MINEK NÉZÜNK ELÉBE?

Forrás: Internet, Index.hu

Az Orbán vízió és az arra adandó válasz

Másfél hónap telt el a választások óta, megalakult a parlament, és a várakozásoknak megfelelően (nem is értem hogyan) megválasztották a miniszterelnököt.

Aki el is mondta „székfoglaló” beszédét, amelyben magához képest is leplezetlen nyíltsággal jelentette be, hogy hatalmát az elkövetkező 12 évben is meghatározónak tartja.

Zajlanak a kormányalakítással kapcsolatos cirkuszi játékok. Mert azért nem gondolhatjuk igazán komolyan, hogy Orbán Viktor jelöltjei komoly ellenállásra számíthatnak a bizottságokban, ahol ugyanúgy érvényesül a kétharmad, mint a patkóban.

Talán éppen ez eredményezi a jelöltek elbizakodottságát és néha bornírt kijelentéseit, a tízparancsolattal való gyógyítástól a migráns szendvicsektől betegedő vaddisznókig.

De ebben a rendszerben tulajdonképpen mindegy, hogy egy totálisan átalakított – és további átalakításra váró – közigazgatás egyes intézményei élén ki áll. A döntés ugyanis ebben a hatalmi rendszerben nem az egyes szakmai minisztériumok által kidolgozott programok alapján történik, hanem egy szűk – többnyire informális – politikai elit (élén a miniszterelnökkel) akarata alapján. Az intézmények csak arra valók, hogy ezeket az elhatározásokat átültessék a valóságba – kerül, amibe kerül.

Éppen ezért az egész parlament az elkövetkezendő négy évben csak cirkusz lesz a népnek, anélkül, hogy kenyér jutna! Az ellenzéki pártok pedig kényszerpályára kerültek. Kényszerítve vannak anyagilag, hogy részt vegyenek a cirkuszban, hiszen ezért kapják a „honoráriumot”, amiből képesek fenntartani saját magukat (fizetni adósságaikat, finanszírozni az elkövetkező önkormányzati és Európa Parlamenti választásokat). Hogy milyen politikát folytatnak majd az elkövetkező időszakban az ma még nehezen jósolható meg, hiszen mindegyikük küzd a maga válságával. Jelen állás szerint nincs kiérlelt politikai és cselekvési tervük, bár egyre többen hangsúlyozzák a hatalommal való szembenállás áthelyezését a parlamentből az utcára.

A kormánypárt pedig feltétlenül ki fogja szolgálni – kétharmados többségét gátlástalanul kihasználva – a hatalmat és a kormányfő ambícióit.

Az eddig nyilvánosságra került „elszólások” alapján arra lehet számítani, hogy a kormány tovább folytatja a demokratikus intézmények és civil kezdeményezések lebontását és visszaszorítását. Első intézkedéseik között első a „Stop Soros” törvény elfogadtatása. Ezzel gyakorlatilag anyagilag lehetetlenítik el a ma még többé-kevésbé sikeresen dolgozó egyesületeket és alapítványokat. Ennek következménye a Soros Alapítvány Európai Központjának elköltözése Budapestről. De ebbe sorolhatjuk a CEU ellehetetlenítését is. Kicsi a valószínűsége annak, hogy az egyetem marad a magyar fővárosban. Nem hiszem, hogy a hatalom a nyár elejéig megegyezésre jut az egyetem vezetésével, és azok elkezdhetik a felkészülést a következő oktatási évre.

Borítékolható, hogy a „gránit szilárdságú” alaptörvényhez is hozzányúlnak. Elsősorban az önkormányzatok szintjén. Várható, hogy megszűnnek a budapesti kerületi önkormányzatok, a fővárost egyetlen önkormányzatba fogják össze, a kerületekben csak az ügyintézés marad (ami persze nem ördögtől való, hiszen Budapestnél nagyobb európai városokban is van erre példa). Ez azzal is járhat, hogy a 23 „önálló” kerület és polgárainak befolyása a helyi ügyekre nagymértékben csökkenni fog. Ez erodálja majd az eddig megalakult helyi egyesületeket és közösségeket, kihúzza a talajt a lokálpatrióta kezdeményezések alól.

