2016. január 20., szerda

FÉLELMEINK, ZSIGERI VÁLASZAINK — HELYES ÚTON JÁRUNK?

Forrás: Internet
Európában hét évtizede béke van (na jó, számítsuk le a délszláv válságot), a kontinens társadalmai immár három generáció óta biztonságban élik világukat. Nem kellett szembenézniük otthonaik lerombolásával, a mindennapi élet ellehetetlenülésével. A békében felnőtt első generáció már évek óta eszi a nyugdíjasok – keserű vagy édes (attól függően, mely államban él) – kenyerét, de az esetek döntő többségében nem fenyegeti létbizonytalanság. (Mielőtt a kedves olvasó felháborodna azon, hogy bizony ez nem igaz, mert kis hazánkban számos idős ember él a létminimum alatt, szeretném hangsúlyozni, hogy ez a bejegyzés nem csak a magyarokról szól.)
Az Európai Unió nagy kihívás előtt áll, a legnagyobbal alapítása óta. A mai vezető politikusok – miután ők is döntő többségükben a háború után születtek – a biztonság és a béke körülményei között szocializálódtak, amit csak kicsit árnyékolt be a hidegháború. A mai német kancellár is viszonylagos egzisztenciális biztonságban nőtt fel és tanulhatott a volt NDK (sokan lassan már azt is elfelejtik, hogy volt egy ilyen államalakulat 25 évvel ezelőtt) állampolgáraként.
Forrás: Internet
Hasonló volt a helyzet egész Európában, éppen ezért igen komoly kihívás szembenézni egy olyan helyzettel, amelyet normális ésszel elképzelni is nehéz. Hiszen a kényelmes és jó körülmények között felnevelkedett európai polgár számára (bármely uniós országból is származzon) szinte felfoghatatlan, hogy az élete veszélyben van a hétköznapokban, hogy lakhelye egyik napról a másikra felrobbanhat;  hogy nem működnek a közszolgáltatások; hogy felfegyverzett emberek valamely ideológia követése vagy elvetése miatt lefejezik; hogy olyan cselekvésekre kényszerítik, amelyet normális körülmények között még rémálmában se tenne meg.
Már pedig ez a szituáció az Unió dél-keleti előszobájában.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy a szélsőséges helyzetből emberek százezrei szeretnének kitörni, menteni életüket.
Ugyanakkor az Unió polgárai – bár szövetségük a szolidaritásra épül – egyre kevéssé tolerálják azt a tömeget, amely az elmúlt évben megjelent határaikon és országaikban. A szolidaritást ugyanis az uniós polgárokkal kapcsolatban fogadják el. A menekültek és gazdasági migránsok e körön kívül esnek.
A probléma pedig itt van, és megoldást kell rá találni.
Forrás: Internet - 444.hu
Sokan kárhoztatják az uniós „bürokráciát” – lásd: CÖF –, azért mert nem veszik figyelembe a polgárok véleményét. Mondhatjuk persze, hogy ez alapjaiban nem igaz. De mondhatjuk azt is, hogy a részigazságokra felépített érvelésben vannak valóságos elemek is. Pontosan ez mutatja azt, hogy milyen bonyolult – gazdasági, társadalmi kulturális – problémahalmazzal állunk szemben.
A helyzetre nem lehet egyetlen intézkedéssel választ adni. A türelmetlen polgárok – akik egyébként féltik az általuk évszázadok, évtizedek alatt megteremtett szellemi, kulturális és anyagi értékeket – azonnali válaszokat sürgetnek. Meg is adják néha ezeket: kiutasítás, nem befogadás, elutasítás, erőszakos korlátozások stb., ám ezzel nem a problémát oldják meg, hanem csak a tüneteket kezelik. (Ha tüdőgyulladást kapok nem elegendő csak a lázat csillapítani, mert a betegség attól még megmarad, hatékonyabb beavatkozásra van szükség.)
Az Unió vezetői folyamatosan keresik a megoldásokat, miközben szembe kell nézniük azzal, hogy a tagállamok önös érdekei lassan szétfeszítik azokat a kereteket, amelyek olyan jól működtek „béke idején”. Számos állásfoglalást, politikai elképzelést olvashattunk az elmúlt hetekben, amelyek Brüsszelből származtak. A közös mindegyikben az, hogy a szövetséget előbbre teszik a nemzeti érdekeknél; fontosabbnak tartják a kontinens egységét a tagállamok egyszeri – döntően belpolitikai indíttatású –, úgymond „nemzeti érdekeinél”.
