2016. szeptember 18., vasárnap

MIGRÁNSOKRÓL ÉS SAJÁT GONDOLKODÁSUNKRÓL

„Jönnek a migránsok, meg kell védeni hazánkat és Európát”, hangzik a tömegkommunikációs eszközök a propagandája. A „Tudta?” kérdéssel, ostoba és manipulált tények alapján élesztik bennünk a legelemibb (rossz) ösztöneiket: félelmeinket és elutasító attitűdjeinket.
Közvélemény-kutató intézetek szorgalmasan teszik közzé – általában szűk, 1500-as mintán alapuló – eredményeiket, melyek szerint a magyar ember bizony elutasítja az idegeneket, és veszélyt lát bennük.
Valójában hogy is állunk a tényekkel? Hány „nem magyar” él kis hazánkban hosszabb-rövidebb idő óta?
Forrás:  internet: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
A statisztikák szerint 146 ezer külföldi él Magyarországon. Mint minden statisztika ez is csak egy pillanatnyi állapotot tükröz. Nevezetesen azt, hogy 2015-ben hányan voltak az itt élők, és a különböző nemzetek milyen arányban részesednek ebből.
A statisztika csak utal arra, hogy a hozzánk érkező külföldiekből számosan kaptak állampolgárságot, és ettől kezdve őket már nem külföldinek, hanem magyarnak tekintik.
A bevándorlás és befogadás nem az elmúlt néhány év terméke, hanem már sok évtizedes „hagyománya” van.
1946-ban – a már hagyományosan itt élő görög mellé – hétezer polgárháborús menekültet fogadott be Magyarország. Még falu is épült a számukra Beloiannisz néven. A sok családot Balatonfüred, Almádi, Nagymágocs, Fehérvárcsurgó és Dég fogadta be. 1954-ben ugyan egy részük (a kisebbség) hazatelepült, ám a többség maradt, hiszen beilleszkedtek, munkájuk, megélhetésük volt. Gyermekeik itt jártak iskolába. Leszármazottaik azóta is békés magyar állampolgárok, maximum nevük és megőrzött kultúrájuk utal származásukra. (Ide csak néhány híresség neve kívánkozik, akik kiérdemelték a világ és a haza elismerését, megbecsülését: Makrisz Agamemnon szobrászművész, Papadimitriu Athina színész, Zavirasz György kereskedő, a pesti görög egyház könyvtárának alapítója, Margó Tivadar akadémikus, Lyka Károly művészettörténész… és még folytathatnánk a sort.)
Forrás: internet
A hetvenes években igen sok – főleg közel keletről: Szíriából, a kurd területekről, Jordániából stb. – fiatal érkezett, hogy egyetemi tanulmányait magyar egyetemeken folytassa. Azt itt diplomázott orvosok és mérnökök közül sokan döntöttek úgy, hogy itt maradnak, és új hazájuk hasznos polgárai lesznek.
Magam is ismerek olyan afgán származású mikrobiológust, aki a ’70-es évek közepe óta dolgozik Magyarországon, állampolgárságot kapott, családja van, mindenki megelégedettségére végzi munkáját, beilleszkedve a társadalomba.
A statisztikai felmérések szerint mintegy hatezer arab él ma hazánkban. Ezt a számot összevetve azzal az 1900 fővel, akinek a menedékjogát el kellene bírálnunk („kényszerbetelepítés”), csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ez maga az abszurd.
Forrás: Internet
A rendszerváltást követően – főleg a kilencvenes évek elején – nagy létszámú kínai érkezett hazánkba. Mindenki emlékszik a kőbányai piacra, ahol portékáikat kínálták „ócón”.  Az első időben (kb. a kilencvenes évek végéig) a kínai kolónia 50 ezres volt, amely aztán folyamatosan napjainkig 20 ezer főre csökkent. Egyetlen embert se ismerek, akinek problémája lenne a kínai vendéglősökkel, az Ázsia Center és a China Markt kereskedőivel. Nem rég azt is megtudtuk egy televíziós sorozatból, hogy gyermekeik asszimilálódtak, itt jártak iskolába, és nemes egyszerűséggel banán-kínainak hívják magukat (kívül sárga, belül fehér).
Ezekből a kis és mindennapi példákból látható és érzékelhető, hogy a migrációval való fenyegetés egy lufi, amelynek mértéke koránt sem olyan nagy, mint azt a propaganda sugallja.
Mindig azt írtam, vallom, hogy ha valamely problémát, jelenséget a valóságosnál nagyobb hangsúllyal jelentetnek meg a médiumokban, ott a feladatunk az, hogy végére járjunk a kommunikáció igazság tartalmának.  Az esetek többségében megdöbbenve vehetjük tudomásul, hogy meg akarnak bennünket vezetni, manipuláció áldozatai vagyunk.
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése