„A NEMZETKÖZI HELYZET EGYRE FOKOZÓDIK, PELIKÁN…”

Forrás: Internet -- 24.hu

A párizsi merénylet óta újra érvényes a fenti idézet (hiába lassan fél évszázados!).

Úgy néz ki e pillanatban, hogy a fejlett Európa csak akkor mozdul meg, ha valami kirívó történik, aminek sok áldozata van.

Úgy néz ki a párizsi merényletek kiverték a biztosítékot a politikusoknál, ma már az uniós honvédelmi miniszterek megszavazták a támogatást (ami most még csak egy politikai gesztus) a francia katonai lépéseknek. Mindez azt jelenti, hogy a szíriai-iraki – IS elleni – fellépés, amelyben az érintett felek: az USA, az Orosz Föderáció, az Unió vesznek részt, komolyabb akciókra szánta el magát. Az a jövő zenéje, hogy ezeknek mi lesz az eredménye a szárazföldön. De azt már az elmúlt heti pesmerga (kurd) akciókból és sikerekből láthattuk, ha az IS elleni helyi erők elegendő légi és egyéb nehézfegyverekből támogatást kapnak gyors eredményt érhetnek el. Az persze nyilvánvaló, hogy sem Szíriában, sem Irakban a lakosság nagy többsége nem támogatja a szélsőséges iszlamistákat. Vereségük tehát csak idő kérdése.

De nem csak az idő játszik kiemelt szerepet. A kínai miniszterelnök nyilatkozata, miszerint országa támogatja a terrorizmus elleni harcot, azt mutatja, hogy Kína is érdekelt bizonyos mértékig a térségben. Ha nem is Szíriában vagy Irakban, de az afrikai kontinensen mindenképpen, márpedig ott is jelen vannak az IS-hez hű különböző csoportok.

Mi is történik itt?

Az ember alapban agresszív. Ezt az agresszivitását a kultúrája, civilizáltsága tartja kordában. Megtanulja, hogy konfliktusait civilizált formában, erőszakmentesen oldja meg. Ez hasznos a számára, hiszen a kompromisszumok alapján békében élhet, teheti dolgát. Ha azonban olyan problémába fut bele, amelyet a fenti módszerekkel képtelen kezelni, vagy olyanba, amely emocionálisan döntésképtelenné teszi akkor az erőszakhoz folyamodik utolsó érvként.

Nincs ez másként a társadalmakkal sem. Európa történelmében számtalan háború, konfliktus „tanította” meg a társadalmakkal, hogy a problémák ilyen rendezése – látszólag ugyan érhet el „győzelmeket” – hatalmas áldozatokkal jár. Egy háború után mindenki vesztesnek érezheti magát. Éppen ezért nincs kontinensünkön immár 70 esztendeje komolyabb háború (gondoljunk csak a délszláv konfliktusra).  Közös civilizációnk – a szabadság és a demokrácia alapján – meggátolta, hogy a különböző ellentétek háborúba torkolljanak.

Ezt a „civilizációs mázt” – vagy ha úgy tetszik: kulturális gátlást – látszik lerombolni a mostani merénylet sorozat. Ebben az esetben pedig az európai társadalmak mindent el fognak követni annak érdekében, hogy értékeiket és saját biztonságukat megőrizzék.

Bizony, ez egyfajta aszimmetrikus háború. Nem csak hadseregek vívják, hanem hackerek, informatikusok, rendőrök és titkos szolgák. Minden erőt rendelkezésre bocsátanak ahhoz, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Persze tudjuk: meg fog ismétlődni!

Forrás: Internet -- 444.hu

Megismétlődik, mert a terrorszervezet célja éppen az, hogy bizonytalanságot és félelmet keltsen. Tehát tulajdonképpen kettős „ellenség” ellen kell harcolni: az egyik a valós terrorista, aki fanatikus, akinek nem lehet elmagyarázni, hogy tette felesleg és ostoba. A másik ellenség mi magunk vagyunk. Képesek vagyunk-e ezt a konfliktust félelem nélkül végig élni. Felül tudunk-e emelkedni hirtelen támadt haragunkon, elfogultságainkon?

