EURÓPA ÉS MAGYARORSZÁG

Megfogadtam, hogy napi dolgokhoz nem igazán szólok hozzá ezen a blogon, mert a sajtó és az internetes siteok azért vannak, hogy erről tájékoztassanak. Nem szállok be sokadiknak egy-egy csontig lerágott téma taglalásába.

Most is csak az ürügyet szolgáltatja a miniszterelnök pénteki (2020. július 31.) rádiós interjúja.

Ami kiverte a biztosítékot az a ferdítések, hazugságok magas szinten komponált elegye. Ahogy hallgattam, nem hittem a saját fülemnek. Én ismerőseim vagy ismeretlenek társaságában sem mernék ilyen szöveget elengedni (még kocsmában sem!), mert azonnal megkérdőjeleznék az értelmi képességeim!

És mégis! Elhangzanak vállalhatatlan mondatok. Mi is a bajom ezzel? Az, hogy tulajdonképpen a hatalom birtokosának mérhetetlen gátlástalanságát (hétköznapi néven erkölcstelenségét – bár ismerem a bon mot-ot, miszerint a hétköznapi és a politikai erkölcs köszönő viszonyban sincs egymással!), cinikusságát bizonyítja.

Mindezek nagyon jól hangzanak, elegendőek arra, hogy kevéssé tájékozott (vagy teljesen tájékozatlan) polgárokat meggyőzze arról, hogy a mi kormányunk a kormányok legjobbika. Megvéd bennünket a nyugat ópiumától és kizsákmányolásától, mi több visszaszerzi az innen „elvitt” nyereség egy részét.

Mi kell ennél több a magyar kebelnek? Mindenki megnyugszik, Elhiszi a legordenárébb csúsztatásokat és hazugságokat, például arról, hogy egészségügyünk ez egyik legjobb Európában.
Mitől is jobb?

Attól, hogy március óta gyakorlatilag a szakorvosi ellátás csak részben működik? Attól, hogy a kórházak kapacitásait korlátozták? Attól, hogy az alapellátásban dolgozó idősebb orvosokat először – állítólag saját érdekükben – eltiltották a praxistól, aztán most nem képesek aktivizálni őket mindenféle bürokratikus akadályok miatt? Attól, hogy több száz orvos hiányzik az alapellátásból országszerte? Attól, hogy vannak olyan települések kis hazánkban ahol nincs körzeti orvos?

Attól, hogy az előjegyzési lista – minden propaganda ellenére – soha nem látott határidőkkel dolgozik? Az, hogy a betegek ki vannak téve annak, hogy e határidők miatt állapotukban olyan romlás következik be, amely már semmilyen orvosi beavatkozással nem javítható?

Nos, az ország vezetői ezt vagy nem tudják, ami nehezen értelmezhető, mert azt jelentené, hogy nem csak a politikai hatalmat birtoklók nem értenek dolgokhoz, hanem azt is, hogy az egyébként (és elméletileg) jól dolgozó államigazgatás sem képes feladatai ellátására.

A járvány egy valamire volt jó: megmutatta, hogy néhány elkötelezett hozzáértő javaslatára pánikszerűen is lehet (szinte véletlenül) jó intézkedéseket hozni. A pandémia ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a hatalom még egy ilyen kihegyezett helyzetben sem képes a társadalom többsége elvárásainak eleget tenni, hanem helyette saját pozíciójának (és klienseinek) megerősítésére használja eszközeit.

A legnagyobb arcátlanság pedig az, hogy mindezt ráfogja arra az unióra, amelynek maga is részese, mi több: haszonélvezője. Mert visszatérve a kezdő mondatokra: a hazánkban működő külföldi vállalatok adják a nemzeti jövedelem több mint kétharmadát. A kormány ezekkel a cégekkel kötött különleges együttműködési szerződést, amelyben garantálja azoknak a csaknem teljes adómentességet és azt, hogy lehetőleg a legkevesebb munkabért kelljen kifizetniük, és megkímélik őket (törvényileg) attól is, hogy komoly szakszervezetekkel nézzenek szembe.
Szóval, ezek után a hatalom részéről azzal dicsekedni, hogy az unión keresztül csak visszaszerezzük azokat a pénzeket, amiket innen kivisznek, enyhén szólva is nevetséges.
Csak az a baj, hogy ezt a nevetségességet kevesen veszik észre!

Ceterum censeo OV esse delendam!

TANULD MEG EZT A VERSEMET — AVAGY A LEÉPÜLÉS ANATÓMIÁJA

Tanuld meg ezt a versemet – ajánlotta 1980-ban Torontóból Faludy György. Ma negyven éves az a generáció, amely akkor született. Ők is alig tanultak valamit a költőről, hiszen a nyolcvanas évek végén kezdték meg tanulmányaikat, és bizony már jóval a rendszerváltás után érettségiztek, fejezték be középfokú tanulmányaikat.  Arról érdemes lenne tanulmányt írni, hogy a változó oktatási rendszerek milyen hatékonysággal sajátíttatták el a magyar irodalmat, tágabb értelemben a magyar kultúrát. (A magyar kultúrán most nem azt az árvalányhajas, múltba révedő „nemzeti identitást” értem, amelyet oly hangsúlyosan erőltet a jelenlegi hatalom.) Erről nemrég született egy igen kitűnő elemzés: „Háttal Európának” címmel.

Mindezt csak ezért írom, mert manapság elég sok ismerethiánnyal szembesül az ember, ha a közösségi oldalakat böngészi. Az oly kedvelt közösségi oldalon bizony néhány fiatalabb látogató szövegértési problémákkal küzd.

Történt ugyanis, hogy egy csoportban megosztották Faludy híres versét Kádár Jánosról (igaz rossz címmel) az „Egy helytartóhoz 25 év után” címűt. Nos, a vers – amely itthon az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg a Faludy versek 1956-2006 című kötet 225.oldalán – tele van utalásokkal, mintegy felsorolva a költő szerint, hogy mi minden bűn terheli az akkori pártfőtitkárt.

E versre adott kommentek minden képzeletet meghaladnak. Az olvasók a legelemibb ismeretek hiányában nyilatkoznak a költőről. Csak egy idézet egy valószínűleg hamis profil mögül: „A hálás magyar szegény nép összeadott fillérkéiből szobrot állított Gömbös Gyulának, akinek rövid kormányzása alatt milliók jutottak emberi lét körülményekhez. Ez a kis pöcs pedig fölrobbantotta az emlékművet. A Demszky odaadta az árván maradt kislány lakását neki a Vígszínház mellett, a kis Diána pedig földönfutóvá vált. A vén pdofil pedig a fonnyatt pöcsikéjével reprezentált a kis betegagyú Fannikájával az újlipótvárosi kégliben. Lehet ám ávángárdozni a koszos kis pólisi mellett!”

A kommentelő teljes frusztrációját alig leplezett antiszemitizmusba rejti, amit nem is szégyell.

Vagy egy másik, hasonló korú kommentelő véleménye: „Ez művészet? Ez a vers egy nagy rakás kaka. Semmi értelme… Faludyról annyit, hogy egy… Elég sok senkiházit is kitermelt a haza, ez rá a példa.”

Persze nagyon sok kommentelő elismeri Faludy művészetét, bár életéről, életviteléről már megoszlanak a gondolatok.

De nem is ez a baj, hanem az, hogy a legtöbben, különösen a két idézett, úgy mondanak valamit, hogy nem is tudják, miről beszélnek. Az utóbbi kommentelő születési événél fogva (a rendszerváltáskor született) tudatlansága még magyarázható, hiszen életében nem találkozott azokkal az utalásokkal, amit Faludy megfogalmazott. Sem történelmi, sem irodalmi tanulmányai alatt nagy valószínűséggel nem találkozott Faludy műveivel. Azért nem érti, mert nem tudja az olvasottakat mihez kötni, hatalmas hiátusok tátonganak a fejében.

De azért az mégis csak furcsa, hogy a mai infokommunikációs világban – ahol gyakorlatilag minden releváns tudnivaló kattintásra elérhető – mégsem gondolkodik, veszi magának a fáradságot, hogy utána nézzen annak, amit nem ért.

Nem érti, éppen ezért élből elutasítja. Ha elutasítja, akkor bizony buta marad. Ám ez nem zavarja, elvégre kultúra nélkül (épp most Faludy által képviseltet) lehet élni.

Miben látom a problémát? Nem hiszem, hogy ez a generáció teljes egészében ilyen. A mostani 30-45-ös korosztály egy jelentős része elvégezte iskoláit, egyetemet végzett. Egy részük már Angliában, Németországban, Franciaországban szerezte diplomáját. Aztán kapta magát, és vagy ott maradt, vagy elment külföldre, hogy tudását ott hasznosítsa. Nem hozta haza, nem kamatoztatja itthon megszerzett európai értékeit. Pedig ez a generáció az, amelynek lassan át kellene vennie az ország irányítását a gazdaságban, a kultúrában és a politikában is. Ők képviselik azt a jövőt, amit a magyar társadalom valamikor a rendszerváltáskor remélt.

Akik pedig kimaradtak mindebből, nem jutottak konvertálható tudáshoz, a maguk hiátusaival kitűnő, manipulálható tömeget jelentenek az egyre szélsőségesebb hazai hatalomnak. Csak az nem veszik észre – mert még gondolkodni is restek –, hogy a saját gyermekeik jövőjét veszélyeztetik. Mert minél inkább „elbutul” egy társadalom, annál kevéssé alkalmas arra, hogy valódi jólétet, emberhez méltó, kulturált országot teremtsen!

Ceterum censeo OV esse delendam!