VIHAR EGY „TÁNYÉR GULYÁSLEVESBEN”

Forrás: Internet

A hétvége Simicska Lajos vulgárisan megfogalmazott, sommás véleményétől volt hangos.  Ez ezért is érdekes, mert ezt Mari néni is megértette, aki  eddig szinte vallásos meggyőződéssel függött az ország miniszterelnöke minden megnyilatkozásán. Mici (lopott elnevezés, lásd Facebook: OV geci; mi ci? = Mici) pedig meg sem szólalt e kirohanásokkal kapcsolatban. Két napon keresztül szinte másról sem szólt a média, mint ennek tárgyalásáról.

Azt hiszem, hogy néhány véleménytől eltekintve (Kéri László, Vásárhelyi Mária — ATV) rossz nyomon járnak az elemzők. Ahogyan azt már szeptemberi blogomban is jeleztem, a dolog sokkal bonyolultabb annál, hogy miként működik ezután a HírTv vagy a Magyar Nemzet című újság.

Mi az alapvető gond: egyrészt az, hogy a 2014-es kormányváltás után ugyan a mai kormányzat eltávolított az államapparátusból sok olyan személyt, akik úgymond „Simicska érdekeltségébe tartoztak”, de a helyükre kinevezett bólogatójánosok kétségtelenül „szerényebb képességekkel” rendelkeznek. Lehetséges, hogy a kormányzatnak – és a miniszterelnöknek – erős elhatározása, hogy Lajost megfosszák a szürke eminenciás státusától, ám ezt – ha minden állami adminisztratív eszköz rendelkezésükre is áll – nem egyszerű véghezvinni.

Forrás: Internet

Simicska birodalma ugyanis át meg átszövi a magyar gazdaságot. Érdekeltségei között a legjelentősebb a KÖZGÉP, aminek bevételei az elmúlt években ugrásszerűen növekedtek. De mire ez a nagy állami támogatás? Erre a legvalószínűbb választ a már fent említett TV-s műsorban Kéri László adta meg: Simicska tartotta fenn ugyanis a FIDESZ-t ellenzékben töltött nyolc esztendeje alatt. Ezt a pénzt pedig valahogy vissza kellett juttatni a bőkezű szponzornak.

Orbán új politikája – amiben  Simicska, saját nyilatkozata szerint, nem akart részt venni – azt eredményezte, hogy a miniszterelnöknek létre kellett hoznia az új oligarcha réteget, amely feltétlen lojális hozzá. Meg is találta ezeket például Mészáros Lőrinc és Garancsi István személyében. Igyekszik is a kormány mostanában mindenféle állami megbízással erősíteni őket.

Szerintem azonban ez nem elég ahhoz, hogy Simicskát kibillentsék jelen gazdasági helyzetéből. Egyrészt elegendő tartalék áll rendelkezésre, másrészt vagyonának egy jelentős része már réges-rég nincs Magyarországon, kivonta azt a magyar hatóságok hatóköréből.

A FIDESZ-en belüli hatalmi harc Simicska fellépésével úgy látszik egy újabb fejezethez érkezett. Ez pedig nem gazdasági, hanem politikai és uralmi kérdéseket érint. Az elmúlt három esztendőben üstökösként feltűnő – meglehetősen gátlástalan – „ifjú törökök”: Lázár János, Szíjjártó Péter, Rogán Antal nem igazán hajlandó lemondani arról a „jóról”, ami a politikai hatalommal jár.

Egyre jobban kiviláglik a párton belüli harc a „régi FIDESZ” értékeit vallók és a hatalmi pragmatisták között. Mindez egyre inkább látható a szavazók számára is. (Ezt alátámasztják a közvélemény kutatások eredményei is, a FIDESZ harmadát vesztette el támogatóinak.)

Forrás: Internet

A jelen ellenzék számára ez a belső harc pillanatnyilag irreleváns abból a szempontból, hogy növelheti –e támogatottságát ezáltal. Az ellenzék csak úgy használhatja ki ezt, ha képes – a rendelkezésre álló információk alapján – rávilágítani arra, hogy ez az egész gazdasági-politikai konglomerátum mennyire korrupt és maffiaszerű. Ezzel elérheti azt, hogy a mostani „ingadozó és bizonytalan” szavazók közül megnyerhet tömegeket. Különösen érdekes ez abban az összefüggésben – ami a Mezőtúron történt a hét végén –, hogy a Jobbik fokozatosan tör előre, amely megakadályozása minden demokratikus pártnak alapvető célja.

A FIDESZ eróziója során az ellenzéknek kínosan kell figyelnie arra, hogy megfelelő jövőkép felvázolásával kihúzza a szélsőséges pártok alól a talajt. Sajnos erre ma még nem látunk hatékony lépéseket.

Ceterum censeo OV esse delendum!

AZ ANGYAL NYOLC ÓRÁJA

Forrás:Internet

Angela Merkelt úgy várta a magyar politikai élet mindkét pólusa, mint valamiféle igazságosztó angyalt, aki majd jól helyre teszi ezt a kis magyar abszurdot.

Azt hiszem csalódnia kellett mindenkinek.

Ha semmi mást nem veszünk figyelembe, mint a tegnapi média visszhangot, már ott is egészen elképesztő különbségeket vehettünk észre. Mind a két politikai oldal fokozott habzású propagandát folytatott a német kancellár asszony látogatásával kapcsolatban.

