ORBANISZTÁN ÖRÖK

De tényleg: hol élünk?

Az elmúlt két-három hétben olyan dolgokat éltünk meg, szinte válaszreakciók nélkül, amelyek kiverik a biztosítékot a normálisan gondolkodó emberek zömében. (legyenek azok balosok, liberálisak vagy éppen konzervatívak). De úgy látszik, ebből az emberfajtából egyre kevesebb van kis hazánkban (már aki gondolkodik)!

A miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter szerint nem is kell mást várni az oktatástól, mint azt, hogy jó keresztényt (keresztyént) és jó magyart faragjon a fiatalokból. Az ám! Ennyi tényleg elég! A mostani hatalomnak bizonnyal, hiszen minél hülyébb a felnövekvő nemzedék, annál könnyebb azt manipulálni, a legostobább propagandával irányítani, hiszen nincs meg az a képessége, hogy eligazodjon saját és közeli vagy tágabb környezete dolgaiban.

Mindezt jól alátámasztja az évek óta zajló – és meg kell mondani sikeres – médiapolitika, amit a kormányzópárt folytat. A tömegkommunikáció szinte teljes uralása alapvető politikai érdekeit szolgálja. Elnyomni minden más hangot, amely nem dicsőíti a hatalmat.

Ugyanakkor ez a kijelentés éles ellentétben van egy héttel korábbi, a kormányinfón elhangzott kijelentésére, miszerint a jövő gazdasági kibontakozásának egyik szelete a nagy hozzáadott értéket képviselő, magas szaktudást igénylő munka.

Csak néhány adalék ehhez: a 16 éves korra leszállított tankötelezettség, a gimnáziumok felvételi rendjének megszigorítása, a semmilyen általános ismeretet nem adó szakiskolák rendszerének bevezetése. Ha ezeket egymás mellé tesszük, máris látszanak az egymásnak ellentmondó következmények.

A visszafogom az oktatást, ellehetetlenítem a fiatalok tanulási lehetőségeit, akkor mindez miként valósul meg?

Forrás: Internet-Index.hu

A médiatúlsúly pedig azt eredményezi, hogy az emberek egy részének – 25 évvel a rendszerváltás után – de javu érzése támad, igaz, már a Népszabadság nélkül. A teljes állami politika rátelepszik mindenre („keményen, vastagon, mint a guano”).

Az elmúlt hetekben néhány vélemény megjelent az egészségpolitikáról is (ami szerintem nincs is), aminek keretében – egy neve elhallgatását kérő – kormány közeli politikus szólt arról, hogy született egy tanulmány arról, hogy miként is alakult az egészségügy kiadásainak szerkezete. Ezek szerint a rendelkezésre álló összegek döntő többségét a 60 éven felüliek ellátása viszi el. Ezért nagyok a várólisták, ezért akadozik az ellátás. Ki nem mondva, de az utalásokból következtethető, hogy a legolcsóbb megoldás, ha ezt a korosztályt „kiveszik” a rendszerből. Egy elhalasztott, vagy sok hónapos várakozás utáni szakvizsgálat – adott esetben – már csak arra jó, hogy a beteg állapotában való visszafordíthatatlan állapotot diagnosztizáljon. Az eredmény: nem kell drága, sok pénzt és erőforrást felhasználó kezelés, hiszen a páciens menthetetlen. Ezzel egyébként két legyet ütnek egy csapásra: nem költenek a gyógyításra, és várhatóan megtakarítást könyvel el a nyugdíjalap is. (Nem kommentálom ezt, döntse el mindenki, mi erről a véleménye.)

Azt már nem is részletezem, hogy mekkora disznóságok kerültek napfényre Rogán és Pharaon kapcsán, vagy épp legutóbb a komáromi ipari park hasznosítása során.

Hja, kérem, lopni tudni kell!

De azért az már egy kicsit csücskös, hogy még az ország legelismertebb olimpikonjainak is elmismásolják a jutalmát. Már réges-régen vége a brazil olimpiának, de a sportolók egy része még mindig várja négy éves munkája beígért jutalmát.

