A fiatalok
talán nem is emlékeznek az 1981-ben bemutatott Cannonball Run
vígjátékra, amelyben Dom DeLuise alakította a szenzációs „Chaos Captain”-t.
De félre a filmkritikával, aki jót derülni akar, nézze meg, megtalálható a neten.
A magyar kormányfő lassan kísértetiesen kezd hasonlítani az említett szereplőhöz. Csak ameddig a filmen felszabadulva nevetünk, addig napjaink valóságában erre esélyünk sincs.
Persze értem én, hogy a COVID-járvány soha nem látott körülményeket teremt az országban, a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban és az emberek mindennapjaiban. Éppen ezért lenne szükség körültekintő, a következményeket számba vevő kormányzásra.
Mostanában – tavasztól folyamatosan – azt tapasztaljuk, hogy a kormány ad hoc jelleggel hoz döntéseket, szórja az adófizetők pénzét mindenfelé, a saját oligarcháktól a felesleges beszerzésekig (lásd nem megfelelő lélegeztető gépek tízezrei stb.)
Mi is lehet a baj?
Talán az, hogy az államapparátus nincs felkészülve arra, hogy egy időben kezeljen súlyos problémákat. Nem képesek átfogó gazdasági programot letenni az asztalra. A gazdasági miniszter és a Nemzeti Bank vezetője egymásnak ellentmondó adatokat közöl, és ezek alapján cselekszik. Nincs az apparátusban elegendő hozzáértés (vagy ha van, az nagyon mélyen van elásva) a szakszerű lépések kidolgozására, a gazdaság mentésével kapcsolatban.
Hasonlót látunk az egészségügyben, ahol ad-hoc törvénykezéssel akarják a több tízéves elmaradásokat, strukturális problémákat kezelni. A benyújtott törvényjavaslatukkal azonban nemhogy a helyzetet javítanák, hanem újabb konfliktusokat generálnak. Mindez azt mutatja, hogy az EMMI (mint felelős minisztérium, amelynek a feladata lenne a megfelelő törvények előkészítése, megfogalmazása, a szükséges egyeztetések, szakmai viták végrehajtása) sem áll a helyzet magaslatán, az élén álló miniszterről már ne is beszéljünk.
Az oktatás is hasonló helyzetben van, semmiféle érdemi intézkedést nem tettek annak érdekében, hogy a 21. században már elvárt technikai színvonalon lehessen oktatni online, ha a fertőzés miatt kénytelen szüneteltetni a hagyományos oktatást.
Az immáron két hónapja folyó SZFE-ügyről már ne is beszéljünk, mert az híven mutatja be, hogy a kormányzat mennyiben veszi semmibe a saját maga által hozott törvényeket. Azaz a kormányrendelettel megalakított alapítványi kuratórium intézkedése ellentétesek a felsőoktatási törvénnyel.
A pánik –
ami kétségtelenül végig söpört a kormányzaton – állandósult március óta, és a
hirtelen hozott döntéseknek csak igen kis százaléka volt eredményes a köz
számára. Ezeken a döntéseken látszott, hogy nem kérdezték meg a szakmákat, a
hozzáértőket.
Ugyanakkor a kormányzat minden intézkedése esetén arra a nemzeti konzultációra hivatkozik, amely normális esetben nem lehetne vezérfonala a döntéseknek. A laikus százezrek (vagy bármennyi) által visszaküldött álkérdések nem lehetnek egy regnáló kormányzat döntéseinek alapjai válsághelyzetben.
A rossz döntések, rossz következményekhez vezetnek. Ezek visszaütnek, és egyre többen kérdezik, hogy mindezekért kik a felelősek? A kormány pedig mesterien hárít, az ellenzékre és az „emberek akaratára” mutogat és hivatkozik. Kibújik a felelősség alól.
Ennek a célja elsősorban az, hogy a hatalmát minden körülmények között megtartsa. Ebben felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt és propaganda gépezetet.
A probléma azonban ettől nem múlik el. A járvány marad, nem lesz több orvos és képzett ápoló, a gazdaság nem fog rakéta módján kilőni, hiszen a recesszió érinti azt az Európát, amelyhez a hazai gazdaság ezer szállal kötődik.
A rossz kormányzati munka és az ehhez kötődő hurrá optimista propaganda erősíti a káosz érzetét az emberekben. Azok ugyanis nem a kormányzati elképzelések szerint, hanem a valóságban élnek.
Ebben a játékban senki sem jár jól. Ez mindenki számára vesztes játszma. Senki sem jár jól, a hatalom sem, és a társadalom sem.
