MIÉRT OLYAN A BALOLDAL — AMILYEN?

Választásokra készül az ellenzék, és a legnagyobb problémája, hogy nem képes annak a választói tömegnek a megszólítására, amely biztosítaná esetleges győzelmét, a jelenlegi hatalom kiakolbólintását.

Ez így egyszerű megfogalmazás. De azért érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy az alapvetően elégedetlen társadalom miért is olyan passzív? Mi okozza azt, hogy nem vevő az olyan hívó szlogenekre, hogy „fizessenek a gazdagok!”. Hofi szavaival: „az is hülye, aki erre kardot ránt!”
Ugyanis nem old meg semmit, esetlegesen azt éri el, hogy leváltja a tolvaj hatalmat, meggátolva a további fosztogatását a költségvetésnek. (ez persze nem kis dolog.) Ám ahhoz, hogy valóban átütő eredményt érjen el, ez kevés.

A probléma gyökere – szerintem –sokkal összetettebb, és nem csak kis hazánkat érinti. Szerte Európában azt tapasztaljuk, hogy a klasszikus baloldal visszaszorulóban van. Ez pedig már azt is jelentheti, hogy a régi narratíváknak (filozófiáknak) vége. Nem képesek a modern, 21. századi társadalmi változásokat követni, arra megfelelő magyarázatot adni, arra meg végképp képtelen, hogy receptet írjon a gyógyításukra.

Ma is mantraszerűen fogalmazzák meg azt a gondolatot, hogy mindennek kiváltó oka a kizsákmányolás, és mindenről a „gonosz” tőke tehet. Ez a vulgármarxista nézet uralkodik ugyan, de egyre kevesebb társadalmi támogatást élvez. Mi lehet ennek az oka?

 Vannak filozófusok – például az Angliában élő Mészáros István –, akik megpróbálnak, több-kevesebb sikerrel, válaszokat keresni.

A hagyományos baloldali (marxista) gondolkodás egyik legfőbb problémája, hogy még mindig ragaszkodik a 19. század közepén megfogalmazott elvekhez. A tőke–munka–kizsákmányolás hármasságához. Ebben egyébként van is valami, de azt sem szabad figyelmen hagyni, hogy a fenti hármas minden egyes eleme gyökeresen megváltozott a modern világban.

A tőke ma már nem köthető egyes „tőkésekhez”. A világ gazdaságában szereplő legnagyobb összegek nem egyéni tulajdonok (nem egyes emberek, bankok rendelkeznek a tőke nagyobb részével), hanem „társadalmasodtak”. Mit is jelent ez a valóságban?

A tőke nagy része – és ez okozza a válságok esetén a tömeges problémákat – a befektetési alapokban gyűlik össze. Ezeket kezelik a bankok. De maga a pénz, a forrás, különböző egyének (tömegek) megtakarításaiból tevődik össze. A legnagyobb ilyen forrásnak a hosszú távú megtakarításokat tekinthetjük. A nyugdíjpénztárakban felhalmozott egyéni befizetéseket ezek a szervezetek úgy kezelik, hogy a későbbiekben garancia legyen a kifizetések teljesítésére, tehát megfelelő hozamot kell biztosítaniuk arra, hogy a kötelezettségeiknek a későbbiekben (akár 20-30 év múlva) eleget tehessenek. Az így felhalmozott összegek tehát visszaáramlanak a gazdaságba a befektetési alapokon és a tőzsdén keresztül, hogy megfelelő hozamot biztosítsanak.

Az a tény, hogy ezeket a tranzakciókat a bankok hajtják végre, még nem jelenti azt, hogy ez a tőke a bankok tulajdona.

A gazdaság – termelés – is gyökeresen megváltozott a második világháború, főleg a múlt század 70-es 80-as éveit követően. A trend az, hogy adott mennyiségű érték előállításához egyre kevesebb élőmunkára (közvetlen emberi tevékenységre) van szükség. A termelési folyamatok hatalmas részében az számítástechnika és a robotika veszi át az ember (munkás) szerepét.

Ez persze hatást gyakorol a társadalom szövetére. Eltűnt a klasszikusnak mondható „munkásosztály”, helyét a kvalifikált alkalmazott vette át, aki egymaga (a gépek segítségével) több értéket hoz létre, mint 70 esztendeje egy egész gyáregység.

Ez óhatatlanul felveti azt a problémát, hogy ha ez a trend így folytatódik, akkor mi lesz a társadalmak azon tagjaival, akik nem vesznek részt az anyagi értékek közvetlen előállításában?

Nos, ez az igazi probléma. A baloldal – klasszikus szociális és szolidáris hagyományaival – erre kell, hogy keresse a választ. (Akadnak gyenge kísérletek: pl.: a feltétel nélküli alapjövedelem.)

Olyan új társadalmi berendezkedést kell megvalósítani, amely egyszerre van tekintettel azokra, akik önhibájukon kívül nem vesznek részt az értékek előállításában, és azokra is, akik ezeket értékeket előállítják (tulajdonosok, alkalmazottak stb.) Mert ha ez utóbbit nem vesszük figyelembe, úgy a termelés összeomolhat.

A klasszikus filozófiának még egy nagy hibája van. A „munkásosztályt” egy nagy, egyenletes, azonos érdekű masszának tekintette. Már pedig a történelem bebizonyította, hogy ez nincs így. Nem lehet eltekinteni attól, hogy a modern társadalom gondjait ne vizsgáljuk a társadalomszociológia, a társadalompszichológia szemüvegén keresztül.

Az ember egyéni lény. Mindenkinek saját egyénisége, vágyai, törekvései vannak. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, lehetőség szerint közelíteni kell az ideális állapothoz, hogy mindenki megtalálja a maga lehetőségeit, elégedettségét.

Persze ez egy igen bonyolult egyenlet, hosszas megoldást igényel. Azonban napjainkra elérkeztünk arra a globális szintre, hogy a problémák megoldása egyre sürgetőbb.

A politikusoktól – akik a hatalom megragadásában és rövid távú fenntartásában érdekeltek – ezekre a problémákra nem várjuk ésszerű választ. Nem az ő feladatuk!

A legjobb szellemeknek, gondolkodóknak kell összefogniuk – nemzetektől függetlenül, hiszen a problémák is túllépnek nemzeti, sőt kontinentális kereteket –, hogy kidolgozzanak valamiféle ésszerű és végrehajtható filozófiát. Ha ezt nem teszik, úgy nem sok esély van arra, hogy nagyobb társadalmi katasztrófák nélkül túléljük ezt a századot.

Ceterum censeo OV esse delendam!