„EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ?”

A fenti mondat a miniszterelnökhöz köthető, még anno a 2005-ben hirdette meg, a vesztett választások sokkját felejtendő.

Most valami hasonlót figyelhetünk meg ellenzéki oldalon is. A kissé súlytalan és – valljuk be, színtelen – Falus Ferenc főpolgármester bejelentette visszalépését Bokros Lajos javára.

Na, erre varrjon gombot a „baloldal” — gondolhatja az egyszeri választó. Mi folyik itt — teheti fel a kérdést.

A válasz azonban nem egyszerű, de nem is nagyon bonyolult. Ám érdekes következtetések levonására alkalmas.

A FIDESZ a választási törvények módosításával már ez előző ciklusban elérte, hogy a hagyományos demokratikus keretek és gyakorlat alapján ne lehessen fellépni helyette. Itt is most nincs lehetőség e feltételek részletes ismertetésére, volt szó elég róla a parlamenti választások során. A baloldal azonban nem volt képes felkészülni az új törvények adta korlátok közötti harcra. Már csak azért sem, mert döntéshozási mechanizmusaik gyökeresen eltérnek attól, amit a győztes párt magáénak vall.

A demokratikus pártok – és itt nem csak az MSZP-ről, hanem minden más ellenzéki pártról is beszélünk – döntéseiket általában konszenzussal hozzák, a különböző érdekek és értékek közösen vállalható képviseletére helyezve a hangsúlyt.

A tavaszi vereség után a vezető szerepet vivő MSZP láthatóan nem tudott olyan személyt választani jelöltnek (későn is kezdték az ez irányú castingot), akit Budapesten oda lehetett állítani a választók elé, azzal a kitétellel, hogy bármely más demokratikus erő is támogatná.

Ne menjünk most bele azokba az izmozásokba, ahol a különböző pártok bizonyítani akarták, hogy márpedig helyük van a politikai palettán. (lásd: Uniós választások)

A lényeg: még az uniós választások után sem ismerték fel, hogy nincs más lehetőségük, mint az orbáni jelmondat átültetése az ellenéki politizálásba. Most ennek a tévedésnek látjuk kissé parodisztikus előadását.

Paradox módon azonban ennek a folyamatnak is vannak pozitív üzenetei a választók számára. Azt mutatja, hogy a résztvevők egy valamihez: a demokratikus döntéshez valamennyien ragaszkornak. Képesek arra, hogy kompromisszumot kössenek a siker érdekében. (Most a kedves olvasó felhördül persze – vérmérséklete szerint –, hogy micsoda megegyezés ez? De gondolkozzon el azon is, hogy itt és most tud-e jobbat? Van-e a jelen ellenzéki kínálatában alternatív megoldás?)

Egy valami azonban elveszni látszik a főpolgármesteri jelöltek versenyében. Ez pedig az a legutóbbi törvénymódosítás, amely teljesen átrendezte a főváros közgyűlésének összetételét. A kerületi polgármesteri küzdelem háttérbe szorulni látszik, pedig a főváros következő irányító testületének összetétele ettől függ. Bármely polgármester – ad absurdum még Tarlós István is – komoly harcokra számíthat a kerületi vezetőkkel szemben, és igen nehezen lesz képes a főváros érdekeit érvényesíteni a lokálisokkal szemben. Így bármilyen furcsa is: a legfontosabb, hogy a főpolgármester és a kerületi polgármesterek legalább a főbb értékrendjeikben egyetértsenek. Különben kormányozhatatlan lesz a főváros, a közgyűlés döntésképessége megkérdőjeleződik.

Izmozhatnak most a pártok, de nagyon sok lehetőségük nincs: vagy a teljes vereség, vagy a siker kis lehetősége.

Mindennek persze majd a budapesti és kerületi polgárok látják a kárát.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A HATALOM „HÁBORÚI”

Olvasom a mai netes böngészéseim során, hogy bizony háború dúl az eddigi szövetségesek között. A FIDESZ két nagyágyúja ment állítólag egymásnak, és eddigi gyümölcsöző kapcsolatuknak látszólag vége. A politikai hatalmat birtokló kormányfő és éhes új szövetségesei elérkezettnek látják az időt arra, hogy megnyirbálják az eddigi „kedvenc” territóriumát.

Nos, ha harc, legyen harc! De azért érdemes végig gondolni, hogy milyen következményei lehetnek ennek a purparlénak.

