2017. december 22., péntek

POLITIKA NÉLKÜL – DE NORMÁLISAN!

Elöljáróban minden kedves olvasómnak kívánok áldott és kellemes karácsonyt!
Nem is igazán akarok ma politizálni, a pártok is – úgy néz ki – betartják az adventet, bár ez a kormányzópártról nem igazán nem mondható el: lásd a legutóbbi „bírságokat”.
Ami azért kiakasztott, az országos médiában megjelenő „bombasztikus” tudósítás az iskolai disznótorról. Egy tapolcai iskolában bemutatták a gyerekeknek, hogy miként is folyik egy sertés házias feldolgozása.  Az esemény az iskola igazgatója szerint fakultatív volt, azon az érdeklődő gyerekek vehettek részt. Egyetlen szülő – és gyerek – volt, aki kiakadt ezen az eseményen. Mert mégis micsoda dolog azt a szegény állatot feltrancsírozni, és ehető formába hozni!
No, ezen felbuzdultak újságírók és médiaszemélyiségek.
A jellegzetes városi értelmiségi hozzáállás, miszerint nem kellene ezt csinálni, mert óhatatlanul nem kellő hatást vált ki a nyolc-tíz éves gyermekekből. Érvként még az is elhangzott, hogy a disznótor az „családi esemény”, nem való az iskola nyilvánossága elé.
Álljunk már meg egy normális szóra!
Forrás: Internet
A városi gyerekek döntő többségének halvány fogalma sincs arról, hogy a mindennapi betevője miként kerül elé. Ha elkíséri szüleit vásárolni, csak azt látja, hogy szépen, gusztusosan előkészített sertés, marha és baromfi darabok fekszenek katonás rendben a hűtőpultokon.  Valószínű, hogy az ott terem, kizárólag azért, hogy a városi ember igényeit kielégítsék.
Ezek a gyerekek éhen halnának, ha azt mondanák nekik, hogy a baromfiudvar végén ott kapirgál az ebédnek való, csak el kell készíteni. Képtelenek lennének a rántani való csirkét megfogni, elvágni a nyakát, megkopasztani, és elkészíteni.
Persze ez nem az ő hibájuk. Az elmúlt évtizedekben a városi lakosság elidegenedett a természettől. Nagyban hat rájuk az a gondolkodás, ami az állatok jogairól az elmúlt években a társadalomban elterjedt. Természetes, hogy az állatokat „csak úgy”, szórakozásból nem kínozzuk. Se házi, se vadállatot.
Forrás: Internet
De azért egyet ne feledjünk: az ember nem azért háziasította az állatokat, hogy azokat önmagukért pátyolgassa. Tudomásul kell venni, hogy azokat azért tenyészti, hogy élelme legyen. Azért tartja azokat jó körülmények között, hogy azok húsa, és egyéb terméke (pl.: tej, gyapjú) minél jobb minőségű legyen.
Az ember mindezt azért csinálja, mert így megkönnyíti saját igényei kielégítését, nem kell vadászni a napi húsadagra.
A gyerekeket erre meg kell tanítani, akár városban, akár falun élnek. Bár utóbbiaknak mindez nem mond újdonságot, hiszen benne élnek. A karácsonyi disznótor még ma is a vidéki porták egyik kiemelt elfoglaltsága ádvent idején. (Még akkor is, ha a többi napokon, hónapokban maguk is a helyi hentestől szerzik be húsárut.)
Szóval, szerintem ez az egész „botrány” nem más, mint vihar egy kanál vízben. Megint egy alkalom arra, hogy felmérjük magunkban: mennyire ülünk fel a média befolyásának, vagy vagyunk annyira gondolkodók, hogy egyszerűen csak legyintsünk rá!
Mindenkinek – akinek van alkalma és lehetősége – kívánok disznótorral fűszerezett békés, áldott ünnepeket! (A média meg pukkadjon meg, mert jobb egy marék friss töpörtyű a pogácsába, mint a gyári „bóti” termék)
Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. december 12., kedd

KÁOSZ KAPITÁNY — KIS MAGYAR ABSZURD


Nem igazán szerencsés Karácsony Gergelyt összehasonlítani az ikonikus, 1984-es Cannon Ball filmvígjáték szereplőjével, bár a párhuzamok felfedezhetők.
Mindkét helyezet – az akkori forgatókönyv és a magyar valóság – abszurditása mutat némi párhuzamokat.
A legutóbb megjelent értékelés rámutat egy alapvető ellentmondásra: a pártok pillanatnyi politikai érdekei felülírják a társadalom többségének politikai akaratát: az Orbán rezsim leváltásának akaratát.
Káosz kapitány mindezt felismerve – félretéve kicsinyes egyéni érdekeit – igen naivan beáll ebbe a kívánalomba, és minden skrupulusát félretéve megpróbál a többség érdekei szerint politizálni. Ez a mai magyar valóságban bukásra van ítélve. Ez nem a magányos hősök ideje, még akkor sem, ha annak száz százalékban igaza van.
A napjainkban folyó politikai játszmának egyetlen – de mindent felülíró – hibája van: csak a választók, a tömegek érdekeit és akaratát nem veszi figyelembe. Pedig a demokráciában működő pártoknak alapvető feladata, hogy azoknak az érdekeit képviselje (bármi áron), akik rájuk ruházták politikai (gazdasági, szociális stb.) érdekeik megjelenítését.
Minden közvélemény kutatás azt mutatja, hogy magyar választók nagy többsége el akarja kergetni a mostani hatalmat.  Ennek a szándéknak pedig felül kellene írnia a demokratikus ellenzéki pártok taktikázását.
De ez, mint napjainkban látjuk, nincs így.
Ha az ellenzéki pártok nem változtatnak, akkor jó eséllyel megjósolható a jövőbeni sorsuk. Ha a mostani kormánypárt nyeri a jövő évi választásokat, akkor a mai demokratikus pártok mennek a süllyesztőbe. Négy év elegendő lesz a hatalomnak, hogy teljesen ellehetetlenítse a ma még működő pártokat. Mint látjuk, nincs semmiféle gátlása a kormánypártnak, bármely eszközt bevet annak érdekében, hogy ne lehessen egyetlen potens kihívója sem. Az anyagi támogatások megvonása (adott esetben a törvények megváltoztatásával), a kommunikációs lehetőségek megvonása stb. mind-mind azt eredményezné, hogy 2022-re teljesen kiiktassa az ellenzéket. Megtűrne, persze, „zombi” ellenzéket, már csak a demokrácia látszata miatt, ám azoknak lényegi beleszólást semmibe sem engedne.
És akkor még nem beszéltünk a nemzetközi – Európai Uniós és más szövetségi rendszeri – együttműködések lerombolásáról. Nem csodálkoznék, ha a FIDESZ (és új kormánya) szép lassan aláásná a különböző szintű európai együttműködések rendszerét, és ezzel kiírná magát a kontinens jövőjéből.
Tisztelt Pártok! Félre az egyéni vágyak kergetésével. Egy a cél: kormányváltás — bármi áron!
Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. december 3., vasárnap

A JELEN HELYZETRŐL

Mára tervezett bejegyzésem már megírták — nálam sokkal jobban.

Egy mondat a zsarnokságról
Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott – "vigyázz"-ban,
"tűz"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
"pszt"-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a "halló"
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves,
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog:
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

És hogy miről is maradunk le:

Szabadság
Szabadság
Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én
Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én
Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én
Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én
Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én
Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész nap
S tóra mely eleven hold
Felírlak én
Mezőre láthatárra
Szárnyra kelt madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én
A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én
A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű únt esőre
Felírlak én
Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én
Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én
A fényre mely kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én
Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én
Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én
Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én
A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én
Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én
Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én
A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én
A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én
S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s neveden
Szólítsalak
Szabadság

Tisztelet Illyés Gyulának!

Ceterum censeo OV esse delendam!