A kormányoldal azt igyekezett bizonygatni, hogy „minden rendben”, mert az úgynevezett „illiberális demokrácia is csak egy perc 20 másodpercre került szóba” (lásd: Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli nyilatkozata).

A baloldali médiumok (élükön az ATV-vel) pedig azt feszegették, hogy a diplomácia cizellált nyelvén azért Merkel mégis csak megmondta a magáét.

Mi a gondom az egésszel?

Alapvetően az, hogy a kancellár látogatását mindkét politikai erő a saját maga érvrendszerének szolgálatába akarta állítani, akkor, amikor tulajdonképpen ennek a látogatásnak nem volt mérhető politikai célja.

Forrás: Internet

Angela Merkel nem hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, a szegedi egyetem több hónappal ezelőtti meghívásának eleget téve, hogy átvegye díszdoktori oklevelét. Ez támasztja alá, hogy nem kormányküldöttséggel érkezett, csak legszűkebb stábjának egy-két tagját hozta magával (és természetesen biztonsági embereit). Ugyancsak ezt bizonyítja a különböző helyeken eltöltött idő is.

A diplomáciában bevett szokás, hogy egy nem hivatalos látogatás során a magas szintű vezető udvariassági látogatást tesz a fogadó ország vezetőinél. Ami meg is történt. nem egészen egy órát töltött el a miniszterelnöknél, még ennél is kevesebbet a köztársasági elnöknél.

Az előbbivel korrekt és baráti „beszélgetést” folytatott, amelyben megemlítette a két ország közti kényes kérdéseket: a német befektetők és itt működő cégek gondjait, bajait, valamint – a már említett nyolcvan másodpercben azt, hogy nem igazán tudja értelmezni a magyar demokrácia jellegét. Hogy ez a véleménybeli különbség kiderült a sajtótájékoztatón, az nem Orbán Viktor kedvére történt.

Így tulajdonképpen csorbult a FIDESZ-nek az a szándéka, hogy a nyilvánosságra kerülő kézfogás mögé olyan tartalmat adjon, ami megegyezik a saját szája ízlésének.

A kormányfői találkozó fontosságát az is megkérdőjelezi, hogy a további programokon a kancellár minden szívfájdalom nélkül lépte túl az előzetesen meghatározott időkereteket. Tovább beszélgetett az egyetemi hallgatókkal, mint azt előre jelezték, és hasonló volt a helyzet a zsidó vezetőkkel folytatott diskurzus esetében is.

Az, hogy az ellenzék persze Merkel minden szavát értelmezte, és ezeket megpróbálta beállítani következetes Orbán-kritikaként, ez szintén csak a propaganda kategóriájába tartozik.

A látogatást megelőző tüntetések mondanivalója valószínű sokkal nagyobb mértékben jutott el a német kancellárhoz, mint azt néhányan gondolják, de ezért az Alkotmány utcában kifeszített plakát, miszerint „Angéla ments meg minket a gonosztól” — némi túlzásnak és a helyzet teljes félreértelmezésének bizonyult.

Forrás: Internet

Végre a magyar társadalomnak tudomásul kellene vennie – bár ez nehezen fog menni, mert évszázadok óta az ellenkezőjéhez van szokva –, hogy saját helyzetét csak saját maga képes megváltoztatni. Az Európai Unió egyetlen vezetője, egyetlen uniós kormányfő – legyen bármekkora a tekintélye és befolyása – sem fogja „leváltani” a jelenleg regnáló kormányt.

Ennek alapvetően két oka van. Az egyik – tetszik ez az ellenzéknek vagy nem, mindegy –, hogy Orbán Viktor és kormánya demokratikus választásokon került 2010-ben hatalomra. A másik pedig az, hogy az európai uniós kormányfők mindegyike demokrata, tiszteletben tartja országunk szuverenitását, és esze ágában sincs belpolitikai purparlékba beleszólni.

Nem volt – és nincs ma sem – igaza Orbán Viktornak 2011. március 15-én, amikor is Brüsszelt és Moszkvát egyformának tekintette.

A „Tavasz jön, Orbán megy” jelszó nagyon jó, sőt kifejezi nagyon sokak kívánságát, de ez nem attól válik valóra, hogy hazánkba látogat a német kancellár és mint egy tanító néni azt mondja: „Hülye vagy fiam! Ülj le, egyes!”

Ezt a verdiktet csak a magyar társadalom mondhatja ki a rendelkezésre álló eszközzel, a demokratikus választásokkal. El kell menni szavazni és le kell váltani azt a kormányt, amelyről az a vélemény, hogy nem képviseli az érdekeit a választóknak. Addig, amíg a választópolgárok több, mint 40 százalékát nem érdekli, hogy mi történik ebben az országban, addig – adott esetben – egy kisebbség dönti el, hogy mi történjen. (Nem idézem ide most a legutóbbi parlamenti választások eredményét, mindenki ismeri azt.) Így fordulhat elő, hogy alig feles szavazataránnyal kétharmados többségre lehet szert tenni, és így fordulhat elő, hogy országos szinten 15-20 százalékos támogatottsággal mindenható kormányzást lehet bevezetni.

Fel kellene már ébredni abból a csipkerózsika álomból, hogy a politika „nagy kérdései” nem érintik a hétköznapi, egyszerű ember. Rá kell döbbenni már végre, hogy azt a nyűgöt, amit a nyakába vett az ország, csak saját maga vetheti le.

Ceterum censeo OV esse delendum.