MI LESZ VELED EMBERKE?

Forrás: Internet

A hazai közélet egyre abszurdabb történései lassan kezdik felőrölni a toleranciát. A korai Kádár-korra hajazó kormányzati döntések csak az idősebb generációban verik ki a biztosítékot, a rendszerváltás után született nemzedék (immár negyedszázados születésnapját ünnepeli, aki 1990-ben jött a világra) és az azt megelőző tíz év szülöttei nem ismerik fel a lopakodó (soft) diktatúra veszélyeit.

El lehet persze vitatkozni azon, hogy ez most diktatúra-e vagy valami más – önkényuralom, esetleg tekintélyuralmi rendszer, inkább valami más jelzős szerkezet –, de a lényeg nem ezen van.

A lényeg a magyar társadalom viselkedése. Az egyszerű emberek – választópolgárok sokasága – reakciója mindarra, amit a hatalom művel. Ezek a válaszok pedig halkak, vagy egyáltalán nincsenek is.

Hankiss, valamikor még a hetvenes években megjelent Diagnózisokban, nagyon szépen leírta a késő Kádár-rendszer társadalmi valóságát, és abban az egyén jelentőségét. Ha az egyén alapvető szocializációja az alárendelt lét – drasztikusabb fogalmazással: szolgalélek, alávetett tudat –, akkor az önálló gondolkodásnak, a felelősségvállalásnak és az egyéni (egyben közösségi) kezeményezésnek és érdekérvényesítésnek nincs valós lehetősége.

Hiszen ez a fajta lét arra szoktatja az átlagembert, hogy maradjon meg a saját kis terében (egyén, család, saját egzisztenciális problémák) és azt ne kösse össze az ország helyzetével, a hatalom milyenségével.

Ha olyan gonddal szembesül, amely meghaladja egyéni lehetőségeit, akkor jajveszékelve fordul az „államhoz”, hogy az segítsen és oldja meg azokat. Az állam (a politikai hatalom) természetesen – hiszen ez az érdeke – rájátszik erre az attitűdre. Mint jóságos igazságosztó lép fel, felmentve az alattvalót a gondolkodás és a cselekvés kényszere alól.

Forrás: Internet

Egyszerű ez, mint a faék!

A polgár – de ki is beszél kis hazánkban polgárról, amikor ez az emberfajta történelmünkben mindig is kisebbségben volt, gondolkodásmódja nem terjedt el a társadalom mélyrétegeiben, nem vált a mindennapok rutinjává –, már akit a hatalom annak nevez, habzsolja a kész propaganda paneleket, belenyugszik abba, hogy folyamatosan fosszák meg az önálló gondolkodás lehetőségeitől. Az oktatási rendszerekben az elmúlt negyedszázad alatt végbement dúlás, az utóbbi öt év ezt is felülmúló bűnei az egész társadalomra (paradox módon magára a politikára is) ütnek vissza hosszú távon.

Az alapfokú oktatás mérhetetlen lebutítása, a modern pedagógiai eljárások és módszerek szisztematikus kiszorítása azt eredményezi, hogy már a közép- és felsőoktatásba belépők is hiátusokkal rendelkeznek.

Forrás: Internet

A társadalom fokozatosan butul el. Látható, hogy ez a politika és hatalom érdeke, hiszen az alul tájékozott, a napi kérdésekben eligazodni képtelen (tudáshiánnyal küzdő) embereket sokkal könnyebb manipulálni, mint azokat, akik képesek önálló véleményt megfogalmazni egyes dolgokról.

Ezért is tapasztalható, hogy a „nagy dolgok” iránt közönyösek az emberek. Azt még felfogják, hogy bizonyos döntésekbe egész egyszerűen nincs beleszólásuk (ezt meg is erősíti a helyi hatalom), a nagy összefüggésekről sem alakítanak ki véleményt, mert ehhez hiányzik a tudás. 

A tömegkommunikációban megjelenő „beszélő fejek” olyan nyelven és szavakkal beszélnek, amelyet meg sem értenek! Így aztán nem is veszik maguknak a fáradságot, hogy saját maguknak értelmezzék azt.

A legegyszerűbb üzenetet értik meg: ez jó, ez nem! Részben ez a szélsőségesek titka. Nem bonyolítják a dolgokat, egyszerű, érthető magyarázatot adnak a problémákra. Ezt pedig a nagy többség elfogadja még akkor is, ha a magyarázatok velejéig romlottak és hazugak. A egyszerű emberek többsége nincs abban a helyzetben, hogy tudatilag felmérje a propaganda álságosságát.