Forrás: Internet

Egy biztos – legalább is a cikk által hivatkozott „pletykák” szerint –, hogy a politika korlátozni akarja Simicska Lajos befolyását a politikára „A Lajos egy olyan hálózatot épített ki, ami az állam szinte minden területére beszivárgott. Mivel mindenhol ott ültek az emberei, nem lehetett keresztülvinni semmilyen politikai döntést az apparátuson a beleegyezése nélkül. Ez sokkal jobban korlátozta a miniszterelnök döntési szabadságát, mint Brüsszel vagy a multik. Viktor igazi szabadságharca most folyik.”

Ez a fenti mondat két dolgot jelent. Először is beismerése annak a maffiaállamnak, amiről már hónapok óta tudunk Magyar Bálint, Csepeli György és Békesi László írásaiból.

A probléma igazi lényege, hogy ebben a veszekedésben kinek milyen aduk vannak a kezében.

Kezdjük talán Simicskával. Ha igaz a fenti idézet, akkor az államapparátus tele van a nagyvállakozóhoz lojális személyekkel. Hogy ezek miért is képviselik Simicska érdekeit, azt most ne boncolgassuk. Ám jó, ha valamivel tisztában vagyunk: a gazdasági hatalom (pénz, termelőeszközök, vállalkozások, kiépített gazdasági kapcsolatok) általában tartósabbnak bizonyulnak, mint a politikai hatalom. A jelen kormányzati kurzus – ha nagyon akar – árthat annak a cégbirodalomnak, mely felett ma Simicska diszponál, okozhat annak átmeneti veszteséget. De ennek a vagyonnak a nagysága – és a hozzá tartozó kapcsolati rendszer – túlságosan nagy ahhoz, hogy egy ciklus alatt le lehessen amortizálni. (Rossz nyelvek pletykái szerint ennek a vagyonnak egy jelentős része már nincs is a magyar hatalom befolyása alatt, külföldi számlákon csücsül.)

A hatalom másik problémája, hogy nincs lehetősége arra, hogy az új kedvezményezettekből felépítsen egy újabb, hasonló nagyságrendű gazdasági hátteret. Erre nincs forrása még akkor sem, ha minden állami megrendelést az új kedvezményezetteknek juttat. Ugyanis maga az állam áll igen csehül gazdaságilag. Az állami megrendelések források híján pedig a jövőben sokkal visszafogottabbak lesznek, mint az elmúlt öt esztendőben. Ez igaz még akkor is, ha jó néhány milliárdhoz jut az államháztartás 2018-ig az EU-s támogatásokból.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy milyen eszközök – többnyire a kommunikáció területén – állnak Simicska rendelkezésére. Ha ezek a csatornák igazán beszállnak a harcba, akkor reklámadó ide vagy oda, a kormányzat sokkal többet veszíthet politikailag, mint amennyi hasznot attól remél, hogy az „új generációra” támaszkodik. (Lásd RTL Klub híradója).

Arról már nem is beszélve, hogy az új kedvezményezettek között nem igazán látni olyan kaliberű személyeket, mint Simicska.

Forrás: Internet

A másik dolog, amit figyelembe kell venni a politika. Lehet a választásokat és a törvényi környezetet változtatni az éppen aktuális kívánalmaknak megfelelően a kétharmad birtokában, de ez nem vég nélküli. Olyan változtatások elképzelhetetlenek, amelyek alapjaiban tennék lehetetlenné a szabad választásokat. (Ha ugyanis ezt megteszik, akkor az Unió válaszlépéseivel, döntően a forrásmegvonással találnák szembe magukat.) Ezt pedig nem teszik meg, hiszen ez olyan állapotokat hozna létre kis hazánkban, amely az azonnali bukásukat eredményezné.

A közvélemény befolyásolása csak bizonyos mértékig (néha nagyon) lehetséges a hatalom részéről. A választásokhoz kapcsolódó propaganda hadjárat eldöntheti egy hatalom tündöklését vagy bukását. Ha az ország polgárainak a közérzete folyamatosan romlik, úgy a kormányellenes vélemények felerősödésével egyre bizonytalanabbá válik az uralkodó politikai elit státusa. Így aztán csínyán kell bánni az anyagi alapokat még mindig biztosító oligarchákkal.

Arról nem is beszélve, hogy ha „levágja az aranytojást tojó tyúkot”, akkor igaz, hogy egyszer jóllakik, de a következőkben éhen hal.

Ceterum censeo OV esse delendum!