VÍRUS VESZTESÉGEINK

Ez a poszt most nem arról szól, amiről a „válságtörzs” napi beszámolói. Azok az emberek többségének adatok, amik lehetnek rémisztőek, lehetnek elidegenítettek (hiszen közvetlenül nem érint), lehetnek elgondolkodtatók: mit kéne tenni és mit nem.

Ez a kis írás most nagyon személyes (vagy talán mégsem). Azt próbálom felmérni magamban – gondolkodni van időm – milyen veszteségekkel számolhatok az elkövetkezendő időben? Hogyan változik meg környezetünk 2020-ban hosszú távon (esetleg a mi életünkben véglegesen).

Az biztos, hogy Radnóti szavaival éljek:

 „Régi szelíd esték Ti is emlékké nemesedtek! / …hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?”

Belegondolni se merek, hogy jó sörözőim egyikében mikor fogok újra legurítani egy jó sert, közben hallgatva kedvenc M.É.Z.-emet. Vagy: mikor jön össze megannyi ismerős, hogy HOBO-t hallgassunk a Muzikumban.

Az is biztos, hogy egyhamar megint nem fogok találkozni a barátokkal és megszállott távoli ismerősökkel és ismeretlenekkel a Duna partján, a Hartai szigeten, ahol az őrült hajók versenyére gyűltek össze.

Erre az évre már szinte biztos, hogy számos olyan program marad el, amire fentem a fogam: színházi előadások, egy-egy közösségi program, például a Piknik.

Azt hiszem, mindenkinek – nem csak nekem – csak pótszer a virtuális kapcsolattartás. Persze, beszélünk a családtagokkal, a barátokkal a skypeon, a viberen, telefonon. De ez mégsem az, amikor ott ültök (álltok, ballagtok) egymással szemben, mellett. Még ha egy szó sem hangzik el, akkor is érzed, hogy ott vannak. Érzed az illatukat, a kisugárzásukat, a jelenlét számtalan emócióját.

Az ember – szokták volt mondani – társas lény. Nem sokáig bírja egyedül.  És ez az egyedüllét most nem azonos a magánnyal. A magányból van kijárásod. Ha úgy gondolod, hogy jól megvagy magadban, ez döntés kérdése, be lehet erre rendezkedni, fel lehet vállalni. Ám ez nem jelenti azt, hogy nincsenek kapcsolataid, nem jársz el otthonról. Megvan a magad kapcsolati hálója, amit kezelsz. Hol kínos alapossággal, rendszerességgel, hol egy kicsit lazábban. De, a lényeg ezekben a személyes találkozás.

És most ez szűnt meg.

Persze megértem én e korlátozások szükségességét, már csak azért is, mert koromnál fogva magam is a „veszélyeztetett” csoportba tartozom. E tudás azonban nehezen írja felül azokat a gondolatokat, amit eddig kifejtettem.

Értem én a sok „jótanácsot” is a különböző közösségi siteokon, a közösségi médiában a kapcsolattartás mikéntjeiről. Ám ez az én korosztályom számára nem napi rutin. A napi teendőkhöz hozzátartozott az egészségügyi sétának is felfogható császkálás a piacon, néhány keresetlen szó az ismerősökkel. Ebből nem marad más, mint a kapkodós bevásárlás – minél előbb letudni – és az iszkiri haza.

A 2020-as év nagy valószínűséggel a kisebb-nagyobb korlátozások éve lesz. Még ha a legszigorúbb előírásokat fel is oldják, az emberek (közük magam is) továbbra is tartani fogják a „társadalmi távoltartás” szabályait. És ez így lesz egészen addig, amíg erre a vírusra ki nem fejlesztik a megfelelő vakcinát, és az el nem jut a társadalom széles rétegeihez, akik ezzel védettséghez jutnak.

Az, hogy ez utóbbi mikor lesz, arra ma még senki sem tud kielégítő választ adni.

Nem marad más: MARADJ OTTHON! Főleg 60 felett!