Nem gondolkodik, hanem hisz! Hisznek, abban amit valakik mondanak, mert olyan szimpatikusnak tűnnek. És főleg nem engem hibáztatnak a sok rosszért, ami ért! Nem kell cselekednem, nem kell gondolkodnom, csak elfogadni a hatalom kínálatát.

Mondom: egyszerű ez, mint a faék! Csak az a baj, hogy a faékkel maximum a tüzelőt lehet hasítani, vagy kitámasztani az ajtót, hogy be ne csapja a huzat, ám országot gyarapítani vele a XXI. században igen bajos!

Ceterum censeo OV esse delendum!

TAPOLCA —EGY VÁLASZTÁS TANULSÁGAI

A szerző felvétele

Amíg Budapesten délután több tízezer ember – alsó becslés alapján legalább 20 ezer fő – vonult az Élet menetén másfél óra hosszat az Andrássy úton, addig a tapolcai választási körzetben időközi választást tartottak a megüresedett képviselői mandátumért. (A helyi országgyűlési képviselő még januárban hunyt el – nyugodjon békében!)

A választási körzetben 70903 szavazásra jogosult állampolgár lakik. Három nagyobb település – Tapolca, Sümeg és Ajka – lakói természetesen döntő befolyást gyakorolnak a körzet szavazatainak megoszlására, a politikai paletta színeire.

A három esélyes jelölt közül Rig Lajos (Jobbik) nyerte el a mandátumot. Ezzel kétségtelenül új fejezetet nyitott a Jobbik történetében, hiszen első alkalommal nyert a szélsőjobboldal egyéni mandátumot.

A választási eredmények közzététele során, ahogyan egyre jobban kiviláglott a Jobbikos győzelem, a különböző elemzők mindenféle véleményüknek adtak hangot, szájízük, elkötelezettségük szerint.

Próbáljunk meg egy kis rendet rakni a győzelmi jelentések, a lekicsinylő szólamok és a fanyalgó értékelések között.

Kezeljük ezt a választást annak, ami: időközi megmérettetésnek Nyugat-Magyarország egy körzetében. Ebből az eredményből túlzott következtetéseket levonni a jövő politikai következményeire – enyhén szólva is –: bornírt kísérlet.

Lássuk először a tényeket. A választási törvény „furcsaságai” alapján a nyilvánosságra került százalékos eredmények végül is valódiak, de nem igazak. A már említett 70 ezer főből mindössze 29496-an vették maguknak a fáradságot, hogy az urnák elé járuljanak. Ez már eleve azt jelenti, hogy a választóknak kevesebb, mint felét érdekelte a politikai küzdelem. A többi valószínűleg azért maradt otthon (vagy a kiskertben), mert pontosan tudta, hogy az a jelen hatalmi helyzeten semmit sem változtat.

A számoknál maradva: az első helyezett Rig Lajos (Jobbik) 35,29 százalékos aránya azt jelenti, hogy mindössze 10354 szavazatot kapott. Ez pedig az ott élőknek csak 14,6 százaléka. A második helyen végzett Fenyvesi Zoltán (FIDESZ) 10093 szavazata pedig 14, 2 százalékot jelent. A baloldali demokratikus jelölt: Pad Ferenc 7712 szavazata 10,8 százalékot teljesített.

Miért is érdekes ezt így számolni? Az eredmények jól mutatják, hogy a távol maradókat nem érdekelte ez az egész cirkusz. Tették a dolgaikat, a legkisebb problémájuk is nagyobb annál, mint a választás. Pontosan tudják, hogy ebben a rendszerben nem várhatnak szinte semmit, ami közvetlenül jobbítaná életkörülményeiket. Nem lesz ettől több munkahely, nem kerül több támogatás — és úgy általában semmi sem változik a saját életükben.

A politikai elit egész egyszerűen képtelen arra, hogy olyan programot mutasson fel, amely – csak egy kicsit is – megmozgassa a tömegeket. A lózungokból mindenkinek elege van, de sehol sem talál valódi kibontakozási lehetőséget. Ez pedig egyre mélyebb közönyt szül, egyre apolitikusabbá teszi az emberek többségét.

Lehetne most itt elemezni azt, hogy mivel érte el a Jobbik ezt a sikert (tudós elemzők szerint: „Jobbik jelenség”), ám az kétségtelen, hogy a szélsőséges párt egyetlen jelöltje sem spórolta meg a „talpas” munkát. Évek óta járják elég rossz ízű bulvár magyarázataikkal saját körzeteiket. Úgy állítják be magukat, mintha valódi alternatívát jelentenének.

