BESZÉDEK HELYETT

A hét végén két beszédet is hallhatott az arra kíváncsi, kormányváltást sürgető közönség. A Együtt 2014-PM szövetség mintegy lezárva az országjárást csaknem zártkörű szeánszra várta tagjait. Bajnai Gordon kezd felnőni a feladathoz, hiszen arról próbálta meggyőzni a hallgatókat és a nézőket, hogy bizony a mögötte álló szakértő csapat „kulcsrakész” kormányprogrammal rendelkezik. Az ATV-ben leadott show tartalmát tekintve talán a legkomolyabb megnyilvánulás volt az ellenzék részéről az elmúlt hónapokban, mégis az volt az ember érzése – Hofi szavaival –, hogy „….az is hülye, aki erre kardot ránt!”
Ugyanis egy valamit felejtettek el az ellenzék spin doktorai: a halk szó és a logikus, realista, visszafogott érvelés ma már nem hatékony. Elnyomja azt a hatalom mindent átfogó, ostoba „jobban teljesít”-je. Az átlagpolgár ingerküszöbét nem éri el a higgadt elemzés, a józan jövőbe tekintés. Hiába a jól fogalmazott visszafogott érvelés. Igaz ugyan, hogy volt egy-két mondata a válságkezelő miniszterelnöknek, amellyel érezhetően (és kicsit szájbarágósan) a bizonytalan polgárokat akarta megszólítani, ám ezek éppen a szövegkörnyezet miatt sikeredtek kicsit szerencsétlenre.
Bajnai úgy látszik teljesen beleélte magát, hogy nála ma nincs „szalonképesebb” jelölt az ellenzék vezetésére. Ám ez – mai helyzet szerint – nem dőlt el, hiszen az MSZP elnöke és választmányának elnöke szintén pályázik erre a posztra, és várhatóan még komoly tárgyalások érlelik majd ki a személyi döntéseket. Bajnai tehetséges politikus, jó szakember – bizonyította ezt egy év kormányzása alatt –, de nem szaladhat el vele a ló, mert az veszélyezteti a maga által is kiemelkedő fontossággal bíró együttműködést.
Ma éppen az a legnagyobb baj a kormányváltást óhajtók táborában, hogy nem született meg még a különböző politikai elképzelést és jövőképet képviselő csoportok között – akiknek egy közös céljuk van, a jelenlegi hatalom leváltása – az a kompromisszum és program, amely alapján egységesen politizálhatnak.
Mert azt látni kell, hogy nem elegendő – a legjobb esetben – megnyerni a 2014-es választásokat. A választások megnyerésével csak lehetőséget nyernek arra, hogy egy valóban demokratikus, a modern Európába beilleszthető rendszert építsenek.

A Demokratikus Koalíció elnökének Nagy Imre háza előtt elmondott beszéde merőben más volt. Egy változásokért elkötelezett – most éppen nem vezető szerepre törő – politikus szenvedélyes állásfoglalását halottuk. Sokan, többek között a baloldali, liberális médiumok is, azt vetették szemére, hogy néha „nem tűrte a nyomdafestéket” fogalmazása. Ez szerintem nincs így.
Gyurcsány azt ismerte fel, hogy az eddigi gyakorlat – a komoly megfontolt, visszafogott fogalmazás – nem éri el a célját. Felül kell múlni azt a hangnemet, amit ma a hatalom gyakorol. Erre Gyurcsány Ferenc beszéde mindenképpen alkalmas volt. Nem ment kormányzási részletekbe, hanem arra hívta fel, néha keresetlen szavakkal hallgatóságának a figyelmét, hogy milyen veszélyekkel jár, ha passzív marad, ha fél, ha elfeledkezik arról, hogy milyen országot szeretne.
Fel kell rázni az embereket! Ez mehet persze jó szóval, okos érvekkel, de éppen itt az ideje, hogy könnyen érthető és markáns szavak is elhangozzanak a mai hatalomról.
Ezt a két beszédet egyszerre kell hallgatni, az utóbbi felrázza a választót, az előbbi pedig okos válaszokat adhat a jövőre, és e kettő adja meg azt az ideális képet, hogy milyen országban szeretnénk élni!

Ceterum censeo OV esse delendam!

AZ ÁRVÍZ HORDALÉKA

Megint régen írtam posztot, aminek két oka is volt, az első az, hogy némi munka eltávolított a ettől, a másiknak az tekinthető, hogy az elmúlt hetekben az árvízi események sodrában megpróbáltam eltávolodni az országos katasztrófától, és az események háttér történéseire koncentrálni.



