőbb összefüggések.

A bennünket körülvevő világ – az Európai Unió politikájától, a menekült áradaton át, a világ konfliktus gócaiig – összefügg azzal, hogy milyen körülmények között élünk. A világban lejátszódó eseményeket e képzeletbeli  „világ-puzzle” részeként kezelhetjük. A csak látszólagosan különböző események, jelenségek végül is összefüggéseket mutatnak. Csak egy kicsit kell megerőltetni szürke agysejtjeinket, néhány percet azzal tölteni, hogy felfedezzük a különböző hírek hátterében meghúzódó ok-okozati összefüggést.

Ha ezeket megtaláltuk, máris képesek vagyunk kirakni azt az objektív képet, amely – függetlenül az éppen regnáló politikai hatalom propagandájától – meghatározza létünket, világban elfoglalt helyünket.

Lehet például kerítést építeni, de ez nem old meg semmit. Ettől egy jottányival sem fog csökkenni a szíriai konfliktus veszélye. Lehet „okos" propagandát folytatni a munka társadalmáról, ahol a dolgos kéznek van primátusa, ha a puzzle azt mutatja, hogy mindenütt a megszerzett tudás a fejlődés alapja, a kompetens ismereteket fizetik meg szerte a világban.

Lehet erős országról beszélni, ám nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a szövetségi kapcsolatokat, amelyek alapjai ennek az erősségnek.

Ha a kirakós többi darabkáját nem vesszük figyelembe, akkor a kép sohasem lesz teljes. Maradunk a magunk kis amorf darabkájával egyedül, és kétségbeesetten kereshetjük azokat a kapcsolódó részeket, amiket az imént dobtunk ki, mint feleslegest.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megelégedjünk a kép közepével. Ki kell rakni az egészet, mert úgy teljes. De ehhez dolgozni és gondolkodni kell, nem elcsábulni a szírén hangoknak, hogy elegendő, ha csak a magunkét vesszük figyelembe.

Ceterum censeo OV esse delendum!