Képesek vagyunk-e hideg fejjel elemezni a tennivalókat – a fegyvert fogó terroristákat legyőzni, és megoldani azokat a problémákat, amelyek a frusztrációt okozzák és segítik a potenciális terroristák „kitermelődését”.

Összetett feladat áll tehát Európa előtt. De mind a menekülők, mind az európai lakosság érdekében bízom a gyors megoldásban.

Ceterum censeo OV esse delendum!

DEMOKRÁCIA ÉS A FIATAL GENERÁCIÓ

Először is tisztázzuk, hogy mit értek „fiatal generáció” alatt. Mindazokat, akik 1975 után születtek, mert ők már „tudatos” aktív életüket a rendszerváltás után kezdték. Számukra a demokrácia, a lehetőségek és az egyéni felelősség természetes és kézzelfogható volt. Jó részük megtapasztalta azt is, hogy egyéni boldogulásukért bizony keményen meg kell dolgozni.

Mindez most miért is jutott eszembe? Göncz Árpád temetésén unokája mondott beszédet, amiben azt idézte fel, hogy mit is tanult nagyapjától az egyéni felelősségről és az értékekről, a társadalmi elkötelezettségről. Nem is fontos ebben az írásban, hogy ezt a beszédet szó szerint idézzem.

A már említett generáció tagjai napjainkban vannak életük legaktívabb szakaszában, 35-40 évesek. Már készek lehetnek arra, hogy – ha kell – részt vállalhassanak a közügyek és az ország életében.

Rajtuk múlik, hogy a szabadság és a jogállam megmarad-e ebben az országban.

Az ő feladatuk lesz az, hogy amit apáik és anyáik kiküzdöttek a rendszerváltás során, az ne enyésszen el. Az ország ne zuhanhasson vissza abba az alattvalói állapotba, amelyet tulajdonképpen egész XIX.-XX. század jellemzett.  Emlékezhetünk rá a Kádár-rendszerből: kis, látszólagos engedményekért a társadalom elfogadta az elnyomást.

Nagy tehát ennek a generációnak a feladata és a felelőssége saját magával szemben is. Ha megköti azokat a piszkos kis alkukat, amiket apáig, nagyapáik is megtettek, úgy nagyon hamar egy tekintély alapú hatalom hálójában találja magát.

Egy része – csaknem félmillió ember – ezeknek a fiataloknak már máshol keresi a maga boldogulását, és meg is találja. Csakhogy manapság a hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a folyamat megálljon. No, persze nem adminisztratív úton teszi ez, hiszen az kiváltaná szövetségeseink rosszallását. Nem, mindezt azzal éri el, hogy leamortizálja a jelen fiatalság lehetőségeit. Rontja az alapképzés és a középfokú iskolák színvonalát. Levitték a kötelező oktatás korhatárát. A felsőoktatásból pedig kivonja a pénzt.

Mindez azt eredményezi, hogy egy alul képzett generáció jelenik meg, amely objektíve nem lesz képes eleget tenni a 10-20 év elteltével jelentkező követelményeknek (Lásd: tudás társadalma). Még arra sem lesznek alkalmasak, hogy valamiféle értelmes (betanított) munkát végezzenek.

A mai 55-70-es korosztálynak (néhány extrém példától eltekintve) nincs befolyása a hatalom ügyködésére. Így ugyanolyan kiszolgáltatott, (vagy még jobban) mint a rendszerváltás előtt.

Mindezeket összevetve, a fenti generációra hárul a feladat – amiben persze szövetségesekre lelnek a legfiatalabbakban és az idősekben is –, hogy élhetővé tegyék ezt az országot. A saját és mindannyiunk érdekében minél előbb.

Ceterum censeo OV esse delendum!