A FIDESZ lanyha kampánya pedig azt mutatta, hogy a kormányzó párt pontosan tudja: a hatalmat így sem lehet „kicsavarni a kezéből”, hiába nincs kétharmados többség, parlamenti aránya még így is nyomasztó.

A demokratikus ellenzék (benne az MSZP-től a DK-n át az LMP-ig) pedig még mindig azt hiszi, hogy kacifántos magyarázatokkal, a saját politika különbségének hangoztatásával előnyre tehet szert az ellenzéki oldalon. Most újra bebizonyosodott, hogy mindez öngyilkos taktika.

Forrás: Internet - MNO.hu

Az ország – jelen esetben pedig a választókörzet – többsége pedig elutasítja a most hatalmon levők kormányzását, de teljes szívvel nem igazán támogatja azt az ellenzéket, amely most regnál.

Ha politikailag és gazdaságilag rendet akar tenni az ellenzéki erő (erők) az országban végre fel kellene ismernie: nincs más útja, mint a valódi politizálás. A politikát le kell vinni a választók szintjére, és ott elmagyarázni, hogy milyen elvek és gyakorlati lépések sorozatából kívánják kivezetni az országot borús helyzetéből. Amíg erre nem döbbenek rá, addig az út – demokratikus módon – nyitva marad a Jobbik előtt. Ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek. 

Egy figyelmeztetés már elhangzott hónapokkal ezelőtt az USA részéről, és halk figyelmeztetések az EU háza tájáról. Most pedig minderre ráfejelt a gazdasági életben igen nagy befolyással rendelkező Zsidó Világkongresszus elnöke is.

Szóval van min elgondolkodnia a demokratikus ellenzéknek.

Ceterum censeo OV esse delendum!

MOZGALMAS HÉTVÉGE — ÁRNYAKKAL

Költészet Napja, Tüntetés a károkozás ellen, Élet Menete.

A szerző felvétele

Három markáns program — más-más tartalmakkal. Akik a Szabadság téren gyülekeztek szombaton, hogy József Attilára emlékezzenek a Szabadság színpadán, elmerülve a költő műveinek különböző előadásában, majd azt követően vették magunknak a fáradságot, hogy sétáljanak egyet a belvárosban, nincsenek felkészülve arra a kontrasztra, ami a Vörösmarty téren fogadja őket.

Egy kis emelkedettség a versek hallatán, majd egy könnyű séta az átalakított Október 6-a utcán, ahol a fáradt külföldi és hazai vándor presszók, éttermek láncolatának kínálatából válogathat. Decens, visszafogott – mondhatni harmonikus, de modern – környezet.

Ám, ahogy az ember fia belép a Vörösmarty térre földbe gyökerezik a lába.

Időutazásra érkezünk. Április közepére valahogy itt maradt az adventi vásár. A téren szinte mozdulni sem lehet a sokféle bódétól, az azok közé letett padoktól.

Ahogy mondani szokás van itt minden, mint a jó boltban! A sült szopós malactól a megmaradt kézműves karácsonyfadíszig (!) — szinte minden.

Szegény Vörösmarty szomorúan nézi a lábai elé települ „Hungdog” kolbászsütő bódéjának hátsó falát. A tér platánjai pedig békésen cipelik a (kicsit ízléstelen) lampionok tucatjait.

Persze a tisztelt olvasó mondhatja, hogy mire e fikázás, hiszen mindez bevételt hoz, kell a népnek meg a kerületnek a turistáktól származó bevétel.

No, ez az a vélemény, ami kritikát igényel.

Lehetséges, hogy ez a kavalkád valóban hoz készpénzt az önkormányzatnak, hiszen bizonyára nem ingyen mérik a területfoglalást. A kérdés azonban az, hogy ez a bevétel (amelynek java bizonyára nemes célokat is szolgál a kerületben – itt és most ne is említsük azt a lehetőséget, hogy az engedélyt kiadók is megtalálják a maguk hasznát ebben –, megéri-e azt, hogy a belváros egyik ékkövét ilyen zsibvásárrá silányítsák.

A vendéglátásra nincs is igazán szükség, hiszen a téren ott van a nagy múltú Gerbaud, a szomszédos, néhány lépésre levő utcák pedig tömve vannak a vendéglátás szinte minden formájával a fastfoodtól a minden igényt kielégítő éttermekig, kávézókig, kocsmákig.

Szóval a kontraszt nagy. Érdemes lenne elgondolkodni a helyi önkormányzatnak, hogy ezt az áldatlan (bár bizonyára kifizetődő) helyzetet felszámolja. Jó lenne újra sétálni (nem lökdösődni) a téren, leülve a felújított padokra és élvezni a platánok adta árnyékot.

Ceterum censeo OV esse delendum!