„Jönnek a migránsok, meg kell védeni hazánkat és Európát”,
hangzik a tömegkommunikációs eszközök a propagandája. A „Tudta?” kérdéssel,
ostoba és manipulált tények alapján élesztik bennünk a legelemibb (rossz)
ösztöneiket: félelmeinket és elutasító attitűdjeinket.
Közvélemény-kutató intézetek szorgalmasan teszik
közzé – általában szűk, 1500-as mintán alapuló – eredményeiket, melyek
szerint a magyar ember bizony elutasítja az idegeneket, és veszélyt lát bennük.
Valójában hogy is állunk a tényekkel? Hány „nem magyar” él
kis hazánkban hosszabb-rövidebb idő óta?
 |
| Forrás: internet: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal |
A statisztikák szerint 146
ezer külföldi él Magyarországon. Mint minden statisztika ez is csak egy
pillanatnyi állapotot tükröz. Nevezetesen azt, hogy 2015-ben hányan voltak az
itt élők, és a különböző nemzetek milyen arányban részesednek ebből.
A statisztika csak utal arra, hogy a hozzánk érkező
külföldiekből számosan kaptak állampolgárságot, és ettől kezdve őket már nem
külföldinek, hanem magyarnak tekintik.
A bevándorlás és befogadás nem az elmúlt néhány év terméke,
hanem már sok évtizedes „hagyománya” van.
1946-ban – a
már hagyományosan itt élő görög mellé – hétezer polgárháborús menekültet
fogadott be Magyarország. Még falu is épült a számukra Beloiannisz néven. A sok
családot Balatonfüred, Almádi, Nagymágocs, Fehérvárcsurgó és Dég fogadta be. 1954-ben
ugyan egy részük (a kisebbség) hazatelepült, ám a többség maradt, hiszen
beilleszkedtek, munkájuk, megélhetésük volt. Gyermekeik itt jártak iskolába. Leszármazottaik
azóta is békés magyar állampolgárok, maximum nevük és megőrzött kultúrájuk utal
származásukra. (Ide csak néhány híresség neve kívánkozik, akik kiérdemelték a
világ és a haza elismerését, megbecsülését: Makrisz Agamemnon szobrászművész,
Papadimitriu Athina színész, Zavirasz György kereskedő, a pesti görög egyház
könyvtárának alapítója, Margó Tivadar akadémikus, Lyka Károly művészettörténész…
és még folytathatnánk a sort.)
 |
| Forrás: internet |
A hetvenes években igen sok – főleg közel keletről:
Szíriából, a kurd területekről, Jordániából stb. – fiatal érkezett, hogy
egyetemi tanulmányait magyar egyetemeken folytassa. Azt itt diplomázott orvosok
és mérnökök közül sokan döntöttek úgy, hogy itt maradnak, és új hazájuk hasznos
polgárai lesznek.
Magam is ismerek olyan afgán származású mikrobiológust, aki
a ’70-es évek közepe óta dolgozik Magyarországon, állampolgárságot kapott,
családja van, mindenki megelégedettségére végzi munkáját, beilleszkedve a
társadalomba.
A statisztikai felmérések szerint mintegy hatezer arab él ma
hazánkban. Ezt a számot összevetve azzal az 1900 fővel, akinek a menedékjogát
el kellene bírálnunk („kényszerbetelepítés”), csak azt a következtetést
vonhatjuk le, hogy ez maga az abszurd.
 |
| Forrás: Internet |
A rendszerváltást követően – főleg a kilencvenes évek elején
– nagy létszámú kínai érkezett hazánkba. Mindenki emlékszik a kőbányai piacra,
ahol portékáikat kínálták „ócón”. Az
első időben (kb. a kilencvenes évek végéig) a kínai kolónia 50 ezres volt,
amely aztán folyamatosan napjainkig 20 ezer főre csökkent. Egyetlen embert se
ismerek, akinek problémája lenne a kínai vendéglősökkel, az Ázsia Center és a
China Markt kereskedőivel. Nem rég azt is megtudtuk egy televíziós sorozatból,
hogy gyermekeik asszimilálódtak, itt jártak iskolába, és nemes egyszerűséggel
banán-kínainak hívják magukat (kívül sárga, belül fehér).
Ezekből a kis és mindennapi példákból látható és
érzékelhető, hogy a migrációval való fenyegetés egy lufi, amelynek mértéke
koránt sem olyan nagy, mint azt a propaganda sugallja.
Mindig azt írtam, vallom, hogy ha valamely problémát,
jelenséget a valóságosnál nagyobb hangsúllyal jelentetnek meg a médiumokban,
ott a feladatunk az, hogy végére járjunk a kommunikáció igazság tartalmának. Az esetek többségében megdöbbenve vehetjük
tudomásul, hogy meg akarnak bennünket vezetni, manipuláció áldozatai vagyunk.
Ceterum censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése