ANÓMIA

Anómiás állapot: „…Durkheim szerint a társadalmi viselkedést szabályozó normák meggyengülése. Következménye a deviáns viselkedések elterjedése. …Beleértjük nemcsak a normák és értékek összezavarodását, hanem az élet értelmének elvesztését, az önértékelés elvesztését, az elmagányosodást, a hatalomnélküliség, tehetetlenség érzését is. Mások az anómiát azonosítják a társadalom dezorganizációjával, dezintegrációjával.” — idézet: Andorka Rudolf bevezetés a szociológiába. Osiris 1997.  633. oldal.

Forrás: Internet

Már megint nem ültem két hete a klaviatúrához. Csak lestem az elmúlt napokban, hogy mi mindent le lehet tolni a magyar választópolgár torkán. Sokszor felvetődik a kérdés (nem felmerül, mint ahogy számos médium írja — felmerülni ugyanis csak a tengeralattjárók szoktak, a problémák vetődnek!), miért nem veri ki a biztosítékot számos embernél az a mennyiségű ostobaság és propaganda szöveg, amivel nap, mint nap szembesülnek.

Több választ is lehet adni erre a kérdésre, az egzisztenciális félelmektől, a fásultságon át az egyik vagy másik szekértáborhoz való tartozásig sok mindent lehet figyelembe venni.

Mégis a legésszerűbb magyarázat a társadalom (emberek összessége) állapotában keresendő. Olyan tulajdonságokat próbálunk számon kérni ezen a tömegen, amellyel nem rendelkezik. Sem egyénileg, sem csoportosan.

A rendszerváltás lerombolt egy olyan struktúrát, ahol többé-kevésbé mindenki tudta a maga helyét, tisztában volt a játékszabályokkal. Ezek az „igazodási pontok” hirtelen megszűntek, ám nem kerültek a helyükre újak. Illetve azok az – a politikai filozófia és propaganda szintjén hangoztatott – értékek: polgári demokrácia, a liberális, a fékek és ellensúlyokra épülő állam és annak hatalomgyakorlása, az egyéni felelősség, az egyén polgári tudata, mind-mind olyan dolog, amelyről a rendszerváltás generációi csak mint elítélendő „burzsoá filozófiaként” halottak, nem épült be a társadalom tudatába.

Az elmúlt lassan negyedszázad is kevés volt arra, hogy a fenti értékek, amelyek nem csak elméletiek, hanem igen markáns gyakorlati magatartásformákkal is járnak, elterjedjenek.

Forrás: Internet -- Népszava.hu

Egy társadalmi változást „fentről” levezényelni nem lehet. Ezt bebizonyította a huszadik szádad történelme. Nem igazán honosodott meg még a nagy Szovjetunióban sem az úgynevezett „szocialista embertípus”, csak az embereket kényszerítette bizonyos közös cselekvésekre egy koncentrált, diktatórikus hatalom. Így volt ez kis hazánkban is.

Ma is ezt tapasztaljuk: nem lehet mesterségesen – kvázi diktatúrával – megteremteni az áhított „polgárságot és nemzeti középosztályt”. Már csak azért sem, mert az így létrejött réteg eleve kontraszelektált. Az jut javakhoz, akit előnyben részesítenek, a hatalom választja ki a kevés szerencsést.

Itt nem az egyéni kvalitás biztosítja a kiemelkedést, hanem a kapcsolati (a hatalomhoz kapcsolódó) rendszer. Az abban résztvevők motivációja pedig csak egy: a meggazdagodás, a pillanatnyi előnyök lefölözése. Hiányzik mindebből a felelősségvállalás, a társadalmi szolidaritás. (Ami egyébként a polgári gondolkodás egyik sarokköve.)

A tömegek (az egyének) pedig még nem sajátították el, hogy ebben a rendszerben igenis van tennivalójuk, és bizonyos hatalmuk is arra, hogy befolyásolják az időlegesen hatalmat gyakorlókat.

Ha ez a helyezet – és ezt a hatalomgyakorlók is felismerik – rögtön érthetővé válik, hogy mitől olyan félelmetesen hatékony a „nemzeti” propagandájuk. Az értékek közül ez az egy maradt, ami a tömeg számára érthető és emészthető.

Forrás: Internet

Ezért nem hatékony az a propaganda, amely a polgári felelősségről, a szolidaritásról, az Európai Unió közös értékrendjéről szól. A többség sajnos mindezt nem érti meg. Jó példa erre az, hogy amikor a jelen hatalom lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét, ezt a társadalom szinte szó nélkül vette tudomásul, hiszen fogalma sem volt arról, hogy ez miként befolyásolja majd mindennapi életét. Számára ezek ködös politikai fogalmak, amelyet nem képes lefordítani saját körülményeire, életére.

Lassan felnő egy generáció, amely már megtanulta ezeket az értékeket, de azzal szembesült, hogy azokat a mindennapi életében nem tudja érvényesíteni, hiszen lassan, de biztosan kihúzzák a lába alól ezeket az elveket. Kiépül egy illiberális állam, ahol a hangoztatott „polgári értékrend” lassan másodlagossá degradálódik, így a tanultak és rövid ideig gyakoroltak elavulttá váltak.

Sajnos az a helyzet, hogy mind a hatalomgyakorlók, mind az ellenzékiek ezzel a helyzettel nem képesek megbirkózni. A hatalom embereit nem a közjó szolgálata, a társadalom polgári megerősítése érdekli, hanem a státusuk megtartása és saját gazdagodásuk. Bizonyára tisztában vannak azzal, hogy ez sokáig nem tartható fenn (sem belső, sem külső körülmények miatt), ám addig ki akarnak facsarni ebből mindent, ami lehetséges. Aztán utánuk az özönvíz. A megszerzett anyagi javakat esetleges bukásuk esetén majd újra arra használhatják, hogy visszakerüljenek a hatalomba. Ez minden, csak nem az ún: polgári politikai tudat.

Az ellenzék pedig ha netán megszerzi a politikai hatalmat, azzal nem lesz képes élni, mert céljai megvalósításához át kell építenie szinte a teljes politikai felépítményt, és eközben nem lesz képes olyan változásokat generálni, ami majd eléri a nagy tömegek ingerküszöbét. A társadalom jelentős részének nem mond semmit, hogy visszaállítják az alkotmánybíróság presztízsét, hogy megváltoztatják az alaptörvényt és ismét alkotmánynak nevezhetik.

Forrás: Internet

A valós változások végrehajtásához nem lesz elegendő egy politikai ciklus, hiszen az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszer, az államigazgatás romjainak eltakarítása évtizedes feladat. Ám ehhez a társadalomnak nem lesz elegendő türelme (különösen akkor, ha a források se lesznek mindezekre), így nagy valószínűséggel visszaszavazzák majd a mai hatalmat.

„Fizessenek a gazdagok” jó szlogen, de legalább olyan demagóg, mint a mai kormány „migráncsozása”. Az ellenzéknek egy Churchill-i idézeteket ajánlanék, hátha ezt megérti a társadalom:

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” és

„A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.”

„ Ha egy fontos dolgot akarsz megértetni, nem szabad finomkodni, szellemeskedni. Használj cölöpverőt. Azonnal csapj le a lényegre! Aztán végy lélegzetet és csapj le a lényegre! Aztán harmadszor is – hatalmas robajjal.”

Ceterum censeo OV esse delandam!