A nap híre pedig, hogy a nyugdíjasok örülhetnek: 1,6 százalék nyugdíjemelést kapnak. Na, ez aztán lovagias gesztus! Ha ezt vesszük figyelembe, hogy a hárommillió nyugger közül a kb. a 40 százaléknak van 70-100 ezer között a havi apanázsa – a többiek ennél kevesebbet, elenyésző részük, 10 százaléknál kevesebb, kap többet – akkor ez 1120 és 1600 forint közötti összeget jelent havonta. Ennél nagyobb az egyes élelmiszerek drágulása havi szinten. (Ha figyelembe vesszük, hogy a pékszövetség már bejelentett, hogy január elsejétől csaknem 30 százalékkal emelik áraikat.)

A legnagyobb baj az, hogy ez az önző, semmire tekintettel nem levő, erkölcstelen és minden értéket nélkülöző politika már hatodik esztendeje rombolja az országot.

A gazdaság romokban – lásd versenyképességi számadatok –, egyetlen „közjószág” (egészségügy, oktatás, szociálpolitika, igazságügy-bíróságok, önkormányzatok, civil szféra) sem erősödött, gyarapodott.

Minden csak szóban szép, és sohasem látott módon gyarapszik. Mint például a nemzeti banki alapítványok.

De csak magunknak tehetünk szemrehányást ezekben az ügyekben. Már 2010-ben lehetett előre látni, hogy mi fog történni ebben az országban. Mert azt el kell ismerni: egy valamit nagyon kitalált ez a hatalom: azt, hogy miként kell évtizedes beidegződésekre, és nem kialakult polgári attitűdökre hivatkozva hatalmat gyakorolni.

Tehát senki se mondja azt, hogy mindent a kormány és a hatalom csinált! A szavazópolgárok részvétele és közömbössége nélkül ez a hatalom már régen nem regnálna. Csak egy kicsit kellene gondolkodni!

Mostanra eljutottunk oda, hogy a hatalom ellenében fel- és megszólalók már nem is kapnak helyet, hogy véleményüknek hangot adjanak. Itt tarunk!

Ceterum censeo OV esse delendam!

TRUMP (ÉS ORBÁN) VILÁGA

Világraszóló (történelmi) választási siker (vereség) az amerikai elnökválasztáson. A hazai és nemzetközi kommentek (hivatalosak és magánjellegűek) lepték el a netet, az állami és kereskedelmi adókat — vérmérsékletük és politikai beállítottságuk szerint.

A baloldaltól a jobboldalig különböző nézetek látnak napvilágot, a legváltozatosabb jövőképeket festve elénk.

Egy valami pozitív az egészben: az emberek sokasága – véleményformálók, szakértők és egyszerű polgárok – ráérzett arra, hogy ha valami komolynak tetsző változás jelenik meg a világban, az valamilyen módon hatással van az egészre, így gyakorlatilag minden emberre. Persze nem egészen közvetlenül, de áttételes formában mindenképpen.

Vannak, akik már az Egyesült Államok krízisével riogatnak, a kapitalizmus összeomlását vizionálják. Vannak, akik a háború közvetlen veszélyétől tartanak, mások pedig azt gondolják, hogy ezzel az egész világon győznek a szélsőséges jobboldaliak, mintegy bátorítást nyerve a világ egyik legnagyobb hatalmától.

Keep calm (=mindenki nyugodjon le a p..ba!)! A kását nem eszik olyan forrón, és ami a hazai, esetleges párhuzamokat illeti, néhány dolog, ami végletesen megkülönbözteti az amerikai és hazai viszonyokat:

Amerikában ugyan most nyert egy elnökjelölt (és lett az USA 45. elnöke), egy alapvetően populista kampánnyal, amely elsősorban a képzetlen, fehér, kicsit perifériára szorult emberekhez szólt. De egy valami nem igazán változott: Amerikában továbbra is szilárd demokrácia van, az ott működő fékekkel és ellensúlyokkal. A képviseletek eltolt választási rendszere, a képviselőház és a szenátus különállósága, az USA legfelsőbb bírósága (amely betölti az alkotmánybíróság szerepét) tagjainak életfogytig tartó mandátuma, a sajtó és kommunikáció (államtól való) függetlensége, a tagállamok önálló törvényhozásai, nem beszélve a polgárok alapvető demokratikus gondolkodásáról — mind biztosítja azt, hogy az USA nem válhat egy diktatórikus állammá.