A szerző saját felvétele 2013. junius 08-án

 Képek és tudósítások számoltak be arról, hogy micsoda erőfeszítésébe került az országnak, hogy megóvja javait – több mint kevesebb sikerrel –, felülkerekedjen a soha nem tapasztalt vízálláson.
Azonban igen kevés szó esett a médiában arról, hogy közben egy cseppet sem változott a hatalom működésének rendje. A felsőoktatásban kiverte a biztosítékot az „értékvita” miszerint csak a természettudományok azok, amelyek „értéket teremtenek”, a bölcsészettudományok csak a szórakoztatásra és a jóérzésre valók. Nem menjünk most bele azokba a szakmai vitákba, hogy egy társadalom számára mi jelenti az értéket, és mi a különbség a szellemi és anyagi értékek között. Ez túl messzire vezetne, de annyit érdemes a mai anyagias világunkban is megjegyezni, hogy a szellemi értékek nélkül az anyagi javakat sem lehet igazán élvezni. Az a tudás ugyanis, amiről az államtitkár „lenézően” nyilatkozik, egyben alapja egy nemzet identitásának.
Mondom ezt annak ellenére, hogy eredetileg magam is „műszaki” ember lennék, aki elég sajnálatos módon átpártolt a bölcsészettudományra.
Hasonló problémával szembesülhetünk a felsőoktatási koncepció kiszivárgott változatával kapcsolatban. Egyszer és mindenkorra tudomásul kellene vennie a döntéshozóknak, hogy a jövő nem a „kétkezi munkáé”. Nagyon sokszor leírtam már, hogy a tudás társadalma nem egy science fiction, amely majd eljő valamikor, hanem napjaink véres valósága. A trend nem a „munka társadalma”, ahol szorgos kezek állítják elő a szükséges anyagi javakat, hanem egy olyan gazdasági-társadalmi berendezkedés, amelyben az emberi munkát egyre nagyobb arányban váltják fel a technológia eredményei: az okos és hatékony gépek. Ez a tendencia átfogja egész életünket a mezőgazdaságtól az iparon át az egészségügyig.
Nem az a kérdés, hogy képes-e a társadalom megtermelni a számára szükséges anyagi javakat, hanem az, hogy miként lehet azokat a mainál hatékonyabban elosztani. Ehhez pedig nem csak az anyagi szférában kellenek az innovációk, hanem a társadalomtudományoknak (filozófia, politológia) is meg kell újulniuk.
Mint ahogyan az elmúlt hetek árvízi védekezése sem elképzelhető jól működő logisztikai rendszer és megfelelő gépek alkalmazása nélkül, dacára a sok munkáskéznek. Mert ez utóbbiak bizony kevesek lettek volna, ha nincs mögöttük az emberi szorgalmon túl a hatékony eszközök sokasága (buldózerek, szállító járművek, helikopterek, hogy csak a leglátványosabbakat említsük).
Az árvíz mögé igyekezett a kormány elrejteni néhány – a társadalom számára kevéssé érdekes, ám mégis lényeges – dolgot. Így például azt, hogy miért különböztet meg a civil szervezetek között „enyémet” és „másokat”. Hogyan lehetséges, hogy egyetlen, magát kizárólagosan fontosnak tartó civil szervezet milliókat kap az adófizetők pénzéből (tulajdonképpen a hatalom által hozott törvényeknek ellentmondóan), míg a sok éve dolgozó közhasznú szervezetek egy fillérhez sem jutnak.
A különböző lehetőségek, hogy a klientúrát javakhoz juttassák, már el sem éri az átlagpolgár ingerküszöbét. Hiába tanakodik ezen Kéri László és Kálmán Olga! A parlament természetesen megszavazta a „pénzmosási törvényt”, amely ugyan megint csak bornírt próbálkozás arra, hogy az országból – a totálisan kiszámíthatatlan és vállalhatatlan adórendszer miatt – kimenekített pénzt „visszacsalogassák”. Ez a pénz nem fog visszajönni. Két ok miatt sem: ez egyik az, hogy már jól megtalálta azt a formát, ahol kiszámíthatóan és megbízhatóan termelhet jövedelmet, másrészt pedig semmi sem biztosítja arról, hogy ha eleget tesz a mostani „felhívásnak”, az érvényes törvény nem változik meg egyik percről a másikra, aszerint, hogy éppen mi a kormány pillanatnyi érdeke.
Sajátos módon az ellenzék sem nagyon reagál ezekre az intézkedésekre. El vannak foglalva saját bennfentes küzdelmeikkel. Az átlagpolgár pedig azt látja mindebből, hogy hiába szeretne megszabadulni ettől a hatalomtól, a politikai szereplők nem nagyon partnerei ebben. Saját érdekeik fontosabbnak látszanak (ki legyen miniszterelnök, milyen legyen a még nem is létező hatalom megosztása), mint az ország érdeke. Persze szavakban mindegyik ez utóbbit hangoztatja, cselekedeteik és gesztusaik azonban éppen az ellenkezőjét sugallják!
Nagyon nem lesz ez így jó! Tudomásul kell venni azt, hogy a kampány megindult. Az idő fogy, és már csak 10 hónapra vagyunk a választásoktól. Kellene már valami markánsat lépni.
De nem teszik!

Ceterum censeo OV esse delendam!