Látni kell azt, hogy ez a mostani politikai válság (amelynek nem kis része gazdasági eredetű) túlmutat Európán. A gazdasági recesszió, a közel-keleti konfliktus, az orosz-ukrán ellentét, Kína gyengélkedése – mind-mind egy-egy adalék ahhoz a helyzethez, ami kialakult. Maga az Unió ezeket egyedül, politikai vagy gazdasági intézkedésekkel nem képes megoldani. Ugyanakkor mindenkinek elemi érdeke, hogy maga a szövetség fennmaradjon, mert a globális körülmények között csak így maradhat versenyképes.
Lehet arról elmélkedni, hogy a magyar kormány 2020 után már nem is számít a közösség forrásaira, lehet itthon azon agyalogni, hogy mindennek az oka a brüsszeli diktátum, ám ez nem vezet sehová.  Be kellene látnunk, hogy ebben a politikai játszmában – ha így folytatjuk tovább – csak a vesztes oldalon köthetünk ki.
Magyarország az Unió GDP-jének 0,98 százalékát adja (ebből az összegből 40 százalékban részesednek az autóipari beruházások, amelyek nem magyar kézben vannak). Kis hazánk a közösség lakosságának 6,3 százalékát adja. Így gazdasági jelentősége: termelési részesedése, fogyasztói piaca kisebb, mint Londoné. Ezt tudomásul kellene venni. Minden politikai felhang nélkül: ekkorák vagyunk. Nem csoda, hogy az Unió most nem Magyarországra, hanem Lengyelországra koncentrál. nem akar elveszíteni egy csaknem 40 milliós piacot és egy olyan gazdasági potenciált, amelynek egy főre jutó nemzeti jövedelme több mint 13 ezer dollár.
Forrás: Internet
A problémákra adandó válaszok egy  része pedig alapvetően filozófiai és politikai. Ugyanis az Uniónak tisztában kell lennie azzal, hogy a jelen körülmények között sok „megoldási javaslat” nem állja meg a helyét. Ezek egyike (főleg német forrásokban olvashatjuk), hogy az Unió gazdasági problémáinak megoldásához, a jóléti rendszerek fenntartásához szüksége van a bevándorlókra. Ez a nézet abból az eddigi gyakorlatból indul ki, hogy csak így –„munkahelyek teremtésével” – lehet kimászni a csávából. A probléma ezzel az, hogy a világ nem ebbe az irányba megy. A termelésbe – az anyagi javak előállításába – egyre kevesebb élő munkaerő kell. Ez a tendencia a jövőben még fokozódni fog. A foglalkoztatás egyre inkább eltolódik a nem anyagi jellegű szolgáltatások felé. Már ma is igen jelentős a munkanélküliség a közösségben. 2013-ban az átlagos ráta 11 százalék, ezen belül a 15-24 évesek rátája 23 százalék. A munkaerő tehát az Unión belül rendelkezésre áll. A társadalmi és jóléti kiadások fedezetét pedig az elosztási viszonyok gyökeres megváltozásával bőven fedezni lehetne.
A bevándorlási politika gazdasági indoka tehát elég nehezen áll meg.
A migráns és menekült probléma megoldása pedig szintén meghaladja az Unió egyedi lehetőségeit, hiszen a befogadás csak átmeneti gyógyír lehet, az igazi megoldás az érintett térség stabilizálása, az ottani körülmények normalizálása. Ez pedig nem képzelhető el más nagyhatalmak (USA, Oroszország, Kína), és a térség országainak aktív közreműködése nélkül. Az Unió önthet forrásokat Törökországba, megakadályozandó a menekültek átkelését az Égei-tengeren, ám ez csak tűzoltás. Ettől nem fognak kevesebben menekülni a háborús övezetből és nem indulnak el kevesebben a gazdaságilag elmaradott térségekből.
Azt kellene elérni, hogy a vándorló tömeg saját, jól megszokott környezetében – hazájában – találja meg az emberhez méltó körülményeket, érvényesülést.