Az elmúlt fél év azonban egyet megmutatott: hiába a szöveg, hogy „talpig fegyverben állunk”, a valóság, a vírus és a gazdasági visszaesés ellen ez semmit sem ér. Mint ahogy a látszat kormányzás sem.
Ceterum censeo OV esse delendam!
De félre a filmkritikával, aki jót derülni akar, nézze meg, megtalálható a neten.
A magyar kormányfő lassan kísértetiesen kezd hasonlítani az említett szereplőhöz. Csak ameddig a filmen felszabadulva nevetünk, addig napjaink valóságában erre esélyünk sincs.
Persze értem én, hogy a COVID-járvány soha nem látott körülményeket teremt az országban, a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban és az emberek mindennapjaiban. Éppen ezért lenne szükség körültekintő, a következményeket számba vevő kormányzásra.
Mostanában – tavasztól folyamatosan – azt tapasztaljuk, hogy a kormány ad hoc jelleggel hoz döntéseket, szórja az adófizetők pénzét mindenfelé, a saját oligarcháktól a felesleges beszerzésekig (lásd nem megfelelő lélegeztető gépek tízezrei stb.)
Mi is lehet a baj?
Talán az, hogy az államapparátus nincs felkészülve arra, hogy egy időben kezeljen súlyos problémákat. Nem képesek átfogó gazdasági programot letenni az asztalra. A gazdasági miniszter és a Nemzeti Bank vezetője egymásnak ellentmondó adatokat közöl, és ezek alapján cselekszik. Nincs az apparátusban elegendő hozzáértés (vagy ha van, az nagyon mélyen van elásva) a szakszerű lépések kidolgozására, a gazdaság mentésével kapcsolatban.
Hasonlót látunk az egészségügyben, ahol ad-hoc törvénykezéssel akarják a több tízéves elmaradásokat, strukturális problémákat kezelni. A benyújtott törvényjavaslatukkal azonban nemhogy a helyzetet javítanák, hanem újabb konfliktusokat generálnak. Mindez azt mutatja, hogy az EMMI (mint felelős minisztérium, amelynek a feladata lenne a megfelelő törvények előkészítése, megfogalmazása, a szükséges egyeztetések, szakmai viták végrehajtása) sem áll a helyzet magaslatán, az élén álló miniszterről már ne is beszéljünk.
Az oktatás is hasonló helyzetben van, semmiféle érdemi intézkedést nem tettek annak érdekében, hogy a 21. században már elvárt technikai színvonalon lehessen oktatni online, ha a fertőzés miatt kénytelen szüneteltetni a hagyományos oktatást.
Az immáron két hónapja folyó SZFE-ügyről már ne is beszéljünk, mert az híven mutatja be, hogy a kormányzat mennyiben veszi semmibe a saját maga által hozott törvényeket. Azaz a kormányrendelettel megalakított alapítványi kuratórium intézkedése ellentétesek a felsőoktatási törvénnyel.
Forrás: Vasárnapi Hírek |
Ugyanakkor a kormányzat minden intézkedése esetén arra a nemzeti konzultációra hivatkozik, amely normális esetben nem lehetne vezérfonala a döntéseknek. A laikus százezrek (vagy bármennyi) által visszaküldött álkérdések nem lehetnek egy regnáló kormányzat döntéseinek alapjai válsághelyzetben.
A rossz döntések, rossz következményekhez vezetnek. Ezek visszaütnek, és egyre többen kérdezik, hogy mindezekért kik a felelősek? A kormány pedig mesterien hárít, az ellenzékre és az „emberek akaratára” mutogat és hivatkozik. Kibújik a felelősség alól.
Ennek a célja elsősorban az, hogy a hatalmát minden körülmények között megtartsa. Ebben felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt és propaganda gépezetet.
A probléma azonban ettől nem múlik el. A járvány marad, nem lesz több orvos és képzett ápoló, a gazdaság nem fog rakéta módján kilőni, hiszen a recesszió érinti azt az Európát, amelyhez a hazai gazdaság ezer szállal kötődik.
A rossz kormányzati munka és az ehhez kötődő hurrá optimista propaganda erősíti a káosz érzetét az emberekben. Azok ugyanis nem a kormányzati elképzelések szerint, hanem a valóságban élnek.
Ebben a játékban senki sem jár jól. Ez mindenki számára vesztes játszma. Senki sem jár jól, a hatalom sem, és a társadalom sem.
Az elmúlt fél év azonban egyet megmutatott: hiába a szöveg, hogy „talpig fegyverben állunk”, a valóság, a vírus és a gazdasági visszaesés ellen ez semmit sem ér. Mint ahogy a látszat kormányzás sem.
Ceterum censeo OV esse delendam!