Nem csodálkoznék, ha a nagy elosztórendszerekhez is hozzányúlnának. Ez érintheti a szociális háló részeit, valószínűleg a további korlátozások jegyében. Problémák lehetnek a nyugdíjrendszerben – a már ismert csökkenő munkavállalói befizetések miatt –, és nem várhatunk komolyabb fejlesztéseket az egészségügyben sem, főleg a források hiánya miatt.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy valószínűleg csökkennek az EU-források. A magyar gazdaság teljesítménye e nélkül mindössze 1-2,5 százalékos növekedést mutat, a négy százalékos növekedés mindössze a statisztikai hókuszpókuszoknak tudható be. Ugyanígy számítani kell majd – a hivatalos adatokkal (amelyek mesterségesek) szemben – egyre növekvő inflációra a mindennapi fogyasztás szintjén (élelmiszerek, szolgáltatások, energiahordozók stb.).

Számíthatunk a hatalom részéről a korábbinál is keményebb – ostobább, és a megosztásra, félelemre alapuló – propagandára. Ennek részeként minden eszközzel igyekeznek a ma még „függetlennek” tekinthető sajtót és más médiumokat megszerezni vagy maguk alá gyűrni. Az úgynevezett közösségi médiával ez nehezebb dió lesz, de azt azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek tömegbefolyása töredéke a televízióknak és más propaganda médiumoknak.

Mondom ezt annak ellenére, hogy az úgy nevezett „X”, „Y” és „Z” generációk alapvető tájékozódási alapja a közösségi média és az internet.

Azt lehet jósolni az elkövetkező négy évre (és a további nyolcra), hogy a társadalom megosztottsága tovább növekszik. A nagyvárosok és a főváros népessége – már aki erre kíváncsi és érzékeny, lévén jobb kommunikációs helyzetben – átlátja majd mindazokat a politikai folyamatokat, amelyek zajlanak, ám a vidéki lakosság továbbra is bezárva marad a hivatalos propagandába.

Az ellenzék lehetőségei

A fentiek miatt az ellenzéknek nem sok mozgásterülete marad. Ahhoz, hogy saját mondanivalóját hatékonyan eljuttassa az ország egész lakosságához, nem sok esélye van. Egyrészt nem rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel (sajtó, saját TV és más kommunikációs eszközök), és nincs elegendő forrásuk sem, hogy ezeket megszerezzék és hatékonyan alkalmazzák.

Ugyanakkor a mostani FIDESZ-bázist adó vidéki lakosság főleg egzisztenciális okokból továbbra is a hatalmat fogja támogatni. Kevéssé érzékenyek olyan értékekre, mint a demokrácia, az önállóság, a polgári értékek összessége.

Ezt a helyzetet feltörni, megváltoztatni igen komoly kihívás az ellenzék számára. Célszerű lenne, ha képesek lennének ezek a pártok „felhasználni” azt az elégedetlenséget, amely valóságosan is megvan a mai hatalommal szemben. De ez aprómunka, olyan, amely rövidtávon (néhány hónap, egy-két év) nem hozhat komoly eredményt. Tudomásul kellene vennie a pártoknak, hogy nem azt kell csinálniuk, ami a párt érdeke, hanem azt, amit a választók elvárnak tőlük. Ez fogja eldönteni az elkövetkező négy év alatt, hogy mely ellenzéki pártok maradnak meg, és melyek mennek a süllyesztőbe!

Ceterum censeo OV esse delendam!

AZ ELLENZÉKRŐL ÉS AZ ELLENÁLLÁSRÓL

Forrás: Internet -- Válasz.hu

Jó néhány napja nem írtam, mert a történések sorban követték egymást, szinte mindenféle következmények nélkül. A kormány és a frissen kétharmados FIDESZ nem is reagált a tüntetésekre, de kevés kommentár hangzott el a jelen ellenzéki pártoktól is.

Mindez persze érthető, és jól tükrözi azt az abszurd politikai helyzetet, amely ma kis hazánkban uralkodik.

Tekintsük át a tényeket, lépjünk ki saját elképzeléseinkből és szubjektivitásunkból, próbáljuk meg értelmezni a helyzetet. Mert enélkül csak a vagdalkozás, egymásra mutogatás, anyázás és miegymás jöhet, kibontakozásról, értelmes párbeszédről szó sem eshet.

Van a pénzügyi szférában egy szó: veszteség. Ez az összeget jelenti, amit egy hibás tranzakció eredményeként a befektető elveszt. Ez elveszett. Lehet helyette más nyereségeket realizálni, de ami elveszett, az nincs, azt nem lehet visszaszerezni.

Hasonló a helyzet a politikai „játszmák” esetében is. Egy elvesztett választást nem lehet visszacsinálni.

Nem azon kell merengeni egy hónap múlva is, hogy mi lett volna ha…. (itt és ott még visszalépnek stb.). A politika és a történelem nem ismeri a „ha”-kat!

Mi tehát a helyzet?

Adott egy jókora tömeg, több mint a választópolgárok fele, amely csalódott és nem igazán ért egyet a választások eredményével és a kormányzó párt tevékenységével.

Vannak ellenzéki pártok, amelyek ma még láthatóan nem találják a helyüket a mostani politikai felosztásban. (Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kormány kétharmados parlamenti többsége eleve megakadályozza hatékony működésüket, jobbító vagy ellenzéki javaslataikat pedig negligálja a többség.)

Adott egy polgári demokratikus társadalmi berendezkedés és képviseleti demokrácia, amely a politikát szigorú keretek közé szorítja. A döntéseket a Parlament és a kormány hatáskörébe utalja, a politikai diskurzust pedig a parlamenti (és sajtó) keretei közé szorítja.

Az elégedetlen tömeg mindezt felismerve az utcára vonul, kifejezve elégedetlenségét, de nem sok eredményt ér el, mert demonstrációi és mondanivalói leperegnek a hatalomról.

A demonstrálóknak még van egy problémája, hogy az utcára vonuló aktívak csak egy igen kis részét teszik ki annak a tömegnek, amelynek képviseletét felvállalták. Az a kb. 130 ezer ember igen kevés százaléka (kb. 5%-a) annak a kb. 2 millió 693 ezer embernek, akik az ellenzékre adták voksukat.

Figyelembe kell venni azonban mást is, nevezetesen az ország lakosságának általános állapotát, anyagi helyzetét, kulturális állapotát, szociológiai helyzetét. E tények elemzése részben választ ad arra, hogy vidéken miért tarolt a FIDESZ.

Forrás: Internet

Ám e tények egyben kijelölik azokat a feladatokat is, amire a jövőben az ellenzéknek koncentrálnia kell. Minden ellenszél ellenére meg kell próbálnia az ellenzéki pártoknak, hogy megmagyarázzák a lakosságnak (érthető és hihető módon), mi a céljuk, milyen országot képzelnek el, ebben milyen szerepet szánnak a szavazópolgároknak.

Ez így leírva egyszerűnek hat, ám korántsem az. Választ kell találni a legégetőbb kérdésekre. Például arra, hogy miként lehet jövedelemhez juttatni azokat a vidéki embereket, akiknek immáron évtizede nincs munkalehetősége. Miként lehet megoldani, hogy ne a közmunka legyen – ami függ a mindenkori helyi polgármester „szabad akaratától” – az elsődleges céljuk a túlélés érdekében.

Említhetjük a nagy rendszereket is – az oktatástól az egészségügy reformján át a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáig – amelyek szintén problémák ezreit generálják.

El lehet és el is kell magyarázni a választónak, hogy miért is él most egy rossz, kilátástalan és hazug politikai környezetben.

Itt már nem elég a korrupciót szidni. Itt már világos, érthető programokra van szükség. Ezt el lehet hitetni és megértetni az elkövetkező négy esztendő alatt.

Meg kell értenie a civil közösségnek is: a politikai képviselet nem az utcán van. A politikai képviselet a pártokkal együttműködő – ez utóbbiakat a célra kényszerítő – aktivitásban van. A széthúzó, ezer célt képviselő szervezetek buzgalma dicséretes, de hatékonyatlan. Azt kell elérniük, hogy a pártok azt képviseljék, amit a többség akar.  

Már csak ezért is, mert – mint a miniszterelnök beszédéből kiderül – ez a hatalom hosszú távra akarja bebetonozni magát, 2030-ig tervezi „jótékony” működését. Ezt a tucat évet mindenképpen le kell rövidíteni.

Ceterum censeo OV esse delendam!