Ceterum censeo OV esse delendam!

3 megjegyzés:

  1. Egy kis adalék az írásodhoz, lehet, hogy láttad/olvastad az erről szóló cikket, akkor nem is érdekes, csak a véleményemet írnám ide Európával kapcsolatban.
    Nem hiszek a véletlenekben, most olvastam a neten, hogy az EU-n belül egyesek már tudni vélik még az időpontját is /2017/, hogy szét fog bomlani az EU, mert elegük van - amit nem is csodálok - a Kelet-Közép-Európai blokkal, úgymint a magyarokkal és lengyelekkel elsősorban, hatalmas kolonc vagyunk a nyakukon, öntik belénk a pénzt és mi mindenen akadékoskodunk, mindennek a kerékkötője vagyunk, már a lengyelek is, szóval vége lesz a dalnak, az EU-ban okos emberek ülnek, akik évtizedek óta együtt dolgoznak az országaik felvirágoztatásán, a problémák hatékony és gyors megoldásán, félszavakból is értik egymást, és erre itt vannak ezek a bunkók /Orbán/, akik tesznek a saját országukra is nemhogy az EU-ra, akik mindent tönkretesznek, na ebből lett elegük és itt a vége!!!!
    Állítólag már régóta javában szervezkednek a régi közös-piaci tagokkal egy új szűkebb csoport-egyesülés létrehozásáról, akikkel régen is olajozottan tudtak együttműködni, erről beszélt egy bennfentes diplomata, és mi és egész Közép-Európa ki lesz hagyva.
    Ha Orbán ezt akarta elérni, márpedig szerintem ezért küzdött az elmúlt időszakban /mi meg itthon azon elmélkedtünk, hogy Európában is vezéri pozícióra hajt a különutas baromságaival, maga mellé akar állítani több országot is, ez a lengyelekkel sikerült is, már nem elég neki az itthoni, holott de igen!!!/, akkor máris érthető az új terrorveszélyes törvénymódosítási javaslatuk, onnantól kezdve bármit megcsinálhatnak az országgal, azaz jön az igazi diktatúra, amihez képest a Kádár-korszak rózsás-csókos-körmenet volt.
    Kompletten megvan az oligarcha hálózat, hozzá az egész ország felosztva nekik a hatalmas pénzekkel együtt, naná, hogy terrorfenyegetettségre hivatkozva lezárják az országot és azt csinálnak amit csak nem szégyellnek, márpedig nem fogják. Ehhez összeállnak bármelyik keleti potentáttal, hiszen azok is ezt a vonalat viszik.
    Én nagyon sötéten látom a jövőt sajnos.
    Inkább fogunk hasonlítani az Észak-Koreai irányra.
    De ne legyen igazam.
    Arról már nem is beszélve, hogy a 2008-ashoz hasonló válságot jósolnak, most Kína irányából.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anikó!
      Az EU felbomlása valós veszély, de elsősorban nem úgy, ahogy a konteokban hívő emberek gondolják. Az tény, hogy Németország, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria (esetlegesen a balti államok) gondolkodik egy úgynevezett "mag-Európa" létrehozásában, amely megtartaná közös valutáját, érvényben lenne köztük a schengeni határátlépési protokoll, de ugyanakkor kirekesztenék ebből a kelet-európai államokat (az új tagokat: Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, Horvátország).
      E politikának (elképzelésnek) vannak támogatói (főleg pénzügyi okokból), mondván, hogy olyan feneketlen hordóba öntik az adófizetők pénzét, amelynek nem sok értelmét látják, azaz a felzárkóztatási programok nem hozták meg az elmúlt évtizedekben a várt eredményeket. (Az új tagállamok az EU-tól kapott forrásokat nem elsősorban a gazdaság élénkítésére használták, hanem "infrastrukturális beruházás" ürügyén soha meg nem térülő beruházásokra használták fel.)
      Más EU-s lobbyk (főleg a gazdaság szereplői) viszont abban érdekeltek, hogy a keleti tagállamokban megtestesülő piacot ne veszítsék el. És itt nem elsősorban kis hazánkról van szó, hanem a 40 milliós Lengyelországról, a 20 milliós Romániáról. Mindenes esetre egyre több szó esik arról, hogy 2020-tól lényegesen csökkenne a fejlődő tagállamok támogatása, mintegy rákényszerítve őket saját forrásaik hatékonyabb kihasználására.
      Ez a magyar belpolitikában valóban létrehozhatja azt a forgatókönyvet, amelyet felvázoltál. Éppen ezért lenne lényeges, hogy az ország egyszer, s mindenkorra megszabaduljon ezektől az elszabadult hajóágyúktól.

      Törlés
  2. Valóban meg kéne szabadulni tőlük... de hogyan??? kikkel????
    ez itt a nagy kérdés.
    Szerintem kellene egy szociáldemokrata párt és egy valódi jobboldali konzervatív párt /mert a fidesz minden csak nem jobboldali és nem konzervatív/, de megint a kérdés, kikkel és hogyan?????

    VálaszTörlés