Kétség kívül az Egyesült Államok elnökére mindenki úgy tekint, mint a világ egyik leghatalmasabb emberére, de ez a valóságban nincs így!

Az elnök áll ki a kamerák elé és jelenti be a fontos döntéseket, de ez nem jelenti azt, hogy azok az ő fejéből pattannak ki. Nem is feltételezhető – bármekkora politikai és egyéb tapasztalatokkal rendelkezik –, hogy minden felvetődő problémára adekvát választ képes adni. Ezért van az elnök mögött a stáb, amely tulajdonképpen kidolgozza az elnök „mondanivalóját. Ez a szakértői testület figyelembe veszi a mindenkori politikai helyzetet (kül- és belpolitikában egyaránt), kidolgozza a lehetséges döntési alternatívákat figyelembe véve a különböző alsó- és felsőházi politikai véleményeket, a különböző lobbi csoportok (pénzügy, gazdaság, helyi, tagállami érdekeket, civil és szociális szervezetek kívánalmait stb.) érdekeit.

Így szinte kényszerítve az elnököt egy többé-kevésbé kompromisszumos megoldásra és annak kihirdetésére.

Ez nem lesz másként Donald Trump esetében sem. Azok a kampányban elhangzó ígéretek – például a hazai termelés megtízszerezése –, majd szép lassan a süllyesztőbe kerülnek, mint végre nem hajtható dolgok. Ugyanígy valószínűen szép lassan erodálódik majd a védővámok és a mexikói kerítés ügye is.

A fékek és ellensúlyok rendszere működik az USA-ban. Ezek olyan erősek, hogy volt már rá precedens, hogy meg is buktatták az elnököt.

Trump világa tehát igen behatárolt. Mint jelölt, persze beszélhet bezárkózó és megerősödő Amerikáról, de mindezt csak addig teheti, amíg a választók engedik!

Nem így van ez kis hazánkban. Itt a fékek és ellensúlyok rendszere már a múlté. A populizmus nálunk azért virulens, mert a magyar lakosság nagy része – mert az bizony fáradságos – nem képes gondolkodni, és érdekei szerint cselekedni. Elfogadja mindazokat a fals és igaztalan magyarázatokat és propaganda szövegeket, amelyekkel egyre romló életkörülményeit magyarázzák.

Milyen dolog az, hogy egy érvénytelen parlamenti szavazást hatalmas sikernek állít be a kormányzat egyik ideológiai korifeusa.

Milyen dolog az, hogy a parlamenti szabályokra – és a politikai korrektségre – fittyet hány a miniszterelnök, mondván, hogy ha most elsőre nem sikerült az Alaptörvényt módosítani, majd megpróbáljuk újra.

Szóval, amikor Hillary Clinton gratulál a győztesnek és felajánlja segítségét és közreműködését, az azt jelenti, hogy egy demokratikus szavazás eredményét senki sem kérdőjelezi meg, de az sem jut eszébe, hogy az így nyert felhatalmazással az új elnök visszaélhet. (Erre az esetre is megvannak a törvények az USA-ban.)

Csak egy kicsit gondolkozzunk már el, ha saját mini, tekintélyelvű rendszerünket akarjuk az egyik – elismerten – legerősebb demokráciához viszonyítani.

Szóval kis magyar valóságunkban kevés dolog változik majd. Esetleg az USA-ból származó termékek lesznek drágábbak. De A mostani hatalom nem lesz se erősebb, se gyengébb.

A hazai viszonyokon nekünk kell változtatni.

Ceterum censeo OV esse delendam!

VAKOK VÍVÓMECCSE

No, egy pillanatra úgy nézett ki, hogy valami elindul, de azon nyomban hamvába is hullt.

A választópolgárban – már amelyikben, tisztelet nekik – felvetődik a kérdés: ezek tényleg ennyire impotensek (nem férfiúi tekintetben, arról nincsenek információk)?

Az eredmény és a napvilágra került hírek szerint — igen.

De mi is ennek az oka?

Forrás: Internet

Az ok, amit már sokszor megírtam a polgári és demokratikus hagyományok hiánya. A magyar közgondolkozásban (a köznép, az átlagos magyar választó, az állampolgárok döntő sokasága – használja mindenki a számára megfelelő elnevezést) nincs benne a demokratikus játékszabályok betartásának szükségessége. Nincs benne a gondolkodásában, hogy az érveket – a közjó és a kormányzás céljának meghatározását – nem erőből, hanem kompromisszumok sokaságával, minél szélesebb részvétellel kell kidolgozni.

A pártok – ez viszonylag világosan bebizonyosodott a rendszerváltás óta – nem voltak képesek a társadalom és a politikai problémák adekvát kezelésére. A pártok szentül meg vannak győződve arról, hogy a mögöttük álló tagság és támogató tömeg kifejezi az egész társadalom akaratát és törekvéseit.

Már pedig tudjuk, hogy ez nincs így. Nem is lehet, mert a hazai pártok programpártok és médiapártok. Nem a társadalom egy rétegének vagy nagy csoportjának érdekeit képviselik politikailag, hanem a saját értékrendjük vagy hatalmi céljaik megvalósítását.

Ez persze abból fakad, hogy maga a társadalom (az emberek sokasága) sem képes megfogalmazni, hogy milyen politikai vagy hatalmi struktúrában szeretne élni. Mivel nincs megfelelő demokratikus (hosszú idő alatt kialakult szokásrendszer) hagyománya, és nem is tudja igazán, hogy miként működik egy polgári demokrácia.

Teljes egészében aláveti magát a politikának – hiszen ezt tette az elmúlt másfél évszázadban –, mert ahhoz van szokva, hogy a politika „úri huncutság”.

Forrás: Internet

Nos, ebben a környezetben vívják sajátságos harcukat az ellenzék pártjai. Mindegyikben forr a küldetéstudat. Jobbnál jobb – és ostobábbnál ostobább – javaslatokkal állnak elő, amelyek megvalósítása kétséges, mert vagy nincs meg hozzá a gazdaság teljesítőképessége, vagy mert nincs meg hozzá a társadalmi támogató háttér.

Így aztán nincs más lehetőségük, mint hangosságukkal, a támogatás nagyságának hangsúlyozásával megszerezni a dominanciát. (Lásd: FIDESZ szalámipolitikája az első OV-kormány alatt, és 2010 után.)

Egyetlen igazi céljuk van: megszerezni a hatalmat, és a lehetőségek szerint felszámolni a dúlást, ami az elmúlt hat esztendőben végbement.

Ennek azonban megvannak a maga veszélyei. Ugyanis egyszerre nem nagyon megy a valódi demokratikus intézményrendszer helyreállítása (Az alkotmánytól az Alkotmánybíróságon át az oktatásig és a szociális rendszerekig) és a gazdaság növekedési pályára állítása.

Ez utóbbi problémái pedig azt erősítik, hogy az átlagember nem igazán érzi meg a változás pozitívumait. Mivel a demokratikus rend értékei a számára nehezen konvertálhatók, (mert nem adnak érte semmit a közértben) így az intézmények helyreállítása számára szinte semmit sem jelent. A polgári szabadságjogok a többség számára nem mások, mint üres jelszavak. Nem foglalkozik se az alaptörvénnyel, se fékek és ellensúlyok rendszerével.

Így aztán a a jelen ellenzéki pártok vakon (a társadalom igazi helyzete ismeretének hiányában) vagdalkoznak egymással, ahelyett, hogy valami közös többszörös alapján együtt dolgoznának — egyébként tök mindegy, hogy kinek a vezetésével.

Persze mindegyik párt saját presztízsét óvja, és be akarja bizonyítani, hogy bizony nála van a megoldás kulcsa, és nélküle bizony minden kezdeményezés kudarcra van ítélve.

A legnagyobb baj az, hogy ebből az egóból egy cseppet sem hajlandóak leadni, akkor sem, ha ez egyébként a mindenki által áhított célt veszélyezteti.

Ceterum censeo OV esse delendam!